Letölthető az Android 2.1 szoftverfrissítés T-Mobile Pulse készülékekre
Úgy tűnik, hogy elérkezett a nagy nap, amikoris a T-Mobile Pulse készülékkel rendelkező felhasználók végre telepíthetik az Android 2.1 Eclair OS-t készülékeikre, ugyanis a T-Mobile a mai napon elérhetővé tette számukra a szoftverfrissítést, amely letölthető innen. Fontos, hogy a készülék 2.1-es szoftververziójának telepítése előtt a telefonban tárolt adatokról biztonsági mentés készüljön, mivel azok a frissítés során törlődnek. A frissítést jól feltöltött akkumulátorral vagy csatlakoztatott töltővel végezzük valamint a telepítés során az akkumulátort semmi esetre se távolítsuk el és a készüléket se kapcsoljuk ki. A frissítést az alábbi pontok szerint végezzük.
- Egy üres, legalább 512 MB méretű microSD kártyára másold rá a letöltött állományból kitömörített dload könyvtárat, annak teljes tartalmával együtt.
- Kapcsold ki a telefont.
- Helyezd a memóriakártyát a készülékbe és kikapcsolt állapotban a piros (Vége) a hangerő fel gomb nyomva tartása mellett a bekapcsológombot addig nyomd, míg el nem indul a telepítési folyamat (Preparing to update ?).
- A telepítés befejtével a készülék újraindul.
- A Customized_HU könyvtárból másold a dload könyvtárat annak tartalmával együtt a memóriakártyára, majd a piros (Vége) a hangerő fel gomb folyamatos nyomva tartása mellett a bekapcsológombot addig nyomd, míg el nem indul a telepítési folyamat (Preparing to update ?).
- A folyamat végén a készülék újraindul.
Amennyiben a 3-as pontban leírtak után a készülék nem indul újra, vedd ki, majd helyezd vissza az akkumulátort, és folytasd a szoftverfrissítést az 5. pontban leírtak szerint. Amennyiben az 5. pont után az újraindulás elmarad, vedd ki, majd helyezd vissza az akkumulátort, és kapcsold be a készüléket újra. Ha valamilyen okból megszakad a telepítés (ezt jelezheti pl. a piros és zöld gombok gyors villogása), akkor távolítsd el az akkumulátort (memóriakártyát ne!), majd helyezd vissza, és piros+hangerő fel+bekapcsológomb kombinációval indítsd újra a folyamatot.
Fontos, hogy az új szoftver telepítése után a rendelkezésre álló szabad készülékmemória kb. 40 MB-ra csökken (a készülékben tároltak további tárhelyet foglalhatnak el). Figyelem! A 2.1-es szoftverre történő átállás esetén az 1.5-ös verzióra történő visszaállításra nincs lehetőség!

Forrás: T-Mobile Magyarország









2010. május 28., 09:26
Akarod mondani, hogy nem tölthető le. Ugyanis Pulse Mini-ét rakták fel.
2010. május 28., 09:31
Ezt már nagyon vártam! Köszi a jó hírt!
Egy gyors kérdésem lenne! Ha nem csinálom meg az 5. pontot a frissítési folyamatban akkor mi a helyzet? Lesz egy nyers 2.1-em? Ezt tudja valaki?
2010. május 28., 09:36
@drobee akkor ezt most egy hagyományos “féltégla” pulse-ra nem is tudom felrakni? (bocsi a sok kérdésért, de nem vágom ezeket)
2010. május 28., 09:37
Nem, azt írja ki, hogy “Update Failed”. Egyszerűen rossz ROM-ot rakott fel a T-Mobile. Mondjuk a Minit nem is forgalmazzák, így még viccesebb
2010. május 28., 10:00
Írtam nekik twitteren, kíváncsi vagyok válaszolnak-e
2010. május 28., 10:13
mar tegnap volt rola szo. es a t-mobile is tudja h rossz a rom tegnap ota.
amugy tegnap itt beszeltunk rola:
http://www.google.com/buzz/115412782634721994518/DunzPrwm63u/tmobilehungary-El%C3%A9rhet%C5%91v%C3%A9-tett%C3%BCk
bar en nem pulse-t hasznalok, de van akinek hasznos lehet. (mert a huawei oldalarol toltheto ahelyes rom, ott a download linkje is)
2010. május 28., 12:30
kyrájjj.
)
picit várok még elolvasom a fórumokon az early youserek reagálásait.
