Érkezik a Google telefonnak kinevezett HTC Passion?
Rengeteg találgatás történt az elmúlt időkben, hogy vajon lesz-e Google telefon vagy sem. Ha nem bővíti profilját a Google mobiltelefongyártással, – már pedig úgy tűnik, hogy egyelőre nem kíván beszállni a hardvergyártók soraiba – akkor vajon melyik lesz az a szerencsés gyártó, amely a G1 után ismét magán viselheti a nagy keresőóriás márkajelét. Bizonyos informárciók szerint a Google lehetséges jelöltje ismét egy HTC-s készülékre esett, ami nem mást, mint a Passion kódnevet viseli. Persze ez nem azt jelenti, hogy a várhatóan január elején megjelenő készülék ténylegesen ezen a neven került piacra. Valószínűleg egy újabb T-Mobile-nál elérhető készülékről beszélünk, bár az is elképzelhető a jövőben, hogy más szolgáltatók kínálatába is bekerül. Emellett sok nyitott kérdés van még, ami válaszra vár. Nem tudni még a pontos árat, a készülékkel igénybevehető csomagokat és azt, hogy vajon hivatalosan engedélyezésre kerül-e a VoIP szolgáltatás a telefonon vagy sem. Ugyan a készülék nem rendelkezik qwerty billentyűzettel, ettől függetlenül méltán felveszi a versenyt a nemrég megjelent Motorola Milestone-val. Néhány technikai tulajdonság, ami eddig kiderült a telefonról:
- Android 2.x OS
- 1 GHz Snapdragon QSD8×50 processzor
- 4.3" kapacitív multitouch kijelző
- 5 megapixeles kamera LED vakuval
- 512 MB ROM / 256 MB RAM
- 3.5 mm jackdugó csatlakoztatás










2009. december 6., 11:15
féltégla

4,3″ … az első netbook 7″-es volt
2009. december 6., 13:50
Hát nem dobnám vissza, ha valaki hozzámvágna egy ilyet
2009. december 6., 20:15
Zsoltee!
Telefon vásárlás elött vagyok és az a kérdésem,hogy ha most vennél telefont
akkor most is megvennéd e a Pulse-t?Bocs,hogy ide írok!Köszi!
2009. december 6., 20:19
Nehéz erre válaszolni. Nekem elsősorban szórakoztatóelektronikai eszköz, így azt hiszem így is igent mondanék. Telefonnak nálam korlátozottan vált be. Ha fontos a telefonálás, a hibátlan adatszinkronizáció, akkor a válasz egyértelmű: NEM.
Viszont továbbra is várunk a szoftverfrissítésre, ami lehet hogy minden gondot megold (de lehet hogy nem, és az érkezés ideje is bizonytalan)
2009. december 6., 20:50
Zsoltee!
Köszönöm a válaszodat hát még mindig nem tudom,hogy meg merjem e venni.
Igazából nekem filmnézésre,navigációra kell de a telefonálás is fontos.És ugye a
telefon részéről elég sokat olvastam,hogy nem az igazi.Bár olyan is van aki nem panaszkodott rá.De ha jobbat akarok az meg már nem ennyibe kerül.És lehet,hogy a szoftverfríssítés sem segít.Így nem tudom mi tévő legyek.
2009. december 6., 21:03
GPS sem tökéletes, M7-esen 130-as tempónál leragadt a jel. Csak Google Maps-t használtam, én a navigátor voltam, csak a telót figyeltem. Elvétettük a kijáratot
Később kisebb tempónál is beszaggatott.
Filmnézés viszont hibátlan ha megfelelő formátumra konvertálsz.
A jobb kategória tényleg sokkal drágább.
