Vodafone, T-Mobile és Telenor mobilinternet és MMS beállítása Android telefonon
Manapság már, aki valamilyen okostelefon vásárlására adja a fejét, annál talán elsődleges szempont az, hogy a telefon segítségével folyamatos online kapcsolatban legyen a nagyvilággal, melyhez elengedhetetlen valamilyen mobil internet-hozzáférés (3G, GPRS, Edge) megléte. Az alábbiakban összegyűjtöttem a három nagy magyarországi szolgáltató hálózatának kapcsolódásához szükséges internetbeállításokat. Amennyiben frissen szerzett Android telefonunk van, ne lepődjünk meg, hogy első bekapcsoláskor az operációs rendszer kéri a Google azonosítónkat. A mobilhálózat beállítására szánt menüben számos előre definiált access point beállítás található, melyek között sajnos egyelőre egyik magyarországi szolgáltató beállításai sem találhatók még.
Frissítve: A lent található internetbeállításokon felül az MMS beállítások is feltüntetésre kerülnek, melyek kizárólag iránymutatásként szolgálnak. Az aktuális beállítások függnek az adott Android készülék típusától és a mobilszolgáltató hálózati beállításaitól.
Az internetbeállítás megkezdéséhez mindenekelőtt nyomjuk meg Menu gombot, majd a Settings avagy beállítások menüben válasszuk a Wireless controls részt. Ezután lépjünk be a Mobile networks szekcióba, majd az Access Point Names részben írjuk be a szolgáltató-specifikus mobilinternet beállításokat. Érdemes megemlíteni még, hogy az Android telefonok nem mindig képesek az adott elérhető internethálózatot priorizálni. Így gyakran előfordul, hogy olyan helyen, ahol egyaránt rendelkezésre áll wi-fi és valamilyen mobilinternet hozzáférés, akkor nem a sokszor ‘költséghatékonyabb’ wi-fi elérést válassza a készülékünk. Ez főleg olyan mobilinternet csomagoknál lényeges, ahol a forgalomkorlát átlépése után egy jóval kedvezőtlenebb tarifaszámlálást alkalmaznak. Amennyiben ilyen csomaggal rendelkezünk, akkor célszerű a mobilinternetet manuálisan kikapcsolni vagy inaktívvá tenni. A mobilinternet beállítások egyébként roppant egyszerűek. A lenti bemutató képsorozat szerint írjuk be a kívánt beállításokat és az össze többi internetre vonatkozó részt hagyjuk üresen. Az MCC (Mobile Country Code) és az MNC (Mobile Network Code) pontos megjelölése is fontos lehet, különösképpen roaming esetén.
Telenor
Mobilinternet beállítások

MMS beállítások
T-Mobile
Mobilinternet beállítások

MMS beállítások
Vodafone
Mobilinternet beállítások

MMS beállítások









2009. szeptember 13., 09:52
Köszönöm!!!!! A pannon siteon sehol nem találtam meg ezeket…
2009. szeptember 14., 16:44
Örülök, ha segítettünk. Mivel sokan küzdenek Android telefonjuk MMS és internetbeállításával. Nekik próbálunk a fenti beállítások részletes leírásával segíteni.
2009. szeptember 21., 09:37
Nekem sehogy sem jön össze a vodafoneos mms
pedig már mindenféle varióciót kipróbáltam 
2009. szeptember 22., 21:30
Köszönet, hasznos összefoglaló.
2009. szeptember 24., 17:13
Én béna vagyok valszeg, mert nem működik nekem!
Mit csinálhatok rosszul?? Pannont próbáltam…
2009. szeptember 26., 20:45
Nem értem: a My Vodafone honlapon beállítva kifogástalanul tudok e-maileket írni és olvasni, de a HTC Hero Mail-ben ugyanazzal a jelszóval és bejelentkezési névvel arra panaszkodik a teló, hogy “authentication failed”. Tudtok valahol egy leírást, hogyan lehet a Vodafone postafiókomat beállítani a Hero-n?
2009. október 7., 18:40
hali! bar ezen beallitasokig eljutottam, a 3g jel megjelenik, de se weboldalak, se gmail, se exchange nem mukodik. wm6.1 alatt (most is) mukodnek ezek a beallitasok… any hints?
2009. október 17., 11:31
Heló,a generált adatforgalmat méri valahol a telefon?vagy külső app kell hozzá?ha külső app,tudna valaki egy jó progit javasolni,nem szeretném váratlanul túllépni a keretem!köszönöm!amúgy nagyon hasznos ezaz odal!
2009. október 17., 20:20
Közben találtam egyet: NetCounter a neve,marketből letölthető.de van még több megoldás is.
2009. október 26., 11:53
Nekem sem működik a pannonos beállításokkal az mms
((
2009. november 26., 10:42
Tudna valaki segíteni? Google G1 független telefont próbálom vodafone-os kártyával indítani, de semmi pénzért nem akar a google szerverhez csatlakozni. Az itteni beállításokat beírtam, mobil internetre elő vagyok fizetve.
Előre is köszönöm!!!
2009. november 26., 13:50
el mented a beállításokat?mert ezeknél külön el is kell menteni,nem elég a visszagomb mint a többi menüpontba.wifi segítségével se csatlakozik?csak a google-hoz nem csatlakozik,vagy egyáltalán nem megy az internet?sajnos én t-s vagyok,de elvileg a vodafonnál van androidos készülék,ha minden kötél szakad hívd fel a ügyfélszolgálatot.
2009. november 27., 11:32
azt szed ki, hogy ha a Pulse – persze T-mobile készüléken – új APN beállítást (-okat) mentesz el, és az MNC-t átírod a 30 kódról 01-re vagy bármelyik másik operátor hálózati kódjára, na akkor mentés után eltűnik minden APN beállításom kivéve a T-mobilos alapértelmezetet!
2009. december 7., 13:05
van valakinek mukodo 1.6-os androidos beallitas? csak mert ott mar a menu sem igy nezki teljesen. pl
- server-t ki kell-e tolteni es mire?
- mmsc?
- mcc es mnc mi legyen?
- apn type?
koszi
2009. december 7., 15:55
Pedig így néz ki az AP beállítás 1.6 alatt is. Nyilván nem a teljes menü képe lett beillesztve fent. Milyen szolgáltatónál vagy?
2009. december 7., 16:04
t-mobile
az eleje igy nez ki de a vege nem egeszen. tehat tfh internet es mms-t is akarok akkor mit irjak a kovetkezo sorokba
- Name, APN, Proxy, Port, Username, Password, Server, MMSC, MMS proxy, MCC, MNC, APN type?