2010. május 28., 13:47
Én is pulse-ot használok… Nagyon megvagyok elégedve vele… Még az 1.5-ös rendszerrel is. Bár tényleg hamar betud lassulni, mint ahogy már írták, de megoldható ez a probléma is. Viszont nemtudom hogy lefrissítsem-e…. Ez az 1.5-ös megtetszett. És nemtudom hogy a 2.1-es tetszeni fog-e… :S Úgyhogy megvárom énis amíg majd lesznek visszajelzések a 2.1-ről…
2010. május 28., 14:24
Hurrá, hurrá, örülünk neki, de még mindig nem tudom, megéri-e. Mármint 40MB szabad hely, gondolom ugyanez a T-s skin, ráadásul ha a szabad belső memória 9 megára csökken már hisztizik. Szóval 1) kevés lesz a hely 2) átkozott lassú lesz.
Viszont ahogy tegnap a fórumon is mondtam, ne legyen igazam.
2010. május 28., 14:37
Üdv!
Kicsit offtopic, de nem tudja valaki, hogy HTC Hero-ra mikor érkezik a 2.1-es firmware? Ha a alsó-közép Pulse-ra kiadták, akkor itt lenne az ideje a Hero-ra is…
2010. május 28., 14:42
@Crom
Júniusra ígérik a 2.1 Eclair frissítést HTC Herora már sokadjára. Remélhetőleg lesz is belőle valami, nemcsak ígérgetés.
2010. május 28., 14:47
Már kint van a t-mobile oldalán a jó szoftver.
2010. május 28., 15:25
A T-Mobile hivatalosan is jóváhagyta a fentiekben található Android 2.1 Pulse ROM-ot. Ez a jó fájl, a frissítést meg lehet kezdeni.
2010. május 28., 17:21
Nekem a frissítés befejezése után nem akarta automatikusan újraindítani a telefont. Kicsit pánikhangulat volt, vártam kb 5-10 percet, még mindig malmozott rajta, szal végső elkeseredésemben aku ki, aku be, aztán gondoltam kezdhetem előröl, de nem: pár másodperc múlva már a tutorial-ban voltam.
A magyar update-et ajánlom mindenesetre feltenni a nagy után, mivel a sima update-ben nálam fel voltak cserélve a startpage-en lévő ikonok (pl contacts ikonra tapizva a menü jelent meg, etc).
A készülék nyelvét magyarra is át lehet állítani, mondjuk én nem kifejezetten látom értelmét, ha már az 1.5-ön megszoktuk az angol verziót.
2010. május 28., 18:22
Sziasztok!
felraktam a 2.1-et, müködik szépen!
a hun packot nem tettem rá, nekem anélkül is tökéletesen szuperál, csak lenne egy kicsit több hely….. nem tudom mire lesz elég a 40 mega…
2010. május 28., 18:36
milyen magyar pack? az hol van az?
2010. május 28., 18:42
jajó
2010. május 28., 18:47
egyébként van aki felrakta azt is? az mit változtat a készüléken?
ezt lehet ugyanugy rootolni mint az 1.5-öt?
mert gondoltam eltávolitok 1-2 előre telepített dolgot a hely érdekében, de persze igy nem lehet. vagy tud valaki vmi megoldást?
thnx
2010. május 28., 19:16
Nah 5 perce tettem fel kiválóan működik nagyon izgalmas mert amit eddig nem tehettem meg most már működik sok új dolog van benne amit meghálálok a T-Mobilenak azzal hogy állva tapsolok nekik hogy végre-valahára közzé tették a frissítést. Szerintem érdemes feltenni de ti tudjátok.
Egy Pulse Használó.
2010. május 28., 19:31
alkeszwarrior: Ezt az enyém is eljátszotta, viszont utána már nem volt gond.
Jó ez a 2.1
2010. május 28., 19:33
tényleg jó de a fotozásrol asszem le kell szokni, mert minden képbe egy vizszintes csikot huz valamiért
ok h nem fényképezőgépet vettem dehát azárt nah… szal értitek
meg a kevés hely ami horror. feltettem a kedvenc navi progimat ami 28 mega(a telepitett alkalmazás) és igy már nemigen marad hely kb még 2 progit tudtam feltenni és igy most pont 10% szabad helyet jelez ez kb 8 megának felel meg. kapok még 2 e-mailt és már lehet csipog a hely miat…
2010. május 28., 19:39
amúgy elvileg mire jó ez a magyar? mer hát anélkül is magyar
2010. május 28., 20:04
na ezt nem tudom én sem. de nem akarom felrakni mert nem tom hogy lehetne leszedni ha nem kéne. valaki felrakta??
2010. május 28., 20:23
Felraktam, eddig nagyon jól megy és egyenlőre gyorsabbnak tűnik.
