Szavazás: Top 7 Android telefon, te melyiket választanád?
Egyre többen gondolják úgy, hogy szívesen látnának Android OS-t következő telefonjukon. Nemcsak a felhasználók számára vonzó felület, hanem a gyártók is egyre több fantáziát látnak az Android alapú készülék gyártásában. A nagy igénynek köszönhetően időről-időre jobb és jobb készülékek jelennek meg. A siker töretlen és a tavalyi évben még a ranglista végén kullogó Android OS-nek mostanra már sikerült az élbolyba verekednie magát. A világ mobilforgalmát tekintve a dobogó harmadik helyét elfoglaló Androidot már csak az iPhone OS és a mostanság elég változékony időket élő Symbian előzi meg. Ezek alapján úgy tűnhet, hogy év végére a mobilpiac kétszereplőssé válik, ahogy azt jósolták. Visszakanyarodva az Android OS-re, azok, akik e népszerű rendszer mellett teszik le a voksukat, bizony nagy dilemmát okoz, hogy vajon milyen készüléket vásároljon magának, amit persze számos jellemző befolyásol a technikai tudástól kezdve az árig. Arról nem is beszélve, hogy mindig lesznek olyan készülékek, melyek a jelenleg elérhetőktől előnyösebb tulajdonságokkal rendelkeznek. Akinek korábban még megfelelt egy Android 1.5 vagy 1.6 OS-sel futó készülék, az most már kiemelt figyelmet szentel annak, hogy a legújabb Eclair OS legyen a készülékén. Vajon melyek azok a most vagy hamarosan elérhető Android OS alapú telefonok, melyeket sokan szívesen tartanának a kezünkben?
Nexus One
A Nexus One a Google szupertelefonja, melyet egy merőben új, saját értékesítési csatornában dobott piacra az év elején. Az első olyan Android alapú telefon, melyet nagyon sokan az iPhone versenytársaként pozicionáltak. Nem véletlen, hiszen mind technikai tudásában és mind külső megjelenésében elég figyelemreméltó készülék. A HTC által gyártott telefon 3.7" AMOLED érintőkijelzővel, 1 GHz Snapdragon processzorral, 5 megapixeles LED vakuval ellátott kamerával rendelkezik. Sokan a kezdeti gyenge eladási eredményekre hivatkozva megkérdőjelezik a Nexus One sikerét, ami egyértelműen téves következtetés, hiszen egy igazán masszív telefonról beszélünk, melynek hatalmas előnye a többi Android alapú készülékkel szemben, hogy a Google személyes támogatását élvezi. Android 2.1 OS, egyedülálló Live Wallpaper, Multitasking, Haptic feedback, Pinch-to-zoom, Speech-to-text, csak megemlítve néhány remek funkciót, mellyel a Nexus One rendelkezik. A készülék elsőként a T-Mobile USA-val történt ko-opercióban jelent meg, amit várhatóan a többi nagyobb szolgáltatók (AT&T és Verizon) is követnek a tengerentúlon. Európában elsőként a Vodafone UK csomagjaival lesz rendelhető a készülék.

HTC Desire
Még csak alig jelent meg a Nexus One, de máris ott kopogtatott az ajtón a HTC legújabb zászlóshajója, a Desire. Annak ellenére, hogy lényegében hasonló készülékekről beszélünk, mégis van néhány szembetűnő dolog, amiben különböznek egymástól. A kezelőgombok a Desire esetén nem az érintőkijelzőn találhatók, hanem a HTC kiemelte azokat a kijelző alatti részbe. Így, akiket zavar a képernyő tapogatása, azok most fizikai kezelőgombok segítségével használhatják a telefont. A készülék szintén egy 3.7" méretű WVGA AMOLED kijelzővel és – az N1-től eltérően – Sense UI felülettel rendelkezik, amely további extra funkciókat és kiegészítő alkalmazásokat tartalmaz. Ilyenek például a kibővített naptár widget, Friend Stream a közösségi hálózatokhoz, több Homescreen, Leap funkció, FM rádió, egyedi kamara beállítások. A készüléken természetesen Android 2.1 OS valamint Flash Lite is található. Sokan, akik eddig azon dilemmáztak, hogy megvásárolják a Nexus One-t, hirtelen meggondolták magukat és átpártoltak a Desire-ra. Nyilvánvalóan csúcskategóriás Android készülék a Desire, amely nagy meglepetésre egyelőre kedvezőbb áron rendelhető, mint a hasonló tulajdonságokkal rendelkező Nexus One. A készülék Európában a Vodafone UK és a T-Mobile UK kínálatában érhető el.