2009. december 7., 17:03
Gyári t-mobile-os beállítások.. az én telefonomból:
Name: T-mobile MMS
APN: mms
Proxy: <not set>
Port: <not set>
Username: mms
Password: mms
Server: * (nem tudom mi, de a passwordot kiirja ha rábökök, ennél csillagot ír ki)
MMSC: http://mms.t-mobile.hu/servlets/mms
MMS proxy: 212.051.126.010
MMS port: 8080
MCC: 216
MNC:30
APN type:mms
Sok szerencsét!
Boldog Ünnepeket
2009. december 16., 12:34
Az lenne a kérdésem hogy a mobilinternetet hogyan tudnám kikapcsolni, mert egyfolytában veszi le a pénzemet…
2009. december 16., 12:41
kozben kiderult (mert a t-mobile megkuldte), hogy nalup az apn name=wnw es nem pedig internet
2009. december 16., 13:24
Artregor: Én csak egy végső megoldást tudok javasolni, hogy tiltasd le a szolgáltatónál hogy ne engedjen fel.
2009. december 16., 13:32
Valószínűleg ez lesz köszönöm:S
2009. december 16., 13:39
De azért ne add fel, lehet jön valami okosabb aki megmondja
2009. december 16., 14:08
apndroid megoldja. ingyenes a marketben
2009. december 16., 14:22
Mi az az apndroid?
2009. december 16., 14:44
Utánanéztem, egy alkalmazás. ez a neve. Lelehet vele gombnyomással tiltani a mobilnetet. Googleba írd be
2009. december 16., 14:47
Igen én is utánanéztem le is töltöttem. Holnap rakok a telefonra pénzt és majd kiderül működött-e. De valószínűleg ez lesz a megoldás.
2009. december 16., 15:55
az érdekes,mert én internet apn-el haszálom a t-mobilos kártyám és megy
2009. december 16., 17:30
nekem meg azzal nem viszont a wnw-vel megy, bar en nem 3g-t hanem edge-t hasznalok.
2009. december 16., 18:50
én is edgen használom de ez nem függ össze.talán másik csomagod van,vagy nemtudom.
2009. december 17., 20:14
Sziasztok! Visszaolvastam a korábbi hozzászólásokat, és Artregor hosszászólása kicsit megijesztett. Előre is elnézést kérek, mert lenne egy nagyon hülye kérdésem. Szóval Pulse-om van, az adatforgalmat letiltottam, apn-nél nálam is be van jelölve a wnw, de nincs előfizetésem rá, szóval így nem szed le pénzt semmilyen nethasználatért, ugye? *előfizetéses vagyok és még nem kaptam számlát, így nem tudom, hogy áll az egész*
2009. december 17., 22:11
a legjobb megoldás,ha felteszed a korábban említett APNdroid alkalmazást,és az átírja neked az apn neveket,így egész biztos nem fog csatlakozni.Arra figyelj,hogy ha pl a marketbe mész,és telepítesz valamit,az is adatforgalmat generál.Meg még nagyon sok program.Internet csomag nélkül hamar elszalad a ló.
2009. december 18., 08:26
2ma, köszi! Amúgy ha elméletileg wifi-re csatlakoztam és úgy megyek marketra, akkor is?
2009. december 18., 10:42
A wifire csatlakozol(és van rajta internet is
) akkor azt fogja használni,és nem a mobilinternetes dolgot.Ha wifi közelbe vagyok én is inkább azt nyúzom.De ha minden igaz,fent az állapot sorba ahol a térerő és akksi töltöttség van,ott mutatja mikor adatforgalom van,egy kis G/E/3G (sebességtől függően)és alatta két nyíl az egyik fel felé a másik lefelé mutat .s ha ezek a nyilak “világítanak”,akkor van forgalom.
http://images.dailymobile.se/wp-content/uploads/2009/06/htc-hero-14.jpg
ezen a képen valamennyire látszik a kis g betű meg a nyilak.ugyan neked nem herod van,de valami ilyesminek kell ott is lenni.szóval ha ezt látod,akkor forgalmaz mobilon.
2009. december 18., 11:46
Köszönöm szépen! Kicsit szőke vagyok tudom
2009. december 18., 14:35
Semmigond majd befestjük
nem tudhat mindenki mindent,szóval csak kérdezz bátran,ha tudja valaki úgyis segítenek
2009. december 23., 23:01
Nekem a pannon mms nem akartm?ködni, de a portot átírtam 8080-ra, és azóta megy.
2010. január 15., 11:54
Sziasztok!
A problémám az hogy egy Samsung Spica telefonon probálkozok a beállításokkal, 1.5-os magyar Androiddal. A Hozzáférési pontok képernyő nálam teljesen üres (fekete), hogy tudok ide új bejegyzést felvenni?
2010. január 15., 12:40
Megvan, nem engedte (gondolom mert nem futott meg le a SIM sync)
2010. január 16., 12:39
Sziasztok,
Nekem a Pannon MMSt nem sikerült beállítanom. Tudnátok segíteni?
Az internethez létrehoztam már az accesspointot, működik is. Az MMS-hez csináljak egy másik accesspointot? vagy az internet accesspointon belül kellene megadni az mms beállításokat? ez esetben az “mms” apn-t hova írjam be hiszen már megadtam, hogy “net”..
Az mms server nevét a “server” vagy az “mmsc”-hez kell beírni?
ha viszont külön accesspointot csinálok az mms-nek, akkor hol kell megadni, hogy az mms letöltéshez ezt használja? az apn-en belül csak manuálisan tudom kijelölni, hogy éppen melyik legyen az aktuális?
Köszi szépen
2010. február 1., 16:18
Sziasztok!
Vodafone-os beállítások nem mennek nekem, tud valaki segíteni? Előfizettem mobilnetre, de nem csatlakozik. Mindent úgy állítottam be ahogy itt van.
2010. február 1., 16:25
Közben rájöttem
Mivel feltöltőkártyás vagyok ezért az APN cím elé oda kell írnom, hogy vitamax. Tehát vitamax.internet.vodafone.net lesz a jó.
2010. február 8., 20:22
Ez érdekes a független galaxy leszedi a frissítést automatikusan én ilyet még nem láttam.
2010. február 9., 18:23
Sziasztok most szenvedtem végig a beállításokat, az ügyfélszolgálattól jött egy kis segítség, de tényleg máshova kell írni néhány dolgot mint gondolnánk.

T-mobile pulse készüléken, de szerintem a többin is így nézhet ki.
Pannonos mms beállítások:
Amit nem láttok itt az “not set”-re állítsátok! (azaz hagyjátok üresen)
Name: Pannon MMS
APN:mms (fontos kisbetűvel)
MMSC: http://mmsc.pgsm.hu
MMS proxy: 193.225.154.22
MMS port: 8080
MCC: 216
MNC: 01
Nos sok sikert!
És jöhet a sok köszönet.. .