Én fejlesztek is androidra, és megkönnyebbülve tapasztaltam hogy gond nélkül
kapcsolódott az új verzióhoz is az adb és az eclipse is.
2010. május 28., 21:10
A magyar arra jó, hogy fixálja/javítja/ a homescreen-en lévő ikonok sorrendjét, meg gondolom még ilyen minor bug-okat.
Legalábbis nálam ezt okozta a feltelepítése az orig. fájl után.
2010. május 28., 21:59
alkeszwarrior:
nem
amikor eloszor bekapcsolja az ember, és nincs SIM, akkor rossz a sorrend, de utána jó lesz. Én nem tettem fel a HUN-t, jó lett. logouton azt írják, hogy a web’n'walk van benne.
2010. május 28., 22:58
Mivel én inkább olcsó “palmtop utáznatnak” használom a Pulse-t ezért valóban nem mindig van benne SIM, és tény, hogy asszem először sim nélkül installáltam. Lehet, hogy akkor az okozta a problémát, bár a Modaco-s fórumon is panaszkodtak néhányan.
Egyenlőre viszont stabil a ROM, de remélem a Froyoval kompatibilis is lesz a készülék, mert 40 mb belső memória tényleg nagyon gyér (froyoval ugye jön a “legális” A2SD (apps to SD), 500 MHz-es procinak meg még azért jól jönnének azok az optimalizálások amiket elvileg a 2.2-höz ígérgetnek. De mivel a kernel elvileg más lesz (.32-es) ezért szerintem megint meg kell majd várni a hivatalos updatet, mivel drivereket gondolom nem adják csak úgy ki a Huawei-s csókák.
Az viszont érdekelne, hogy hogyhogy először szerény országunkban jelent meg ez a frissítés? Vagy már máshol is megjelent, és én nem vagyok elég tájékozott?
2010. május 28., 22:59
Üdv mindenkinek!
van erre vmi megoldás?
Nekem is fenn van a 2.1 de az igo a 40-ből majdnem 30 Mb-t megzabál, és szinte alig tudok más app-t feltenni rá
2010. május 29., 08:00
Tudtommal erre sajos nincs megoldás… Egyedül az Android 2.2 támogatja a programok memókártyára való telepítését… Énis fölraktam a 2.1-et és nekem nagyon bejött… És tényleg az egyetlen hátránya a helyhiány….
2010. május 29., 08:03
Szerintetek van rá esély hogy a pulse megkapja a 2.2-es frisssítést?
2010. május 29., 10:34
oldgeorge1: apps2sd lesz a megoldás, a MoDaCo fórumon Paul munkálkodik már az új Custom ROM-on, ami megoldja ezt a problémát ismét
Jár nyitott szemmel itt: http://android.modaco.com/category/413/t-mobile-pulse-pulse-modaco-com/
2.2 Froyo elég esélyes, hogy most már jönni fog, mert csak alverzió ugrásról van szó. Mondjuk kernel verziószám változás volt, szóval ha nem jön hivatalos frissítés, a hackereknek lehet, hogy ez nehézséget fog okozni (mint az 1.5-ről újabbra átállás is)
2010. május 29., 12:28
zsoltee: köszönöm figyeltem idáig is csak nem nagyon volt értékelhető!
2010. május 29., 14:19
üdv!
nem tudjátok, a 2.1 már kezeli a JAVA-t?
kösz!
mraton
2010. május 29., 19:00
mraton: szted eddig mit kezelt?
2010. május 29., 19:10
lehet tölteni a Paul féle főzött romot! Azok figyelmébe ajánlom akik nem érik be a sima, 2.1-es rommal, hanem gyors, stabil és app2sd-vel ellátott rendszerre vágynak.
Én most teszem fel…..
2010. május 29., 20:55
barii:
bocs, nekem még nem ilyenem van, de egy barátom, akinek igen, azt mondta, h nem kezel…
Márk:
ha ezt a romot használom, akkor elveszik a garancia? :S
mraton
2010. május 29., 21:01
mraton: az android java alapú, “csak” azt “kezeli”
2010. május 29., 21:32
hát elivleg igen, mert rootolni kell a telefont. Bár elvileg visszaállítható a rootolás is.
2010. május 30., 02:18
Sziasztok!
Én feltettem a 2.1-et, működik is, minden rendben van, jelentősen gyorsult a rendszer.
Egyetlen gondom van, nem sikerült kikapcsolnom a “gépelési hangot” a rendszerben:
hiába kapcsoltam ki a Settings menüben, továbbra is hallatszódik, ha üzenetet gépelek, vagy a keresőbe írok valamit.
Jelenleg csak akkor nem adja ki ezt a hangot, ha a telefon fő hangerejét elnémítom.