Samsung Galaxy S
A Samsungnak nem ez az első Android alapú készüléke. Jól ismert az itthon is népszerű Galaxy Spica vagy a tengerentúlon megjelent Moment. A most beharangozott Galaxy S viszont egy igazi nagyágyú lesz. Az első olyan Android készülék a Samsung kínálatában, amely sokaknak már most megmozgatja a fantáziáját. A 4" méretű 800 x 480 pixel felbontású szuper AMOLED kijelző és az 1 GHz processzor megléte arra utalhat, hogy egy robusztus készülékkel készülékkel állunk szemben. Azonban ez nem így van, a Galaxy S a maga 118 grammos súlyával és 10 mm-es házvastagságával igencsak a pehelysúlyú készülékek táborába fog tartozni. Érdekessége, hogy az átlagosnak számító 5 megapixeles kamerájának segítségével HD minőségű videókat készíthetünk. A készüléken az Android 2.1 OS és a számos előretelepített alkalmazás mellett a közösségi szolgáltatások is nagy szerepet kapnak. A gyártó a készülék megjelenését az év végére tervezi.

Motorola Milestone
Egyértelműen a Motorola legnépszerűbb mobilkészülékei a Droid és GSM alapú európai testvére, a Milestone. Nagy valószínűséggel a cég veszteséges mobilüzletágának valamilyen szintű feltámasztásához e két telefon sikere is nagymértékben hozzájárult. A tavalyi évben piacra került Milestone volt első olyan készülék Android 2.0-ás készülék, amely fizikai Qwerty billentyűzettel rendelkezett. A mobiltelefon technikai tulajdonságai sem hagyhatók figyelmenkívül, ami azt jelenti, hogy ARM Cortex A8 600 MHz processzor, 480 x 854 pixel felbontású 3.7" méretű kapacitív érintőképernyő valamint 5 megapixeles kamerával ellátott duál LED vaku található benne. Sokáig kétséges volt, hogy vajon mikor és vajon megkapja-e a készülék az Android 2.1 Eclair frissítést, ami mostanra végre letisztult. Ennek eredményeképpen a Motorola a napokban közzétette a hivatalos 2.1 Eclair frissítést mindkét telefon felhasználói számára. A frissítés számos olyan javítást és újdonságot tartalmaz, amellyel változatlanul az egyik legvonzóbb Android OS alapú telefon marad a Motorola Milestone.

HTC Legend
A HTC Desire valamint kisebb testvére, a HTC Legend szinte egyidőben került bemutatásra. Ugyan nem egy kategóriájú készülékekről beszélünk, viszont ennek ellenére tudásában és kinézetében is méltón megállja a helyét a legjobb Android telefonok között. Azok akik az első generációs HTC Heroval próbálnak párhuzamot vonni, nem sokat tévednek, hiszen a gyártó a Legendet egyértelműen a Hero utódjának szánta. Néhány technikai tulajdonságát megemlítve, a Legend 3.2" AMOLED kapacitív érintőképernyővel, Qualcomm MSM 7227 600 MHz processzorral, 5 megapixeles autofókuszos LED vakuval felszerelt kamerával rendelkezik. Használata közben Android 2.1 és Sense UI platformmal találkozhatunk, mely ugyanazokat a funkciókat (Friend Stream, HTC Leap, több kezdőképernyő együttes kezelése, stb.) tartalmazza, mint a Desire. Kiváló választás azoknak, akik valamennyire költséghatékonyabban akarják Android készülék vásárlásukat megoldani. A HTC Legend hivatalosan április elején jelenik meg a Vodafone UK kínálatában.