2010. február 18., 19:43
Szia! Hát ez tényleg jó! Nagyon köszönöm!
2010. február 18., 19:46
Köszönöm!
2010. február 19., 16:03
Sziasztok!
Most vettem egy NexusOne-t és a Pannon-nál van előfizetésem, amihez aktiváltam MobilInternetPlus szolgáltatást.
A fenti beállításokat végrehajtottam, a készüléken meg is jelenik a kis 3G ikon és a nyilak, viszont ha Internet böngészőt nyitok, akkor nem jön be egy oldal sem. A Google Talk sem működik és gyanítom semmi más, amihez internet kapcsolatra van szükség.
Mind a Talk, mind a böngésző működik WiFi használatával. Mi lehet a baj?
Előre is köszi a segítséget!
2010. február 19., 21:54
Update: újrakezdtem az egészet és újraindítottam a telefont és láss csodát, működik.
Valószínűleg a ki és bekapcsolás oldotta meg a gondtot, bár ezt az útmutatóban nem láttam. Gondoltam megosztom veletek, hátha más is úgy jár, mint én.
2010. február 19., 23:24
Sziasztok!
Tegnap előtt kaptam egy Android phone-t, eddig a létezéséről sem tudtam
Most ismerkedek vele.
A developer.android.com oldalról próbáltam letölteni valami SDK nevű programot (nem tudom mi ez, de gondoltam, majd kiderül, ha letöltöttem), de nem tudom telepíteni, mert ezt írja ki:
Failed to fetch URL https://dl-ssl.google.com/android/repository/repository.xml, reason: HTTPS SSL error. You might want to force download through HTTP in the settings.
Tudjátok, hogy ez micsoda?

Aztán a telefonomon még a gmail fiókomat sem tudtam beállítani, nem tudom miért
Szeretnék érteni hozzá, segítsetek legyetek szívesek!
Köszönöm…… előre is.
Zs.
2010. február 19., 23:25
Az előbb kimaradt, hogy semmilyen leírásom nincs a telefonról
2010. február 20., 11:46
@Zsozsek
Javaslom, hogy a konkrét kérdéseidet inkább a fórumon tedd fel, de mindenekelőtt azt kérdezném, hogy pontosan milyen Android készüléked van?
http://forum.androidhungary.com/
2010. február 20., 12:34
Nem tudom, hogy milyen, kaptam egy fehér dobozban minden leírás nélkül.
(
Tegnap megtaláltam a beállításokban, hogy a neve Nexus One, 2.1-es firmware van rajta… nem tudom, hogy mi az, ami mond valamit.
Köszi, megpróbálom a fórumot.
2010. február 20., 13:00
Rendben, akkor neked egy Nexus One készüléked van.
Ha konkrét problémád vagy kérdésed van, akkor ezt a fórumot javaslom ezek megbeszélésére:
http://forum.androidhungary.com/forum/nexus-one
2010. február 20., 16:49
Köszi köszi köszi!!!!!
2010. február 27., 19:59
nekem nem menti al az APNs beállításokat pedig MENU – SAVE nyomok neki.
Ez hiba a 2.1-nél??
2010. március 2., 00:44
Szotyka, vittore!
Én is Nexus One-nal próbálkozom Pannonon. A net megy is (túl jól, úgyhogy átírtam az apn-t), viszont az MMS nem bír összejönni. A leírtakhoz képest annyi kiegészítésem van, hogy a net-nél az apn type “default”, az mms-nél pedig “mms”.
Az ügyfélszolgálat mms-proxynak nekem ezt mondta: 84.225.255.1
A végeredmény szempontjából mindegy melyik IP-t használom.
Van valami ötletetek?
köxi!
peterke
2010. március 2., 12:22
Kiegészítés:
Ilyeneket látok a loggerben, hogy “DISCONNECTED reason: dataDisabled” meg “entity too large”. Nagy lenne a kép, amit át akar küldeni? Nem meglévő képet akartam küldeni, hanem capture-öltem egyet, amit ő lekonvertált. Kéne még állítani valamit?
Aha! Ez lehet, hogy probléma: 786k a mérete.
JA! Tegnap éjjel meg átment egy MMS! Azóta sem!
A tegnapinak 191k volt a mérete!
Na itt lesz a gond!!! Valami a konverterrel nem OK! Tudtok segíteni?
köxi!
peterke
2010. március 2., 14:26
Úgy tűnik megtaláltam a válaszom:
http://forum.xda-developers.com/showthread.php?p=5427113
2010. március 4., 13:18
Sziasztok!
Nekem a Vodafone nem jó ezekkel a beállításokkal!
Van valami ötletetek hogy mitől lehet ez?
Üdv,
CsabiDuke
2010. március 4., 13:56
A Vodafone-nál eltérő beállítások kellenek az APN-nél, attól függően, hogy feltöltőkártyás vagy előfizetéses csomagban vagy. Lehet, hogy ez volt a gond.
3G beállítások
APN: vitamax.internet.vodafone.net (feltöltőkártyás csomag esetén)
APN: internet.vodafone.net (előfizetéses csomag esetén)
Server 1: 080.244.097.030
Server 2: 080.244.096.001
MMS beállítások
MMSC: mms.vodafone.hu/servlets/mms
MMS proxy: 080.244.097.002
Remélem jól írtam a fentieket.
2010. március 4., 14:57
Igen köszi közben én is megtaláltam!
Az mms itt le van írva, csak a 3g nem volt.
Köszi!
2010. március 14., 01:43
Nem teljesen értem ezt az egészet. Most vettem egy G1-et és nem volt mobilnetem. Feltöltőkártyás vagyok, vodánál. Megrendeltem rá sms-ben a szolgáltatást (WAP a 1270-re?)
Felejtsem el a vodafonenál leirt beállításokat és ezeket tegyem be? Kicsit hiányosak a beállításhoz szükséges infók, nekem…
Több lehetőség van mint ami itt le van írva.
Megtenné valaki, hogy A-Z-ig leírja mit kell beállítanom a VPN alatt?
2010. április 16., 17:16
Hali!
Probálok mms beállítást varázsolni HTC Desire telefonra. Kaptam t-mobiltól mailben beállítást, hogy mit állítsak be egy nethez müködik is, de az mms rész nem. Ami itt az oldalon van írva, hozzászolásokban is azokkal is probálkoztam, de nem megy. Mindig az írja ki: Message not downloaded. Generic network failure.
Nincs valami más hely, ahol valami beállítási gond lehet, esetleg tiltás?
Probáltam már több kártyával is, küldeni fogadni, de sehogyan nem megy.