Ez engem eléggé zavar, ha valaki tud rá megoldást, akkor az írja meg!
Köszi
2010. május 30., 07:44
aki feltette a HUN csomagot, kérem, küldje el nekem a linket ahova a web’n'walk mutat
2010. május 30., 07:46
issani: nekem az volt, hogy amikor eloszor bekapcsoltam, volt hangja, de magától megszűnt. esetleg ha más nem, próbáld meg vissza állítani gyárira
2010. május 30., 08:47
Szóval most aki lefrissítette annak ugrott a gari?

2010. május 30., 09:26
hubbba, nem, dehogy
2010. május 30., 10:55
uhh…
akk yo… megnyugodtam.. figyu aki lefrissítette nemcsinál olyat h ha nézegeted csak úgy a zenéket pl a mem. kártyán nem a zenelejátszóba hanem a file manager-be és amikor már a 3.-ba vagy a többedikbe lépsz be ak lejátszik a zenéből 2 másodpercet, utána meg kilép vissza a file manager-be????
meg én azt tapasztaltam h a hangerő le gomb nehezebben működik! vagy lehet hogy ezek egyéni problémák?
2010. május 30., 11:01
barii ez azért nem teljesen igaz mert az hogy java-t kezel az egy tág fogalom. Az Android gyárilag nem tartalmaz KVM-et így a régi megszokott .jar .jad kiterjesztésű J2ME(Java 2 Micro Edition) programokat nem futtatja(azt hívták régen java programnak). Tehát ezt a fajtát az Android nem futtat.
Viszont van megoldás. Amit én használok az ez, van egy weboldal ahova ha felteszed a MIDP programot átkonvertálja az .apk csomagra így már mehet is a progamod(én egy saját programommal próbálkoztam tökéletesen működöt). A másik megoldás pedig a Marketen vagy egy Java/J2ME program ami elvileg képes futtatni ezeket az alkalmazásokat(ez is apk-ra konvertál ha jól tudom) bár nekem ezzel a programmal nem sikerült.
A weboldal elérhető itt: http://www.netmite.com/android/srv/1.6/getapk.php
2010. május 30., 11:17
azért tettem idézőjelbe, a lényeg, hogy a java az android nyelve. azért valahol éreztem, hogy előbb utóbb valakinek nem fog tetszeni a “csak”
2010. május 30., 17:01
jgrasi:
EZER KÖSZÖNET!
erre voltam kíváncsi
mraton
2010. május 30., 19:16
Sziasztok!Valaki próbálta már a Modaco 2.1 romot? ( http://android.modaco.com/content/t-mobile-pulse-pulse-modaco-com/309873/29-may-r7-wip-pre-release-modaco-custom-rom-for-t-mobile-pulse-with-online-kitchen-android-2-1/ )jól vettem ki, hogy app2sd csak az online kitchen-ben elkészitett romokon van, a szimplán letölthető verzió( r15 without additions) nem tartalmazza? látom alatta h van app2sd+ verzios is de arrol azt irták a forumon h lassabb. valakinek tapasztalata ezzel kapcs?
2010. május 30., 20:41
Van benne multi-touch? Mert elvileg a kijelző képes lenne rá, csak nincs hozzá szoftver, és úgy tudom hogy az android 2.1-ben már van multi-touch támogatás. Szóval a Pulse megkapta ezt?
2010. május 30., 21:11
nem
2010. május 30., 23:39
Sziasztok!
Barii: köszi szépen a tippet, végülis megoldódott azzal, hogy kikapcsoltam és bekapcsoltam, úgy látszik, hogy valamiért nem akarta elsőre elfogadni a beállításokat…
A rendszer nálam nagyon jól működik, a korábbi problémán kívül csak 1 gonddal találkoztam: szöveg bevitelénél, ez elsősorban sms írásakor van, a billentyűzet felett ugye megjelennek az ajánlatok, hogy mit is akarok írni… (Android-ot használok, mert jobban tetszik, mint a TouchPal.) Ilyenkor, ha ajánl vmi kifejezést, anélkül, hogy azt kiválasztanám, ha lenyomok egy írásjelet, automatikusan az általa felajánlott kifejezést, még gyakrabban a beírt szóra legjobban hasonlító nevet (a névjegyzékemből) írja be – felül írva azt, amit én szerettem volna írni…
Sajnos nem találtam meg, hogy ezt a “segédfunkciót” le lehet-e tiltani, soha nem is használtam, ezután se fogom és nagyon idegesít, amit most csinál, mert nagyon lelassítja a gépelést.
Ha tudtok erre valamilyen megoldást, légyszíves írjátok meg!
Köszönöm!