Sony Ericsson Xperia X10
A Sony Ericsson már elég régóta dédelgetett álma, hogy beszálljon az Android készülékek piacába. Nem tartott rövid ideig mire megszülethetett az első ilyen készülékük az Xperia X10, amely ténylegesen ezév márciustól érhető el. Az Xperia X10 kicsit kilóg az előbb említett telefonok sorából, mert a készülék az Eclair helyett csak 1.6 verziójú Android OS-t kapott. Ez nem feltétlenül jelent problémát, amennyiben a gyártó gondoskodik a készülék jövőbeni frissítéséről. Nemcsak ennek az egy készüléknek a piacra dobását tervezi a Sony Ericsson, hanem az év második felére újabb két Android készülékkel, az Xperia X10 minivel és ugyanennek a pro változatával is bővíti Android alapú termékpalettáját. A 4" 480 x 854 pixel felbontású kapacitív TFT érintőképernyővel, Qualcomm QSD8250 Snapdragon 1 GHz processzorral valamint 8 megapixeles LED vakuval ellátott készülék valóban a minőséget képviseli és sokak szemében elhanyagolható válik az a tény, hogy nem a legújabb operációs rendszer fut rajta. A gyártó a készülék felületét egyedi Rachael UI-valamint kommunikáció támogatására és a médiaanyagok kezelésére pedig a Timescape és Mediascape alkalmazásokat fejlesztette ki.

Acer Liquid e
Az Acer Liquid sorozatának következő várományosa a Liquid e hamarosan a szolgáltatók polcaira is felkerülhet. Technikai tulajdonságait figyelembevéve 3.5" WVGA kijelzővel, 5 megapixeles autofókuszos kamerával, Bluetooth 2.0 és Wi-Fi 802.11b/g kapcsolódási lehetőséggel rendelkezik. Az Acer erdetileg 1.6 OS-sel tervezte kiadni a készüléket, azonban meggondolta magát és inkább az Eclair mellett döntött. Viszont rossz hír, hogy a processzort az eredeti tervek szerinti 768 MHz-re visszavett órajelen hagyták. Érdemes megemlíteni, hogy az Acer a Motoblur és a Sense UI-hoz hasonlóan egyedi Acer UI felületet kapott. A gyártó információ szerint a készülék megjelenésére hamarosan számítani lehet, azonban a pontos áráról még bővebb információk nem állnak rendelkezésre.










2010. április 1., 10:35
mar valasztottam: milestone
btw, ma este a mobile meeting 2010-en kezbehevetjuk a desire-t, X10-et. Legend is lesz. ha minden jolmegycsinalok egy live video streamet a mobilokrol+ az esemenyrol: http://twitter.com/Konflikt_/status/11414942204
2010. április 1., 10:39
Na igen, akinek már a kezében van az igazi nagyágyú.
Btw, várjuk a visszajelzést a Desire-vel és az Xperia X10-zel kapcsolatban. Kíváncsi vagyok a véleményekre. Ui.: Azt hiszem én mindegyiket elfogadnám. 
2010. április 1., 10:44
eloben lathatod videon keresztul oket este
de mert nem jelentkeztetek? lehet h meg most is van hely. akkor meg kis is lehet oket probalni. mar ha odaferunk a htc standjahoz.
2010. április 1., 10:47
Már választottam, Legend, egyértelműen. Mivel se tapasztalatok, se root howto nincs még, kívánjatok szerencsét hozzá
Az Xperiára leszek igazán kíváncsi, szerintem a SE egy nagyon erős mezőnybe lépett be saját felülettel, amit elég könnyű elrontani (a HTC Sense már bizonyított), ráadásul csak 1.6-tal. Mindenesetre drukkolok nekik, hisz egy időben nagyon jó telefonokat csináltak.
2010. április 1., 11:51
EdBoyWw, én is mára várom a kis legendás csomagot
2010. április 1., 12:14
HTC Desire vagy Galaxy S PRÓ fizikai bilcsivel.
2010. április 1., 12:21
Lehet hogy én tudom roszul, de szerintem a droid meg a milestone nem a MotoBlur-al jöt ki.
2010. április 1., 12:40
Jogos. Motonav akart lenni, de mivel az is csak trial verzióban, ezért inkább törölve. Kösz az észrevételt.
2010. április 1., 14:42
Külsőre bejön a sony, de biztosan drága lesz.. A motorolában a fizikai billentyűzet tetszik, a Sammynél a 4″ kijelző. a Nexus, és a Desire közül pedig nehezen tudnék választani.
2010. április 1., 22:12
Na meg is van a kis legend. Teljesen jó, most próbáltam iGo, tökéletesen fut ahogy kell.
2010. április 5., 15:15
Nexus One, teljesen elégedett vagyok vele.
2010. április 6., 16:02
iGo térképek érdekelnének, honnan tudok letölteni? iGo My Way 2009 for Android programhoz…
2010. április 8., 09:31
Szerintem ha a fórumon érdeklődsz, vagy keresel akkor válaszra lelsz.
Vagy kérdezd meg a barátod….googli.
2010. április 8., 11:28
Elméletileg nem minden telefonon fog menn iaz IGO se mköszönhetően a 320*240-es fix felbontásának… De rengeteg más fajta navigációs szoftver is van, nem kell az IGO-nál leakadni…
2010. április 8., 11:58
Az iGo csak 320*240-en megy, mert elvileg nincs kaidva hivatalosan Androidra, csak a Spica részeként érkezik. Elvileg a Motorolához kiadott Motonav ami egy teljes iGo, de ahhoz meg térképek nincsenek egyszerűen.
Viszont nem értem, hogy miért kell mindenkinek iGo, mikor van nagyon sok másik, működő alternatíva.
Egyébként meg szerintem egyértelműen X10, a Timescape és a Mediascape nekem _kell_
2010. április 8., 11:58
Androidos készülékeken azért én úgy gondolom, hogy megoldható!
Van rengeteg más navi is, de azért az IGO az IGO.
2010. április 8., 12:41
Stranger pont azt írtad amit én

prohak: Arra lennék é nkívéncsi hogy miért IGO a propaganda miatt vagy miért?
2010. április 8., 14:15
a legend 480×320 mégis megy rajta az iGo tökéletesen.
2010. április 8., 14:16
És nemtom honnét vettétek hogy nincs kiadva hivatalosan:
http://www.igomyway.com/android/en/
2010. április 8., 14:57
Nem mondtuk, hogy nincs kiadva, csak a felbontása elég korlátozott lásd egy X10-en(480*854) tuti hogy nem menne normálisan…
2010. április 8., 15:30
Az android marketben nincs benne, és ezt innen veszem:
“Az iGO My way Android operációs rendszerű telefonokon futó változata egyelőre önállóan nem vásárolható meg, pillanatnyilag csak a Pannon hálózatában, Samsung Galaxy Spica telefonnal együtt érhető el.”
Ez egy navngo-s sajtóközlemény. Úgyhogy tényleg nem értem már, hogy mi van…
2010. április 8., 16:11
@butcher:
én is azért mondtram, mert nincs marketben!
2010. április 13., 20:50
Nálam egy hete a Legend lett a nyerő. Azóta dúl a szerelem… Imádni való készülék, nem bántam meg.
2010. április 14., 09:43
Nálam a következő befutó biztos HTC modell lesz.
Hogy melyik, azt még nem tudom. Ez nagymértékben függ az itthoni T-Mobile-tól. Remélem hamarosan felébrednek ahogyan azt a Vodafone is megtette. Igazán jól esne akár a Legend-et vagy a Desire-t látni a kinálatukban. A Nexus One-ról már nem is beszélek.
2010. április 28., 09:48
Nekem nagyon tetszik az Xperia X10. Ha lenne rá pénzem már rohannék is megvenni. Vagy kifogok valami jó előfizetést, vagy varok amíg olcsóbb nem lesz.
2010. április 28., 12:18
A Nexus One is jön nemsokára!
Viszont ahogy néztem kint van a Vodafone-nál az X10 is! Valaki látott már árakat?
2010. április 28., 13:07
Arra még egyenlőre várni kell de szerintem valamilyen mobilnetes csomagban fogják árulni, legalábbis úgy lenne értelme. Mivel itt egész korrekt ajánlat van a mobilnetre is ezért a Timescale alkalmazás is zökkenőmentesebben működhet.
2010. április 28., 13:17
T-mobilenál már konkrét árak vannak egy ideje. Vannak előfizetésesek is, de nekem még így is húzós. Inkább álom marad ez nekem.
2010. május 3., 09:29
x10-es már van T-mobilnál valóban, egészen konkrétan több csomagban is előfizuval, és természetesen van mobilnetes csomagban is, hiszen azzal lesz igazán jó a készülék kihaználtsága. Bár az árak valóban nem kicsik, kivéve ha két évet aláírsz
.
2010. május 3., 10:38
Én inkább próbálok WiFi-t használni netezésre, persze csak ahol elérhető. A T netét nem favorizálom, mert drága. A Vodafone sokkal jobb. És ahogy hallottam, hamarosan jön a vodához is az X10, asszem azt megvárom, hátha még olcsóbb is lesz.
2010. május 3., 10:52
Mindegyik felsorolt telefon nagyon jó. Szerintem a választás főleg attól függ hogy az ember mire akarja használni a készüléket. Számomra ezek küzül ami kéne az SE X10 meg Desire. A többi vagy nem tetszik kinézetre vagy nem éri meg az árát. A már említett két telefon között vacillálok amiért jobban hajlok az X10 felé az a time meg mediascape…nagyon rávagyok mostanában kattanva a facebook-ra és ezért ez hasznos lenne számomra.
2010. május 3., 11:34
Mekkora a max sávszélesség?! HSDPA 7.2-es? HSUPA?
2010. május 3., 11:36
(az x10-re és desire-re vonatkozóan)
2010. május 3., 11:54
Hát ugye a HSDPA 7.2, elméletben 7.2Mbit sebességre képes. Persze ez csak az elméleti sebesség, mivel nagyban függ a szolgáltatástól és attól, hogy mennyien használják egyszerre. Pár éve elindult a 14.4Mbites szabvány, de még nem igazán van elterjedve, mivel kevés telefon támogatja, ezért a szolgáltatóknak sem érdemes fejleszteniük egyelőre. Viszont van már HSDPA+ szolgáltatás is ami csak a Dunakorzón vehető igénybe és elméleti 21Mbites határa van. Az X10 különben 10.2Mbitre képes.
2010. május 3., 12:43
A HSUPA a használt eszközöktől függően 0,7-1,4-2-5,7 Mbit/s maximális feltöltési sebességű adatátvitelre képes. – WikiPedia
Maga az x10 esetében ez 2Mbit/s-et jelent.
Ha úgy nézed valakinek ilyen van otthon…
2010. május 3., 14:49
Igen – igen ezek jó értékek szerintem, mind a fel mind a letöltésnél. Egyébként már a Vodánál is kint van, uhogy ha azt várod akkor lassan nézegetheted őket
2010. május 6., 08:35
én alapvetően google fan vagyok szóval már csak ezért is jobban várom a nexust a többinél
2010. május 14., 09:27
Jó a Nexus, de szerintem ebben a kiélezett versengésben, egyelőre nem tudja majd felvenni a versenyt az iPhoneal, a HTC-kel és az X10-el. Maximum akkor, hogyha olcsón fogja árulni.
2010. május 14., 11:37
Ezzel azért én nem így vagyok,bár az Iphone-hoz ezeket nem hasonítanám. Nem egy kategória. Egy kategóriának szerintem X10, Nexus One, Desire számít. Ezek közül egyénfüggő hogy kinek mi jön be…Kinézetre 100% hogy az X10 a legjobb,tudásban meg nagyjából egy kategória mind az android miatt. Mindegyik kicsit más,másban nyújtanak többet. Számomra pl. az X10 az ami a TOP. A time meg mediascape egy nagy újítás és tényleg hasznos is.
2010. május 14., 13:16
Mondjuk úgy az X10 sokkal inkább “casual” átlag embereknek szól, akik a neten függenek egész nap
2010. május 16., 17:13
Szasztok!
Nekem megmondom androidokból egyedül a samsung galaxy spica jön be nagyon
2010. május 17., 14:36
Nekem úgy rémlik, hogy a Galaxy S nyáron jön ki (igaz, még nem nálunk), és a pletykák szerint 850 dollár körüli ára lesz függetlenül (ami a tudását elnézve korrekt).
2010. május 17., 14:39
@DuDe
Egészen pontosan június 1-jétől már megvásárolható például az Expansys.com áruházból. Az ára 500 GBP körül várható.
2010. június 29., 12:58
sziasztok,kicsit elérhetőbb a Tmob pulse,a samsung spica,és az ujdonság az lg gt550..
jo lenne ezekröl is olvasni, többség számára ez elérhetö…..
2010. június 29., 13:04
bocsi helyessen lg optimus gt540
2011. május 18., 11:22
Attól, hogy az Acer Liquid E nem ismert hazánkban – ugyanis még nem kapható – én mindenkinek ajánlom. Webshopon keresztül szereztem be Belgiumból, kiszállítással 60e Ft-ért és 4 nap alatt itt volt a telefon.
Tapasztalataim szerint ( 4 hónapja van meg ) a telefon az itt felsorolt más készülékekkel szemben meglehetősen előnyös helyezést ér el. Gyors, erős, jól felszerelt, sok csapat csinál hozzá ROM-okat, sok róla a doksi és azért az sem utolsó szempont, hogy míg ez a telefon 60 ezer forint volt, a többi itt felsorolt készülék 80-90 ezer forintól kezdődik.
( Hátránya: angol nyelv – kinek hátrány, kinek nem. Nekem nem