Help me
2010. április 19., 13:50
@VipJoco: ue. a problémám nekem is. Halál pontosan. A Motorola szerviz nem tud segíteni, szerintük operátori hálózati probléma, az operátor szerint meg készülék beállítás. Elkezdtem mindenhova írogatni, talán lesz megoldás, de egyelőre szerintem ez egy klasszikus “early-adopter” hiba, amit jól beszívtunk.
K.
2010. április 19., 15:31
Én is hívtam már HTC szervizet most írtam mail-t. T-mobil-al is beszéltem már, de semmi. Most vagy android probléma és 1 frissítés megoldja majd egyszer vagy tényleg szopunk.
2010. április 23., 11:58
Sziasztok!
Tegnap kaptam egy G1-et, de mivel a tulaj mindent rajta hagyott, igy csináltam egy hard resetet. Ezek után a telefonom addig jut, hogy segély hivást tudok csak inditani, ill a gmail fiokomat akarja aktiválni. Az APN-et beállitottam, illetve bele tettem egy olyan vodás kártyát amin van net sőt gprs is. De mégse akarja felismerni a fiokomat, és igy nem is tudok tovább lépni!
Kérem, ha valaki tud segítsen nekem, és irja le lépésről lépésre, hogy mit tegyek!!
2010. április 23., 12:16
Én is megjártam így egy rom frissítésnél, de a sikeres APN beállítás után sikerült. az eredeti ROM-on volt kihagyás gomb ha jól emlékszem, sőt valamelyik romon még wifivel is lehetett csatlakozni.
Vodafone-nál 3G beállításnál elég kitölteni:
APN: internet.vodafone.net, vagy vitamax.vodafone.net ha feltöltős vagy.
Minden mást úgy hagytam ahogy volt, és megy a 3G.
MMS pedig a fent leírt.
HTC Magic a telefonom ha az számít. De nem hiszem, az android a lényeg.
2010. április 23., 13:12
Szia Csabi!
Irtam neked, a vipmailen is, de az lenne a kérdésem, hogy esetleg Pesti vagy? Mert ha igen és segitenél gatyába rázni a telom azt megköszönném! Esetleg tudnánk talizni ez ügyben?. Ezeket meg csináltam, de igy sem mükszik!
2010. április 23., 14:26
Szia!
Én sajna veszprémi vagyok, így ez a megoldás nem tud összejönni. Viszont ha nincs engedélyezve a vodánál a mobil internet, akkor azért nem megy. Elég lenne küldeni egy szót sms-ben, de mivel nem tudsz így, ezért hívd fel őket és engedélyeztesd. Ha nem ez a hiba, akkor egyenlőre nekem sincs több ötletem sajna. :-\
2010. április 24., 13:19
Sikerült megcsinálnom! Kérdésem lenne Mivel 1.0-ás Firmware van rajta, hogyan lehetne een váltotatni?, le tudnád irni? Azon kivül, hogyan tudok rá programot telepiteni?, mert a kártyámon van egy csomó APk de ha rá nyomok akkor egy olyan ablak jön fel, hogy törölni, átnevezni, mozgatni akarom a fájlt? Föltettem a Glance fájl kezelőtt de abban sem találok install, vagy telepités funkciot!
Kérlek segits!
2010. április 24., 22:01
Szia!
Linda managert ajánlom a fájlkezelésre, amit le tudsz szedni a marketről. És itt is tudsz szemezgetni a programok közül. Egyenlőre itt ajánlom a kezdést, aztán lehet feljebb lépni a rootolásra, rom frissítésre. Arra viszont az http://www.xda-developers.com/ fúrumot ajánlom, de véleményem szerint a legjobb rom a cyanogenmod: http://www.cyanogenmod.com
Ezeken az oldalakon rengeteg leírás, és segédlet van.
2010. április 25., 08:11
Vodafone előfizetéses mobilinternet és mms beállítások, melyek tökéletesen működnek a Spica-on:
http://lh3.ggpht.com/_Wm3_LW5x_Qw/S9PqXl-RIzI/AAAAAAAABhU/SctPKbX-xfo/CAP201004250903.jpg
http://lh5.ggpht.com/_Wm3_LW5x_Qw/S9PqYf1QlqI/AAAAAAAABhY/ymWr6PGIcYE/CAP2010042509031.jpg
http://lh4.ggpht.com/_Wm3_LW5x_Qw/S9PqZPmEozI/AAAAAAAABhc/uJaEaBUUvZQ/CAP201004250904.jpg
http://lh6.ggpht.com/_Wm3_LW5x_Qw/S9PqZ2JLMkI/AAAAAAAABhg/PX_EuYlQfZA/CAP2010042509041.jpg
http://lh3.ggpht.com/_Wm3_LW5x_Qw/S9PqaWeqGbI/AAAAAAAABhk/xxzojZW_ly8/CAP2010042509042.jpg
2010. április 26., 06:54
Hali!


Köszi a leírást és a segítő hozzászólásokat
Desire-n szerettem volna előcsalni a Vodás netet…
Az újraindítás segített
2010. április 26., 19:27
Hello.
Pulse-om van, pár napja váltottam MédiaMánia S csomagra, amiben ugye van 500 MB adatforgalom. Mivel ilyen téren totál kezdő vagyok, érdekelne, mit hogy kell beállítani. Az eredeti wnw-s dologgal egyszer ment, aztán többet nem. beállítottam utána a t-mobile-ost, azzal nem nagyon ment, majd fejből (amennyire emlékeztem) visszaírtam a wnw-st és megint ment. Igen ám, csak felmentem a Marketra és a NetCounter szerint 3.11 MB-nál tartok (pedig csak egy fél appot töltöttem le, mert menet közben meggondoltam magam). Ez nem sok, de ha azt vesszük, hogy alig fél perc telt el… Igazából az APNdroid kikapcsolása után rögtön 2-3 KB-tal feljebb ugrik a számláló, pedig még fel se mentem netre meg semmi. Ez normális?
2010. április 27., 11:06
Nekem eco csomagom van net 500-al ez kb olyan mint a médiamánia S. /kicsit jobb a telefonálás lebeszélhetősége miatt/.
Ne bánd azokat a pár kilobájtokat. A fél app-nak is teljesen normális a 3 Megabyte. Vannak olyan alkalmazások amiktől én is féltem. Pl a weather bug ami megadott időnként frissíti magát. Most már óránként kérem a frissítést mert szerencsére alig valami forgalmat generál. Úgy vettem észre normális mértékű marketes letöltések /most olyan tíz körüli , ha beszámítom a letörölteket akkor kb 20/ alkalmazás 2 hónap alatt/, napi internet nézelődéssel, néha egy-egy youtube-al teljesen ok a havi 500 Mbyte-os korláttal. Én modemként is használtam a telefont, de még bőven van tartalékom a határig.