2010. május 31., 05:50
Nekem is ezt csinálja amit issani-nak, ezért kénytelen vagyok Touch Pal-lal gépelni… :S
2010. május 31., 07:40
Srácok! összefoglalná valaki, hogy miben is lett jobb a Pulse a 2.1-től.
Idáig annyit tudtam leszűrni, hogy “klassz”, és “gyors”.
Viszont érdekelne, hogy:
- contact szinkronizáció javult-e? (csoportokat iss képes szinkronizálni a gmail contactokhoz.)
- multituoch úgy hallom nincs. (mondjuk sejtettem) igaz?
- google maps (turn by turn navi van-e) elvileg ez sincs mivel, csak az usa-ban működik, de ki tudja miben változott a google navigáció?
- fényképezőgép szoftverben tapasztalható-e pozitív elmozdulás?
- magyar billentyűzet úgy gondolom megoldódott. igaz?
- esetleg milyen új jól használható funkciók vannak?
2010. május 31., 08:47
UK-ban is működik a turn by turn navi. /De Mo-n tuti nem, ez Rom-tól független. Max valami főzött okosságal./
2010. május 31., 10:55
nem
nincs
nincs
fényképező nálam gyorsabb, kamera nem szaggat annyira sztem, viszont rosszabb képet csinál, valaki azt mondja, neki jobbat
nem
jobb az alsó panel, fel lehet rá tenni programokat, amik igénylik a 2.1-et, viszont nem sokat, a kevés hely miatt
2010. május 31., 11:17
@airmax:
A magyar billentyűzetre nekem még mindig tökéletes megoldás az AnySoftKeyboard.
Mindenesetre a hivatalos verzióban is benne van a touchpal magyarítás, de szerintem egy horror.
2010. május 31., 13:02
Köszi a válaszokat.
Köszi mégegyszer a válaszokat.
Végülis nem bírtam ki, hogy ne tegyem fel, úgyhogy most már nézegetem.
Az érzéseim jók a 2.1-el kapcsolatban, valahogy simábbnak tűnik az éritőképernyőn való tevékenykedés. A fényképező kezelés szerintem is jobb lett a képek minőségén különösebb változást nem látok. Az astro-val sd kártyára mentett alkalmazásokat simán visszatöltöttem. A netcount nem ment azt újra lehoztam a marketből ahogy előtte az astro-t, és az advanced task killert is) Pár alkalmazást hagytam az sd kártyán, amit eddíg sem használtam (picsay, apndroid, androzip) ezzel azt értem el, hogy az advanced task killer widget a régi kb 33mbyte szabad memóriája helyett most 23 mbyte szabadot ír ki. Ez jobb, mint amit vártam.
A kontaktjaimnál annyit csináltam, hogy kiszedtem az összes csoportot, még telepítés előtt, szinkronizáltam a gmai-el. Az lement, bár pár apróságot észrevettem amit javítani kell, de most a telepítés után is szépen ott vannak nevek fotók címek e-mailek/
Még nem próbáltam a csoportokat visszavinni, de azt is meg fogom tenni, és majd jelzem, hogy látok-e javulást.
No ennyi 1előre.
2010. május 31., 13:45
nem lehet a csoportokat vissza vimmi most sem… nevetséges
2010. május 31., 14:23
Az anysoftkeyboard-ot letöltöttem, de valamiért nem megy..
2010. május 31., 15:12
Megcsináltam én is a frissítést, gyors és jó lett
Tetszik.
Több az animáció meg hasonlók, még is egyelőre gyorsabbnak tűnik, mint a gyári rendszerrel.
Egyedül a magyarítás furcsa, megszoktam már az angol elnevezéseket.
Az asztal zoom is sokkal használhatóbb, gördülékenyebb, igaz, hogy még SEMMI gyári cuccon kívülit nem telepítettem, meg nincs semmi widget sem egyik panelon sem, lehet, hogy ha felkerülnek az eddigi dolgok és ikonok, akkor ez is belassul. Ez majd később derül ki…
2010. május 31., 16:42
Csaba: Ez is “gyári” rendszer.
(Már ha jól értem, hogy csak arról van szó, hogy felraktad a 2.1-et.)
2010. május 31., 17:00
Úgy értettem, hogy ami GYÁRILAG érkezett a telefonnal (1.5ös OS).
2010. május 31., 19:27
Gyors körkérdés: Másnál is belassul bejövő hívásnál? Mármint kikapcsolt képernyővel ott van mellettem a telefon, elkezd rezegni, megszólal, a képernyő meg átkozott lassan kapcsol be, és így azt se látom, ki keres.
2010. május 31., 19:45
Keyla: nálam is ez van, de ugyanez volt 1.5-el is, talán akkor még rosszabb volt…
Egyéb: a rendszer sokkal gyorsabb lett 2.1-el, az érintőképernyő klasszisokkal jobb, a naptár szinkronizációs problémái megoldóttak (ezeket korábban kifejtettem a Pulse gondok topicban), node:
1. továbbra sem lehet a névjegyzékben ‘vezetéknév’ (last name) szerint rendezni…
2. a névjegyzékben ha rákattintok vkinél a ‘Call’-ra, akkor ott felajánlja, hogy melyik számát akarom felhívni (ha van több is), de a képernyő tetején a név és kép teljesen véletlenszerű, egyáltalán nem az adott kontakthoz tartozót rakja oda (a számok szerencsére stimmelnek), és néha a híváslistában is ugyanezt csinálja: rossz nevet ír ki, de ha onnan akarom hívni azt, aki pl. engem hívott korábban, és rákattintok a látszólag rossz névre, a jó számot hívja. Ezt hogyan lehetne megoldani??? Nagyon idegesítő…
3. a naptár néha meghülyül, és belassul/lefagy. Reboot egy idejig megoldja a gondot, de bosszantó, hogy fél naponta kell rebootolni. Erre van valami megoldás?
Előre is köszi a válaszokat!
PS: mit csinál pontosan a HUN -pack? Ha felrakom, akkor kezdhetem előről a telefon beállítgatását, egyáltalán érdemes feltenni?
2010. május 31., 19:46
Először nekem is csinált ilyet, csak rezgés és csengőhang volt, és csak akkor láttam, hogy ki hív, amikor a felvevő gombra nyomtam… most kipróbáltam másik telefonról és feléledt időben.
Nekem a Market vacakol, igaz az már a korábbi verziónál is így volt újabban: baromira nehezen indulnak be az installálásra beállított programok… van, hogy 1 óra múlva kezdi el csak letölteni, addig csak a csík vonal futkos és semmi. Aztán meg van, hogy 5 program is felmegy pikk-pakk egymás után gyorsan.
Ez másnál is így van?
2010. május 31., 21:34
Hívás: Remélem előbb-utóbb megoldódik/helyrejön magától.
Market: Nekem is ezt csinálja, és marha unalmas, pláne amikor gyorsan le kéne töltenem valamit. Tegnap is vagy 10 percbe telt, míg elkezdte tölteni az egyik appot.
2010. május 31., 21:55
Egy tipp a marketre: Ha nem kezdi el egyből letölteni akk lekell állítani, és elkell indítani újra…. nekem másodszorra mindig lejön normálisan, ha elsőre nem volt jó…
2010. június 1., 07:48
Sziasztok! Nincs 24 órája, hol feltettem a frissítést.
Gyors összefoglaló:
Telepítés: 3 lefagyás, akku le, fel, szentségelés, de működik, a honosítást rá sem tettem, mert egyből magyar volt.
Telefonkönyv: bejövő hívásnál csak a számot írja ki, a nevet nem, tehát nem tudom mindig azonosítani ki is hív pontosan. A telefonkönyv belassul, a szinkronizálás tökéletesen végig megy a google szerverről, de az eddig szépen megszerkesztett telefonkönyvem oda van, mert a google címjegyzéke nem olyan részletes, mint a telefoné.
Net: a gyári böngésző agyrém lassú.
Tárolókapacitás: Nekem most 12,5 MB a szabad helyem. Alig pakoltam fel rá vmit. Nevezetesen: Orux maps, Solitaire, Google Sky map, Apn droid, Opera mini 5, GPS Status. Siralmas.
Konzekvencia: Egy jól beállított 1.5-ös Android még mindig jobb, mint ez a nagyon szépre elkészített és olykor valóban gyorsabb 2.1. Szóval nem rossz, nem rossz, de lehetne mit javítani.
Kérdés, mit lehetne tenni, hogy a hívásokat névre beazonosítsa?
Bálaszaitokat köszönöm!
2010. június 1., 07:48
Bocs! Válaszaitokat!

2010. június 1., 08:18
AndrewBlondSmith írta:
“a honosítást rá sem tettem, mert egyből magyar volt.”
Nekem meg az első dolgom volt, hogy visszaállítsam a nyelvet angolra
Borzalmas ennél is a magyarosítás, mint úgy általában minden telefonos rendszernél… agyrém rövidítések/fordítások, meg egy csomó ikon neve ki sem fér… Pl. nálam Kontaktok helyett csak Kontato látszik, Üzenetkezelés ikonja meg Üzenetke… stb, nem szeretem az ilyet. Angolul 90%-ban kifér minden. Meg aztán már NAGYON meg is szoktam az 1.5-ös rendszerben az angol rendszerfeliratokat, meg aztán tud(ogat)ok englisül is…
Ugyanakkor kezdenek negatív tapasztalataim is lennei a 2.1-gyel: nálam is problémás a bejövő hívások fogadása/kijezlése, aztán random szeret megfagyni néhány app és csak force close segít. A naptár nagyon gáz, nagyon fagyogatós-belassulós, ami bosszant mert használom aktívan.
Aztán: szerintem sok a HW-nek az alap 15 asztal, amit még bővítani is lehet… már lassan telepakoltam 6-8at és asztal lapozás is kezd belassulni, akadozni
Ami nagyban rontja a használati élményt.
Szerintem jócskán lesz még ehhez update, erre utalhat az is, hogy a verziószámnál 2.1-update1 szerepel. Valószínűleg update2-3 környékén már jobb lesz talán.
2010. június 1., 08:33
Igen a naptár. Épp most nyomkodom. Rettenetes.

Az asztalt a legkisebbre igyekeztem szabni, már 1.5-nél is, úgy nem olyan fagyogatós.
Az előbb a naptárcsesztetés olyat csinált, hogy elhajította a live hátteret.
Csak azért nem teszek rá főzött romot, mert nincs kidobnivaló 50ezrem, ha ne adj isten garanciális követelésemet kell érvényesítenem.
2010. június 1., 10:17
frissités utáni tapasztalat…
-2.1 interfész sokkal szebb nekem
-nincs annyi rózsaszin
-kamera sokkal szebb képet csinál
-sync gmail kontaktokkal és naptárral tökéletes , eddig (1.5 alatt Április 15én frissitette utoljára a kapcsolatokat, azóta mindig hibaüzenet viszont frissités megtörtént, 2.1 alatt ez a hibajelenség még nem jött elő)
-sokkal gyorsabb lett maga a készülék. pl. olvasó vagy böngésző mód kilépése után kb 6 másodpercig sötétség és utána kezdett feléledni a képernyő. most mintha seggbe rúgták volna
-engem speciell nem zavar, hogy kevesebb az MB a készüléken. aki telepakolja felesleges alkalmazásokkal az meg is érdemli hogy belassul. napi szinten használandó alkalmazások bőven elférnek sőt még egy kis + is belefér.
egyelőre ennyi….
2010. június 1., 19:52
Na, most én is tapasztaltam a bejövő hívásnál a problémát. Csak a telefont jelezte ki, se a nevet, se a beállított kontakt fotót. Először vagy 10 másodpercig csak néztem, hogy kié ez a szám, mert olyan ismerős, de még se ugrott be… hát a feleségem száma is ismeretlenül nézett velem szembe!

Egyébként van valamilyen hivatalos “bug-report” felület, ahol lehet a tmobile vagy közvetlenül a huawei felé jelezni a hibákat? Mert talán gyorsabban és hatékonyabban lenne megoldás, ha minél többen felrakosgatnánk a tapasztalt hibákat. Ami sok felhasználótól érkezik jelentés ugyanarra a problémára, azt biztos gyorsan orvosolnák. És ezek bizony nem apró hibák.
2010. június 1., 21:51
@Csaba: ha leszeded a widgeteket az asztalokról, akkor a felső és alsó sorokat eltünteti, és “csak” a középső sorban lévő öt asztalod marad meg, én azt csináltam
2010. június 2., 11:40
Sziasztok!
Ledobta az agyam a gépszíjjat! Android Mobile Adapter … ezt kellene telepítse a PC, hogy a telefon működjön modemként és működjön együtt a PC Suittal. Természetesen nem tudja telepíteni, nmert a Tré nem adott drivert hozzá. Felhívom őket, elmondom a panaszom, fél órás szüttyögés után mit csinál? Na mit? Fizetős szolgáltatásként megoldanák a szinkronizálási gondjaimat. A***D! Beviszem ezt a vackot és szépen garanciában megcsináltatom velük.
Tapasztalta valaki más is ezt a problémát?
2010. június 2., 12:14
Hello!
A névjegyzék problémáját sikerült megoldanom, amikor még épp felraktam a 2.1-et, akkor csináltam egy biztonsági mentést az SD-kártyára, és az összes névjegyet a telefonból törölve, majd az SD-ről visszaállítva őkat helyreállt a rend, és a gmail sync. is működik.
A naptár továbbra is gáz, én épp amiatt vettem ezt a telefont, hogy van benne nagyon király, szonkronizálható naptár, egy akkora kijelzőn, ahol már át is lehet látni. Ha az ember türelmes, akkor működik (Forca close helyett a Wait-re kattintva előbb-utóbb magára talál), de rettentő kínos egy tárgyaláson “bocsánat, lefagyott a készülékem, 3 perc és modom a dátumot…” duma.
