Hivatalosan is elindultak az Android 1.6 (Donut) frissítések
Pár hete arról számoltunk be, hogy megjelent az Android 1.6 (Donut) SDK és a napokban jelentette be a T-Mobile USA, hogy hivatalosan is elérhetővé teszik a Donut letöltését először G1 és myTouch 3G készülékkel rendelkező előfizetőik körében, majd később további Android készülékeken is. Egyelőre a nagy előfizetői szám miatt a frissítések kiküldése elhúzódhat. Remélhetőleg nem úgy, mint a Cupcake esetén. A most megjelent OS-ben a korábbi Cupcake-hez viszonyítva jellemzően inkább apróbb változtatások és javítások találhatók, ugyanakkor van néhány lényeges újdonság, ami említést érdemel. Ezek az alábbiak.
- gyorskereső fejlesztése,
- kamerakezelés optimalizálása,
- az Android Market szinte teljes ráncfelvarráson vett részt,
- új VPN beállítási lehetőségek,
- az akkumulátor töltöttségi szintjének újfajta megjelenítése,
- többnyelvű text-to-speech motor a hangalapú alkalmazásokhoz.








2009. október 16., 20:14
Sziasztok!
Német T-Mobile-os készülékem van, de még nem frissítette magát 1.6-ra. Ez normááális?
T
2009. október 16., 21:11
Szerintem még elfogadható, hiszen hivatalosan is csak október elejétől indultak a frissítések értésítése G1 és myTouch3G készülékkel rendelkező T-Mobile előfizetők körében a tengerentúlon.
2009. október 17., 14:46
Nekem se jött még meg a G1-emre (német az is). Németországban ha jól tudom ráadásul pár nap csúszással kezdték szétküldeni a frissítést. Sztem simán lehet még 1-2 hét is mire megjön. (1.5-re való frissítés is sokáig elhúzódott eléggé, nekem még nem volt meg a teló akkoriban, de havernek majdnem 1 hónap csúszással érkezett meg)
Gondolom nem egyszerre küldik szét a frissítést, hanem mondjuk a teló imei-je alapján (vagy bármi azonosító alapján, vagy akár teljesen véletlenszerűen, ez csak fikció:)) , hogy ne egyszerre rohanja meg a szervereket több 10 ezer ember (telefon)
2009. október 18., 01:19
Na kicsit utánajártam neten, hosszas kutakodás után asszem választ kaptam (holnap megkerítem honnan jött az infó, még korábban találtam, csak más dolgom volt
) Szóval: ha CRC37-es cupcake van fent a telódon akkor okt.19-étől szóval hétfőtől várható, hogy megérkezik a frissítés
(nekem CRC37 van fent szóval izgatottan várom a hétfőt vagy a következő napokat
)
2009. október 21., 13:04
Sziasztok, nekem egy HTC HERO -m van, de még nem érkezett meg a frissítés. Ha esetleg van köztetek olyan, akinek már frissult a telója, kérem ossza meg a tapasztalatokat.
2009. október 21., 16:40
varkonyim: köszönöm az infót, 19.-én arra keltem, hogy felajánlotta a frissítést!
hol találtál infót erről? csak hogy ne kelljen itt zaklatnom titeket.
2009. október 21., 16:49
Nálam a frissítés már korábban megtörtént, de nekem egy G1 van. Köztudott, hogy ezek előnyt élveztek a frissítéskor. Valószínű hamarosan te is megfogod kapni az értesítést.
2009. október 22., 13:53
Tamás: nem emlékszem már, 1 órán át vadásztam infók után a neten, kb az 50. honlap 20. linkjén találtam meg
)
((
Amúgy nekem még nem jött meg a frissítés
2009. október 22., 14:38
varkonyim: en leformaztam a telot elotte 1-2 nappal, lehet kozbejatszik! wlanon hasznalod, vagy van 3g elofizud is? elobbi lehet azert para, mert lehet csak egy bizonyos idopontban keri le a frissiteseket. (tul sok a lehet..)
2009. október 22., 15:43
wlanon, korábban volt 3g is csak kicsit megcsappantotta a kasszát
)) Lehet ez a baj, nem emlékszem, az uccsó frissítés 3g-n jött vagy wifin. Mindegy úgyis akartam formázni…
Apropó: ha gyári állapotra állíttatom vissza, akkor újra be kell írni a gmailcímet, jelszót?
2009. október 22., 15:44
Amúgy szinte egész nap fent vagyok wifin, szóval nem hiszem hogy amiatt nem jött meg.
2009. október 22., 16:36
Hát, ez csak egy tipp volt… Sőt, én eleinte pont az ellenkezőjére gondoltam: éjszakára bekapcsolva hagytam a wifit.
(wlannal sokkal gyorsabb market, viszont… öt éve mobilnetezek, van két előfizetésem is az adsl mellé, szeretem, mert praktikus)
2009. október 22., 18:07
Mindegy, jövő héten megint lesz 3g-m egy időre, legalább emiatt. Tudom most is feltolhatnám rá a donut-ot, de akkor megint be kell írni a gmailt, jelszót stb.-t, amihez szintén kell 3g
Meg nekem tökéletes így ahogy van, az alap Androiddal.
)
Azért mondtam le a 3g-t mert a kis szemét a gatyámat leette, egyfolytában 3g-n mászkált
2009. október 22., 18:17
T-s vagy? 2ezerért van 500 megás csomag. (én ha akarnék se tudnék többet forgalmazni) Az alap Android-ból a quicksearch hiányzott nekem, komolyan, álmodtam erről!
2009. október 22., 20:26
jaja, t-s, bár még dominós, azért nem olyan olcsó nekem
30 mb 1800 ft… azt meg lazán túllépi, főleg ha pl frissítést is leszed
Mondjuk át akarok térni előfizetésesre rövidesen.