2010. április 27., 14:14
Egyetértek az elöttem szólóval. 500 MB normális használat mellett tökéletesen elegendő. Nálam mért adatok Pulse készüléken Netcounter app-el
Cell: Total 743.07 MB
Start date: Nov 13, 2009
End date: Apr 27, 2010
Namármost 750 MB van eleve havonta a számlámon. Pedig én aztán adok a készüléknek rendesen. Pornó nélkül mért adatok
2010. április 27., 16:24
Köszönöm szépen a válaszokat, ettől megnyugodtam
Azt hiszem, akkor tényleg jól jártam, hogy váltottam.
2010. április 28., 08:49
Én is megerősíteni tudom: újraindítás segít az MMS beállításoknál! Mostmár megy!
2010. május 1., 16:07
Vodafonenál tegnap csináltam meg Desire-re.Küldjétek el a 1270re az OTA WAP vagy OTA GPRS üzenetet,amely ingyenes,és belövi a beállításokat a válaszban.
2010. május 9., 15:06
Köszi, működött a T-s beállítás!
2010. május 18., 12:54
üdv
hosszas küszködés után van MMS a Pannonos készülékemen
Sajna azokkal nem működött amit itt olvastam.
Ami nekem kellett hozzá:
Android 2.1
Név: Pannon MMS
APN: mms
MMS-központ: http://mmsc.pgsm.hu
MMS-proxy: 84.225.255.1
MMS-port: 8080
MCC: 216
MNC: 01
Authentication type: PAP
Hozzáférési pont tipusa: mms
így persze a netnek kellett egy másik hozzáférést kreálni
mics
2010. május 28., 15:35
Sziasztok!
G1/DevPhone 1 keszulek, Vodafone elofizetes eseten sikerult eletre hivnom az MMS-t, a fenti beallitasokon tul a kovetkezok kellenek meg:
MMS port: 8080
APN type: mms
Udv
2010. május 30., 11:22
Sziasztok,
Motorola Milestone-om van (2.1-es szoftver), és eddig is elég hektikusan ment a net, de most már éppen sehogy se. A fentiek vannak beállítva (vodafone-os vagyok), és nem igazán tudom, hogy mi van. Nincs fenn most tűzfal se a telefonon, így elviekben nem gátolhatja semmi a netet. Mégsincs.
Mit lehet beállítani, hogy állandóan menjen a net? Köszi.
2010. június 26., 16:41
Sziasztok
T-mobilos vagyok, van egy Xperia x10-es telefonom és nem tudok mms- küldeni és fogadni sem. Segítsetek! Köszi
2010. július 12., 14:23
HTC Desire Android 2.2 T-Mobile beállítás:
Name: T-Mobile MMS
APN: internet
Proxy:
Port:
Username:
Password:
Server: //mms.t-mobile.hu/servlets/mms
MMSC: //mms.t-mobile.hu/servlets/mms
MMS proxy: 212.051.126.010
MMS port: 8080
MMS protocol: WAP 2.0
MCC: 216
MNC: 30
Authentication type:
APN type:
Fontos az MMS proxynál a 010 és nem 10, valamint a végén a defaultot kitörölni és üresen hagyni…
2010. július 12., 21:05
Sziasztok!
Segítség kellene Pannonos Internet beállításokhoz HTC Desire-re, eddig sehol sem találtam olyat, ami működik, a Telenoros ügyfélszolgálatosok meg töketlenek, képtelenek elmondani a helyes beállításokat.
2010. július 13., 19:30
Sancho
Köszi a segítséget de sajnos így sem működik az mms, már sokmindent kipróbáltam, végig böngésztem az interneten mindent de semmi sem volt jó
De ha esetleg van még valami ötleted szívesen olvasnám.
Köszi Ildi
2010. július 27., 10:14
Köszi Sancho, megy a T MMS.
Fontos, hogy a server-nél és a MMSC-nél ne legyen ott a http:, ha ott volt, akkor nem ment
2010. augusztus 13., 15:26
Sziasztok!
A fentiekben leírt összes beállítást kipróbáltam 2.2 ROM-on, de egyiknél sem működött az MMS. Viszont az alábbi beállítással igen:
Name T-Mobile MMS
APN mms
Proxy no
Port no
Username mms
Password mms
Server no
MMSC http://mms.t-mobile.hu/servlets/mms
MMS port 8080
MMS protocol WAP 2.0
MCC 216
MNC 30
Authentica.. PAP
APN type mms
Kiváncsi vagyok, hogy másnál ez működik-e?
2010. augusztus 26., 18:38
Sziasztok!
Nekem nincsen az mms beállításoknál olyan, hogy APN!
Lehet, hogy azért nem tudok mms-t küldeni és fogadni?
Már mindenféle beállítást próbáltam de nem megy!
Hova mit írjak?
Név
Hozzáférési pont neve
Proxy
Port
Felhasználónév
Jelszó
Kiszolgáló
MMSC
MMS-proxy
MMS-port
MCC(mobil országkód)
MNC(mobilhálózat kódja)
Hozzáférésipont-név típusa
Nekem így van a telefonomba, de sajnos nem tudom , hova mit kell írni, hogy működjön az MMS. Ha valaki tud nekem segíteni írjon! T-mobilos vagyok!
2010. szeptember 2., 19:40
A T-Mobilnál találtam egy pdf-et, ami az X10 mini beállitásait irja le így:
Név: T-Mobile MMS
Hozzáférési pont neve: Internet
Proxy: 212.051.126.010
Port: 8080
Felhasználói név: <not set>
Jelszó: <not set>
Kiszolgáló: <not set>
MMSC: http://mms.t-mobile.hu/servlets/mms
MMS Proxy: 212.051.126.010
MMS Port: 8080
MCC: 216
MNC: 30
Hozzáférésipont-név tipua: mms
2010. szeptember 2., 20:05
Ja és saját tapasztalat, hogy akármi is van beállitva, ha a wifi be van kapcsolva akkor nem szedi tölti le az MMS-t.
2010. szeptember 3., 19:21
Köszönöm szépen a segítséget, de sajnos így sem működik, nem tudom mi lehet a gond!
2010. szeptember 9., 01:14
tmobilos Nexus One-on (2.2) nekem Sancho beállításai működnek és elég sokat kipróbáltam előtte.
minimális pontosításnak/kiegészítésnek annyit, hogy mivel az authentication type-ot nem lehet üresen hagyni ezért ott értelemszerűen a “none” opciót választottam.
mégegyszer köszi Sancho!
2010. szeptember 12., 07:22
Nincs valakinek Telenor (alias Pannon) hálózatból Aria-n jól működő MMS beállítása?