A telefon résznél nálam pl. olyan súlyos hiba van, hogy kikapcsolt képernyő mellett nem csörög a telefon, csak rezgőn használom amióta megvettem. Eléggé zavar. Ha már itt offolunk, jelezhetne más Pulse tulaj is, ha van vagy épp nincs ilyen gondja. Pár hete úgy láttam, hogy ez csak nálam van így
2009. december 7., 18:19
Sziasztok!
és minden gombnyomás után ki kell lőni. (Nem a gyári fülest használom, lehet azzal nem csinálja, és fülhallgató nélkül nem jelentkezik a probléma, nem jelentkezik a probléma, de akkor is nagyon zavaró. Néha ha jó hangulata van a készüléknek, akkor egyáltalán nincs ez a híba, de még nem jöttem rá mitől függ.)
Akkor most én is mint pulse tulaj…
A telefonkönyv szinkronizálással én is nagyon szenvedek.
Nekem Outlookon keresztül, Samsungból kiexportált, de kézzel (excelen keresztül) rendbenyirbált telefonkönyvem van. A név oszlopokból 3 is ka van töltve: Name, Given name, Family name (Google-s minta .CSV alapján), és így importáltam a gmail contactsba. A Name rovatot úgy generáltam az excelle, hogy összefűztem a másik kettőt. visszaexportálva ugyanez mind látszik. (Sok névhez több telszám.) A google contactsba külön coportot hoztam létre ezeknek a neveknek. NEM tudtam megoldani, hogy csak ezeket szinkronizáljam. A telefonra ömlesztve átjött az összes név, a teleszemetelt google-ös címlistámból. Nem látszanak a csoportok sem a beépített címjegyzékből. Ha bármit berakok egy csoportba a telefonon, onnantól meghal a szinkronizálás (igaz ez az eltűntethetetlen “Fast access to your favorites” részre is). Letöltöttem a Contacts GroupU nevű programot, amivel csodák-csodája, megjelentek a google mail-es címjegyzékben fölvett csoportok. De ez sem egy jól használható alkalmazás, de használom, mert ha fölveszek egy nevet, és bízom a jövőben hogy egyszer megoldódik a probléma, akkor ezzel tudom csak a külön a telefon számára létrehozott csoportba berakni. Telefonkönyv alkalmazásnak a StarContact vált be, amivel csoportokat nem látok, de szépen tudok szűrni azon nevekre amik tartlmaznak telefonszámot is, és sokkal kulturáltabb megjelenésű, és jobban kereshető mint a beépített…
És hátra van még a legjobb, ami miatt az importálás dolgot leírtam. A telefonba csak a Name rovat jött át szinkronizáláskor. Na bumm. Így is tök jól látszanak a nevek, jól kereshető. De ha bármelyik névbe bele akarok nyúlni, mentéskor visszadob, hogy nincs kitöltve a név… Szóval ha hozzá nyúlok egy névjegyhez, akkor ezt is ki kell töltenem a névjegyben.
Nekem ez a telefonkönyv legnagyobb szívfájdalmam, remélem rendezik a frissítésnél…
Még egy dolog ha már itt tartunk: nem tudom hogy ez csak az énproblémám-e, de ha csatlakoztatok egy fülhallgatót, akkor ha megaszólal bármilyen hang (kezdve afigyelmeztetésektől, a tárcsázás, vagy a telefon kicsöngésének hangjáig, nem beszélve a média fájlok lejátszásáról), akkor a beépített médialejátszó megnyílik. Ez az általam használt Meridianplayer nevű média lejátszónál még kevésbé probléma, mert ott csak egyszer lelövöm, és megy tök jól a lejátszás, de pl a beépített youtube alkalmazást megöli (tehát azt csak saját hangszóroval lehet használni), és például nagyon idegesítő amikor az ügyfélszolgálattal bírkozom (“…nyomja meg a 6-os gombot…”
Szóval nem tökéletes, de hogy ne legyek ünneprontó, szerintem ezért az árért jól összerakott kis hardware, és bízom benn, hogy ezek a hibák javíva lesznek a következő rom verzióban…
Üdv: