Leleplezve a 2010 első felében várható HTC telefonok
Nagyon úgy tűnik, hogy a következő év a HTC éve lesz az Android telefonok tekintetében. A napokban röppent fel a hír, hogy a Google választása ismét a HTC-re, nevezetesen a HTC Passionre esett és most pedig egy igazi szenzációról értesülhetünk, ami leleplezi a következő évben megjelenésre kerülő Android OS alapú HTC telefonok egy részét. Vajon mik lesznek ezek telefonok, melyek a HTC termékvonalát bővítik? Név szeint ők a Legend, Salsa, Tide, Buzz és Bravo, amikkel azt hiszem, hogy a jövőben közelebbről is fogunk találkozni. A nemrég nyilvánosságra került kódnevük után most végre képekben is megtekinthetjük őket. A HTC tervei szerint ezek a készülékek 2010 első felében várhatók. A jövőben a cég a telefonjait három csoportba fogja kategorizálni, közösség, dizájn/életstílus és teljesítmény alapján. Ezenkívül új termékvonalként megjelennek majd a Qwerty billentyűzettel rendelkező úgynevezett ‘candybar’ típusú készülékek is. Hát azt hiszem izgalmas év elé nézünk a HTC telefonok tekintetében.
























2009. december 7., 07:40
Erősen szubjektív, de a performance termékvonalhoz tartozó Bravo az, ami a legszebb mind közül. Na és ami benne van (lesz):Android, Snapdragon 1GHz, 3.7″ AMOLED kijelző, 5Mpix AF kamera villanóval, 720p videorögzítési lehetőség, DivX támogatás. Ha minden a tervek szerint megy, akkor áprilisban megjelenik.

Design/Lifestyle
Legend: 11,4mm fémház, kattintható optikai pad, 5Mpix AF kamera, 3.2″ AMOLED kijelző. Nem tudni mely piacokon várható március környékén.
Salsa: QWERTY billentyűzet, 3.2Mpix, FM rádió, Qualcomm MSM7225 528MHz, június
Social
Tide: numerikus billentyűzet az érintőkijelző alatt, 3,2Mpix, Qualcomm MSM7225 528MHz, április
Buzz: a Tattoo -val közös véna, cserélhető hátlapok, full HSPA támogatás, 5Mpix kamera villanóval
Productivity termékvonal főleg WinMo 6.5 -el jön, az itt most nem érdekes.
Forrás: engadget.com
2009. december 7., 08:44
2009. december 7., 09:15
Engem egyedül a Bravo fogott meg, a többiben semmi kimagasló nincs.
De mivel én most kívánok telefont venni, őt meg csak áprilisban kívánják bemutatni, ezért erről lemaradok.
2009. december 7., 10:52
hocsak

lesz androidos touch HD3 (Bravo) meg klasszikus Tide, azért ennyit fél év alatt kihozni, az elég sok, nem?
Bakker a Bravo mennyire kéne
2009. december 7., 11:14
Hubazz van valasztek boven. Ill. lesz.
Az mar latszik, hogy a Tattoo-soknak csak varni kell, mert jonnek a kisfelbontasu telok is.
Mondjuk egynemely telefonnak az ertelmet nem nagyon latom, mert ilyen mar van a piacon a HTC kinalataban.