Sajnos az itteniek nem működnek
2010. szeptember 26., 15:36
Nekem t-mobile szolgáltatóval nem akar működni, és azt írja hogy az MCC és MNC-t ki kellene tölteni, de mit kell oda írni? mert én azt sem tudom…
2010. szeptember 26., 15:37
ja, az MCC megvan, az MNC-t nem tudom, viszont még mindig nem működik
2010. október 6., 22:05
Szenvedtem csomo beallitassal Pulsenal, a titok az Authentication, amit PAP-ra at kell allitani. Minden jo gyarilag, csak ez nem.
2010. október 23., 14:40
Sziasztok!
)
Lassan kezdek elkeseredni, mert miután másfél órát állítgatta a vodafone-ba a srác a telefonomat (Nexus One) és felhívta szerintem még a nagyanyját is a beállítások miatt… Szóval sajna szét kellett hogy tegye a kezét és fogalma nem volt, hogy mit kelne beállítani, hogy működjön az MMS. A net gyönyörűen műxik ezzel ellentétben
Van valaki aki vodafoneos kártyával használja a kártyafüggetlen készüléket és működik neki az MMS szolgáltatása? Egy tábla csokival jövök neki, ha sikerül segítenie
Előre is köszi
2010. október 24., 00:27
Szia! nekem működik. bár nem nexus-on. fentebb leírtak apapján allitottam be. talán még én is írtam beállítást.
2010. október 25., 11:16
Sajna már mindent kipróbáltam a lehetőségek közül és egyikkel sem műxik. De ha valakinek van használható ötlete… Nagyon várom!!! Köszi
2010. október 26., 10:14
Nekem ez van beállítva Magic-en, Vodafone hálózatban, és működik:
1. APN:
Name: Vodafone HU
APN: internet.vodafone.net
MCC: 216
MNC: 70
APN type: default,supl
A többi:
2. APN:
Name: Vodafone HU MMS
APN: mms.vodafone.net
MMSC: http://mms.vodafone.hu/servlets/mms
MMS Proxy: 80.244.97.2
MMS Port: 8080
MCC: 216
MNC: 70
APN type: mms
A többi:
Remélem segít valami.
2010. október 26., 10:16
nem jelent meg hogy a többinél mi van… azt akartam írni, hogy “Not set”.
2010. október 26., 10:18
Ja még valami: mindenképpen legyen bekapcsolva az adatkapcsolat (3G). És a WIFI pedig kikapcsolva. Azt hiszem nekem is volt gond, de így el tudtam küldeni az MMS-t.
2010. október 26., 16:55
CsabiDuke !
beállítottam mindent úgy ahogy neked van, bár sok eltérés nem volt … De csak Sending, sending, sending… és soha nem küldi el… De azért köszi
2010. november 23., 14:33
Hello a Vodafonos net apn-nek a részletes leirását nem tudná valaki elküldeni meg az mms-ét.
ELőre is kössz
2010. november 23., 14:36
És hogy az mms-nek külön kell APN fiókot nyitni vagy egybe a nettel
Előre is kössz
2010. november 24., 09:57
Sziasztok valakinek van T-mobilos mukodo mms beallitasa HTC Wildfire -ra? nagyon kene.
2010. november 25., 20:26
Sziasztok nekem az volna a problémám, hogy van egy HTC HERO-m és nem tudok róla mms küldeni sem és fogadni sem.
2.1-es rom van rajta beállítottam mindent az oldalról és mégsem müködik.
Van valakinek valami ötlete?
2010. november 26., 08:12
Mogyi és mindenki más 2.1 es rendszerhez:
- Ezt a két APN-t állitsd be semmi mast, (T-mobile szolgaltato mellett)
Name: T-Mobile H
APN: internet
MMSC: http://mms.t-mobile.hu/servlets/mms
MMS Proxy: 212.51.126.10
MMS Port: 8080
Name: T-Mobile H MMS
APN: mms
Username: mms
Password: mms
MMSC: http://mms.t-mobile.hu/servlets/mms
MMS Proxy: 212.51.126.10
MMS Port: 8080
Az itt nem szereplő mezők értékeit változatlanul kell hagyni. A fentiek beírása után az Android rögtön kapcsolódik a T-Mobile 3G hálózatára minden további beavatkozás nélkül.
2010. december 1., 18:43
Sziasztok!
Most vettem egy Sony Ericsson xperia 10 mini pro-t a Telenornál. Szeretném beállítani az internetet és az mms-t, de sehol se találok hozzá semmi érdemleges beállítást. Már hívtam a Telenor ügyfélszolgálatot is, hogy segítsenek. Ők azt mondták, hogy várjam azt az sms-t, amit majd küldeni fognak és azt mentsem el. Ez az sms sajnos nem érkezett meg.
A honlapjukon van valami beállítás az androidos készülékekhez, de ezzel se működik. Ha valakinek van valami jó ötlete vagy esetleg beállítása akkor azt szívesen várom.
Segítségeteket előre is köszönöm.
Ladysila
2010. december 9., 16:00
Sziasztok!
Ma lettem sikeres tulajdonosa, egy HTC Desire-nek, de sajnos az mobil internet csatlakozashoz Connection Failed-t ir allandoan. mar minden itt megirt beallitast kiprobaltam, de nem akarja az igazsagot.
Utoljara Bazsik beallitassit probaltam, de nem
Van meg tippetek, mi lehet a gond?
Koszi elore is
2010. december 26., 20:35
Itt vannak a hivatalos beallitasok a Telenorosoknak: http://www.telenor.hu/android/mobil/beallitasok/angol/ . Javithatnatok a postot, mert bar regi, de ezt dobja ki elsore a gugli.
2010. december 26., 20:43
Bar ahogy elnezem azzal sem sikerul mukodesre birni…
2010. december 27., 18:01
Sziasztok!
Kaptam most karácsonyra egy Sonyericsson Xperia X8-at nem tudom beállítani az internetet rajta.. Android 1.6 van rajta és a beállításoknál nem találok Apn-t sehol.
Ha rámegyek hogy ÚJ HOZZÁFÉRÉSI PONT ezeket látom:
Név:
Hozzáférési pont neve:
Proxy:
Port:
Felhasználónév:
Jelszó:
Kiszolgáló:
MMSC:
MMS-proxy:
MMS-port:
MCC (mobil országkód):
MNC (mobilhálózat kódja):
Hozzáférésipont-név típusa:
Csak ezeket látom, viszont mindenhol Apn-t ír, gondolom a 2.1 es frissítésben már így szerepel, viszont nekem csak 1.6-om van. Ha tudtok kérlek segítsetek!
Köszönöm előre is!
Peti
2011. január 11., 17:50
galaxy gt i9000 -ren a petipetya beállitásai tökéletesen müködnek most teszteltem küld és fogad is köcce az infokat
2011. január 12., 09:55
Sziasztok!
Amire most jöttem rá!!!
A Galaxy S gt i9000 -nél amit vettem én még nem is vettem észre, hogy addig nem tudok wlan-on leszedni a market-ről amig a mobil interneten keresztül nem kezdek el valamit leszedni!
Ez akkor derült ki amikor a munkatársam is vett Galaxy-t . Rögtön beállítottuk a wlan-t a munkahelyen, de a market-ről nem szedett le semmit. De amint a mobil netet vissza kapcsolta megindult a letöltés. Ezután már a wlan is folytatta!
Nos, hogy ez miért is van így? Azt nem tudom, de lehet valakinek ugyanez lesz a problémája. Remélem segítettem.
üdv.
2011. január 23., 13:17
Szia Udvarhelyi!
Tegnap marketről Wlanon sikerült (Galaxy Tab) letöltenem és telepítenem semmi probléma nem volt.
Üdv!
2011. január 27., 21:20
szia remélem tudsz segíteni a htc wildfire-öm vodafonos de vagy egy feltörő kártyám amiálltal működik Tmobillal is de pannonnal nem azt írja hogy nem megfelelő. lehet az a baj hogy elavult a siimkártyám(2éves) és nemtud csatlakozni a 3g hálózatra? kérlek segíts mert számomra ez rejtéj
2011. február 2., 16:13
Sziasztok annyi bajom lenne ,hogy fogalmam sincsen a wap beállításokhoz mivel a 0.facebook.com csak erről megy ingyenesen . Ha valaki letudná írni részletesen a beállításokat nagyon megköszönném
2011. február 5., 21:48
Szia!
Ha android telefonod van, márpedig az van ha ezen az oldalon vagy, akkor töltsd le a facebook for android alkalmazást marketről, és wifi-n ingyen facebookolhatsz. Vagy mobil nettel előfizetéssel, de mondhatni az is ingyen van, mert manapság már nem az adatforgalomér fizetsz, hanem előfizetsz rá, és használod.
Üdv,
CsabiDUke
2011. március 17., 09:05
Íme egy beállítás ami működik HTC Wildfire Android 2.2.1 -alatt.
Android 2.2.1 (HTC Wildfire) rendszer konfigurálása a magyar T-Mobile hálózatához
Name: T-Mobile H
APN: internet
MMSC: http://mms.t-mobile.hu/servlets/mms
MMS Proxy: 212.051.126.010
MMS Port: 8080
Auth: none
APN type: <not set>
Name: T-Mobile H MMS
APN: mms
Username: mms
Password: mms
MMSC: http://mms.t-mobile.hu/servlets/mms
MMS Proxy: 212.051.126.010
MMS Port: 8080
Auth: none
APN type: <not set>
Az itt nem szereplő mezők értékeit változatlanul kell hagyni. A fentiek beírása után az Android rögtön kapcsolódik a T-Mobile 3G hálózatára minden további beavatkozás nélkül.
2011. március 22., 17:12
2.3.3 független Nexus One-on nekem a T-mobile-hoz annyit kellett módosítani kézzel, hogy az Authentication type-ot PAP-ra állítottam.
2011. március 28., 16:34
Sziasztok,
én egy hete vettem egy kártyafüggetlen Vodafone 845-ös Androidos “okos”mobilt.
Nekem egy Telenoros számom van, tehát Telenoros Simet raktam bele. Wifi müködött, megpróbálkoztam hát a 3G-vel. Elküldtem az sms-t a telenornak, megrendeltem az 1gb-os netet, sms-ben azt írták, hogy észrevették az igénylésem és aktiválták. Na most, akkor még azt hittem, hogy csak ennyi… kikapcsoltam a Wifi-t, bekapcsoltam az “adatszolgáltatás”-t kikapcsoltam a “CSak 2G-s hálozatok” opcióot és NEM ment. Visszakapcsoltam a Wifit és neteztem egy PICIT, és pár órára (közbe rövideket telefonálgattam, valamint egy másik szolgáltatás miatt levontak 600 Ft-ot) kaptam egy SMS-t a telenortol, hogy az egyenleghiány miatt deaktiválták a 3G szolgaltatast…
Bementem a boltba ahol vettem, es az elado szerinte nem is kene, hogy menjen rajta a 3G, illetve nem garantalja. Ott volt azonban egy bácsi aki megmutatta nekem, hogy valszeg manualisan be kene üssem az APN-t. Na most ezt be is ütöttem, elvileg aktivalva van, de a telenor ugye deaktivalta a 3G-t, tehat meg mindig nem tudom, hogy lehetseges-e.
Ha újra rakok pénzt a kártyámra, akkor vajon levonják-e a 3G díjját, anélkül, hogy nekem az müködne is?
Lehetséges-e egyáltalán ebben az összeállításban(vodafone 845ös keszülek és telenoros SIMkártya) 3G-zzek?
APN-nek tényleg elég csak a név és az APN ?
Köszönöm a Válaszaitokat, jó Androidozást !
foxeyyy21
2011. május 8., 11:48
Sziasztok ,nekem az lenne a kérdésem, hogy hogy tudnám “kontrollálni ” a 3G-t ,mert elő van fizetve de jobban szeretem a wifi-t és csak akkor használom ha muszáj, de nemtudom h hol tartok az előfizuba.:S
köszi
2011. május 8., 12:00
Hali!
Tegyél fel Data Counter Widget-et, ezzel látod mennyi adatforgalom volt
Vagy tegyél fel 2G-3G switch nevű cuccot, ezzel gyorsan elérheted a 2g/3g váltást, vagy a mobil adatforgalom kikapcsolást.
Esetleg Green Power Free: ezzel automatikusan kapcsolhatod a wifit/3g-t
2011. július 6., 09:24
Sziasztok!
Sony ericsson w610i ttelóm vna,már próbáltma mindetn sheoogy s eműáűködik,előfizus atelóm kóldték sms-t alapból be van állítva anet szal tudok rajta netezni, telenor klikk szolgáltatássla is lehetett rajta netezni,D ENEKEM IEN,Hogy Jelszó:
Kiszolgáló:
MMSC:
MMS-proxy:
MMS-port:
MCC (mobil országkód):
MNC (mobilhálózat kódja):
Hozzáférésipont-név típusa:
na ezeket nem is tlaálom ebbe akurva telefonba.segíítseen valaki plíííííz :S
2011. augusztus 15., 15:58
Sziasztok!
Volna egy nagy problémám és remélem, van köztetek valaki, aki tud nekem segíteni…
Nemrég vettem egy független Samsung Galaxy Gio-t és mikor be szerettem volna állítani (a fent megadott adatok alapján), hogy tudjak mms-t küldeni és fogadni, nem találtam olyat, hogy APN, így értelemszerűen nem is tudtam sehová bepötyögni az oda tartozó dolgokat.
A netet sikerült beüzemelnem. Ott minden stimmelt. Nem tudom, hogy az mms részével mit tehetnék. Vodafone üzletben sem tudtak vele hirtelen mit kezdeni. Azt mondták vigyem samsung szervizbe…
Gondoltam meg lehet a szervizes dolgot előzni és hátha van valaki, aki tud segíteni…
2011. augusztus 18., 17:37
Sziasztok. Tegnap kaptam egy Huawei U8500-as telefont és nem tudom beállitani rajta az internetet. Ezek szerint csináltam mindent de nem működik :S Valaki segitsen és magyarázza el nekem érthetően. Ez az első ilyen telefonom és teljesen tanácstalan vagyok. Köszönöm előre is
2011. augusztus 24., 13:56
Pl nekem ez jött be a xperia play telefonnál, telenor. Hiába állítólag a telenor honlapja szerint, és kérdeztem meg tölük telefonon csak ez vált be:
Internet- és üzenetbeállítások letöltése:
A kezdőképernyőn koppints az Alkalmazások képernyő ikonjára.
Koppints a Beállítások > Sony Ericsson >Beállítások letöltése > Fogadás lehetőségre.
2011. augusztus 29., 19:29
sziasztok van egy samsung galxy s-em 2.3.4-el és nem tom beállítani az mmst és a mobilinternetet valki adna egy részletes leírást
D
2011. szeptember 14., 12:16
sziasztok nekem tokeletes volt a kovetkezo beallitas hogy mms-t tudjak kuldeni es fogadni de az internet resze meg mindig nem mukodik HTC HERO-m van android 2.1-es szoftverrel ha tudnatok segiteni meg koszonnem
a proxy
a port
a Server
informaciok hianyoznak
elore is koszi
2011. szeptember 20., 19:10
Sziasztok!
Én csak simán azt a kettőt írtam be, hogy t-mobile és internet…de semmi változás…ez mitől lehet??? :/ valaki ha segítene!:S
2011. szeptember 21., 14:54
Hello! nekem Galaxy mini-n nem működik az internet, Android 2.2 van rajta valaki írja már le légyszíves! Köszönöm.
2011. október 11., 10:39
Sziasztok! Van egy kis olcsó androidos tábla gépem 2.2-es androiddal. Szeretnék mobilnetet használni de nem sikerül működésre bírni. Vodás és K3520 típusú. Segítsetek légyszi, köszi!
2011. október 22., 22:17
Sziasztok!Nagyon nagy szükségem lenne egy kis segítségre mert már megbolondulok a telefonom miatt.Vettem egy g15 típusú mobiltelefont és csak annyi bajom van vele hogy folyton csatlakozni akar a netre ezáltal sokszor nem tudok telefonálni vagy pár másodperc után megszakad arról nem is beszélve hogy ezáltal a folyamatos csatlakozási kísérletezés miatt egy két nap alatt lemeríti az akkumulátort!Már ott tartok hogy megígértem a kis rohadéknak hogy földhöz vágom mert végig nyálaztam vagy tízszer a menüjét és nem találtam meg az opciót ahol ki lehetne kapcsolni.Ezen az elsődleges android oprendszer fut amiket még a legelső androidos mobilokba tettek.Az új androidnál mutatták hogy csak a piros gombot kell hosszan nyomni de ennél csak kikapcsol!Légyszi valaki segítsen!
2011. október 30., 18:45
Sziasztok!
Az lenne a kérdésem, hogy az androidos telefonokhoz tényleg kell az állandó netkapcsolat?Ebben a videóban hallottam:http://www.youtube.com/watch?v=ueEgfjaxbkw “…legalábbis két napig elketyeg az aksi, ez android vonalon relatíve erősnek mondható, főleg hogy az androidos rendszerhez kell a folyamatos internetkapcsolat…”
Kérlek válaszoljatok!
2011. december 1., 13:59
van egy LG telefonom battery 3,7 v s en nem tudom beallitani a netett ha valaki megtudja mondani hogy hogy kel lecives szoljon elore is koszonom
2011. december 21., 07:46
Peti: A Hozzáférési pont az APN
2011. december 24., 13:55
2011. december 24., 17:29
Ingrid! Ugyan ez van nekem is. Fölhívtam az ügyfélszolgálatot és annyival elintézték, ha így van minden beállítva, biztos rossz a készülék (tegnap vásároltam) vigyem vissza. Pfff
2011. december 24., 17:48
Ingrid, megtaláltam a megoldást!!!

“Megjegyzés: a hozzászólások között “szifinksz” ajánlotta, hogy a típusnál nem kell beállítani az “internet”-t, neki csak így működött. Ellenőrizni nem tudom, de a többiek utána megerősítették, hogy így megy. Sok sikert!”
Remélem Neked is sikerülni fog! Sok sikert hozzá. Kellemes ünnepeket!
2011. december 24., 20:03
jajj, nagyon szépen köszönöm! meg is nézem h beválik e
nem.. sajnos nem…. áh… ink beszerzek itthonra wi-fit, és használom a régi sim-em mert már kiidegel….
Kellemes ünnepeket neked is!
2011. december 29., 12:35
T-mobile, mobilinternet beállítások android 2.3.4 alatt:
Név
Hozzáférési pont neve
Proxy
Port
Felhasználónév
Jelszó
Kiszolgáló
MMSC
MMS-proxy
MMS-port
MCC
MNC
Hitelesítés típusa
Hozzáf.pont-név típusa
APN protokoll
Kérem, valaki töltse ki nekem helyesen, mert nem tudok belépni az internetre és fogalmam sincs mit kellene beállítanom.
2012. január 23., 17:50
Sziasztok!
Nekem lg gt 540 optimusom van és független de eredetileg t-mobilos volt de én már így vettem. Az internet az működik ezekkel a beállításokkal de az mms az nem. Néztem a telenor oldalán a beállításokat és azzal se megy. Küldtem már mmst a telóról csak valamiért nagyon fagyott és reseteltem de nem írtam ki a beállításokat.
Kérlek segítsetek!
2012. február 4., 07:09
Azt akarom kérdezni hogy hol lehet letölteni google g1-re újabb és Magyar szoftvert mert az enyémet amerikából hozták be és angol ráadásul az and… 1.5 van rajta! segítségeteket előre is köszönöm.
2012. február 15., 09:13
Vodafone, vitamax (feltöltőkártyás) beállítások:
Name: bármi
APN: vitamax.internet.vodafone.net
Port: 9201
2012. február 27., 14:04
2012. március 28., 13:00
Sziasztok! Nekem samsung galaxy W telóm van, és telenoros mobilelőfizetésem hozzá, minden szupi, kivéve a freemailen keresztül nem tudok mailt küldeni. Elvileg a beállítások jók. Tudna vki segíteni mi lehet a hiba????