Quicksearch-t mindenki dicsérte eddig nekem
2009. október 22., 20:54
Tamás: Szia, neked is HERO -d van? A Quicksearch -ot én is várom, mint kisgyerek a télapót… nekem hero van, de még nem frissített…
2009. október 24., 19:48
Helo,a HERO is OTA kapja a frissítést?
2009. október 26., 11:55
2ma: Mit jelent az OTA?
2009. október 26., 12:36
Over The Air – Amikor a telefon maga tölti le a frissítéseket és nem neked kell vadászni rájuk.
2009. október 26., 13:11
Békipe: Szia, igen… van benne ilyen funkció, csak egyelőre nem talált még semmit.
2009. október 26., 13:26
Igen elvileg van benne,mert az android készülékek elvileg úgy frissülnek,de a HTC előző rom frissítése a hero-ra is telepítős volt,azért kérdeztem hátha tudtok valami ezzel kapcsolatba.
2009. október 26., 13:33
Zoli: G1-em van, ragaszkodom a qwerty-hez
amúgy annyira nem jó, lassabban keres, ha ki van pipálva, hogy contacts-okban, app-okban, zenékben keressen… bele se merek gondolni, hogy mi lenne egy 8 gigás kártyányi mp3-al
) néha reflexből még úgy telefonálok, hogy szétnyitom a telefont és egyszerűen elkezdem gépelni a neveket.
Szerintem minden Android alapú teló OTA kapja a frissítéseket.
2009. október 27., 00:38
Na, most jött meg a donut, épp most települ
)
2009. október 27., 00:49
aki a quicksearxh-et kitalálta az egy isten
D
2009. október 27., 04:28
Igen.
1.6-ra való frissítésnél például közvetlenül az ébresztő kinyomása után szembesültem vele, szerintem félálmomban végignyomkodtam a gombokat.
Amúgy előre látom, hogy amennyiben nem változtatnak ezen, hogy hajnalban veszem csak észre az elérhető frissítéseket, én SOSE fogom megjegyezni, hogy hogy néz ki az update-es ablak.
2009. október 27., 08:09
naaaa….., én is akarok frissülni …. ;-( az én htc hero-m mikor kapja meg a beöntést?
2009. október 27., 08:24
addig ezzel vigasztalom magam:
http://www.youtube.com/watch?v=TP9GXwk4_6s&feature=related
2009. október 27., 09:16
Én sörözésből jöttem haza, lefekvés előtt megnéztem még, aztán majdnem kiböktem hogy haggyál már békén
(azt hittem valami lefagyott és azt jelzi)
2009. október 27., 09:23
RandomTipp: éjszakára airplane mode-ot bekapcsolni, akksi nem merül!
2009. október 27., 12:44
Ide is beírom, mert úgy tűnik az androidmagyarorszag.com és ez nem ugyanaz. Szóval kíváncsi vagyok a Pulse mikor kapja ezt meg terjesztésben. Már ha megkapja. Másrészt a Pulse is megjelenhetne már igazán
2009. október 27., 23:21
Sziasztok!
Galaxyról tud valaki valamit? Egyáltalán kijön valaha rá a donut?
2009. október 28., 07:30
Az eddigi információk szerint egyelőre úgy tűnik, hogy sajnos nem elérhető az i7500-on Donut update, csak a Samsung által kiadott NPS firmware frissítés. Bővebb info itt: http://j.mp/2xuWNi. Viszont jó hír, hogy a nemsokára megjelenő kistestvérei, a Bigfoot és a Spica már Donut OS-t kapnak.
2009. október 28., 22:10
Köszi a választ. Örülök én is ennek az oldalnak mert eddig nem volt kivel megbeszélnem androidos kütyümmel kapcsolatos kérdéseimet.
Sajnos nekem nem jó hír hogy “hogy a nemsokára megjelenő kistestvérei, a Bigfoot és a Spica már Donut OS-t kapnak”, mivel Galaxy-m van.
Viszont ha lehet lenne még néhány kérdésem:
- Szeretném diktafonként is használni,de pocsék a hang felvevője. Itt a hardwer ilyen gagyi, vagy csak software hiányzik?
- a 128M ram mire elég? Ha pl megy a naptár, ébresztő kb 20m van még szabad ram. Ennyire idióták a Samsungnál, vagy ha elindítok egy komolyabb programot, csinál az magának helyet?
- a 3d játékok miért játszhatatlanul lassúak? Hiszen a dream, magic, hero -nak sincs komolyabb hardwere hozzá, másik androidos telefon meg még nem igazán van.
Köszi
2009. október 29., 15:53
nos úgy néz ki,a hero nem kap 1.6-ot…helyette lesz viszont 2.0
:D a mikor még kérdéses,de jön!
2009. október 29., 15:55
2ma: Ez érdekes hír… Honnét jött ez az infó?
2009. október 29., 20:26
először a HTC hivatalos twitter csatornáján olvastam,de azóta szinte minden nagyobb külföldi oldal lehozta hírként.
2009. október 30., 07:49
2ma:
Arrol nincs hir, h a tatto-t felhuzzak-e 2.0-ra?
2009. október 30., 11:04
Thor:
Nem sajnos nincs.Csak a Hero-rol beszéltek.
2009. október 30., 14:06
azért kipróbáltam volna a Heron a gyári 1.6
2009. december 11., 11:07
sziasztok. érdeklödnék, hogy a magyarországon vsárolt htc hero-mon is lehet frissiteni az 1.5-ös szoftwert, és ha igen akkor honnan lehet letölteni, vagy ez a szoftwer telefon függő, és ha a htc oldalán lessz a frissités akkor célszerü letölteni?? válaszotokat elöte is köszi.