Kicsit az az érzésem, hogy ez a telefon azoknak való, akik unatkoznak, és szívesen foglalkoznak azzal, hogy működésbe hozzanak egy számukra felesleges eszközt. Én sajnos abba a csoportba tartozom, akinek ez kvázi munkaeszköz is lenne, és felháborítónak tartom, hogy a T nem képes egy működő romot kiadni: inkább tudjon kevesebbet, legyen csúnya, de amit tud (és amit ígérnek) az tényleg működjön is!
2010. június 2., 13:11
Nekem a naptár helyreállt, nem fagyogat, nem tudom, mit csináltam, de most jó.
Meg FleetCommand írta, hogy érdemes törölni az alsó-felső “asztalokat”, megcsináltam, most csak a középső sorban van 5 db “asztal”, meg kiszedtem a felesleges, csak “jópofaság” miatt felrakott widgeteket, így az egész ketyere gyorsabb és gördülékenyebb lett.
Kicsi OFF: Viszont nagyon kell már egy apps2sd kártya funkció, amit majd elvileg a 2.2 hoz magával “legálisan”, mert ez a 40MB, még ha alap dolgokat is rak fel az ember, nagyon hamar betelik… már csak 10MB helyem van, és ebben még nincs semmi böngésző-, email cache, és navigációs program sem. És tényleg CSAK azokat a progikat raktam fel, ami mindenképp kell, nagyjából: SwiFTP, ConnectBot (Linux szerverek távoli adminjához), android VNC (windows adminhoz, ill otthoni gép “teljesértékű” távoli használatára, állati jó
2010. június 2., 19:38
AndrewBlondSmith: Nem csak XP-s driver-ek:
http://mobilarena.hu/tema/re_t-mobile_pulse_magyarorszagon_is/hsz_8896-8896.html
Illetve próbáld alaplapi USB-be dugni, ne az előlapra kivezetett USB-be. (Nekem melóhelyi gépen úgy nem működik, itthon pedig megbízhatatlanul.)
2010. június 3., 07:28
Watt! Köszönöm a segítőkészséget!
A következő megoldás született. Tényleg lehet valami a második “telepítőcsomagban” a T-mobilenál. Idegből feltelepítettem tegnap azt is, azonnal működik a PC-Suite, nem fagyogat, nem indul újra, igaz a telepítésnél megint volt két “akku le akku fel” szükséglet. Másik “trükk” volt, hogy telepítés után nem adtam meg neki a google fiókot, hanem a telefonkönyvet az SD kártyáról állítottam vissza, egyből nem lett kuszaság …
Azt nem értem miért nem lehet a világon végre egy egységes címrendszert használni Vezetéknév-Keresztnév-Becenév-Telefonszámok-Email-Születésnap. Mindig át kell írnoma címlistám???? Grrrrrrrrrr.
A fennamaradó szabad hely tényleg kevés. Kellene végre, hogy az sd-re tudjunk telepíteni. Használok navigációt, az Oruxmaps-et, mert sokat túrázom és túratérképet csak erre tudok rakni úgy, hogy ne kelljen internet. A fring nekem alap, az időjárás widgetről ugyan lemondok, ha kell, de akkor is kell egy jó browser és kell egy két rendszerfelügyeleti program, valamint azért egy két apró játék is férjen már el. Nem telepíteném én agyon 20-30 programmal …
Még egy konzekvencia:
Van egy másik készülékem, egy 810-es Sony, az a duplájába került anno. Azon a háttérben futhattak a programok, szólhatott a zene, ment rajta a térkép is és nagyon király volt a címjegyzéke. Arról nem beszélve, hogy a csengőhangok és az egész telefon sokkal jobban testreszabható volt. Androidéknl, ha nem rootolunk, még a csengőhangok testreszabásával is szívni kell. Nem értem, miért nem néznek meg egy jó telefonszoftvert és írják szépen meg úgy az oprendszert, hogy egy átlagfelhasználó is élvezni tudja. Hány csalódott Pulse vásárló lehet az országban?! Nagyon kíváncsi volnék. Bár ahogy elnézem nem nagyon fogyhat a készlete a T-nek, mert már nagyon lent van az ára …
2010. június 3., 08:19
AndrewBlondSmith hozzászólása:
“Tényleg lehet valami a második ?telepítőcsomagban? a T-mobilenál. Idegből feltelepítettem tegnap azt is,”
Megmaradt minden, miután felraktad? Vagy mindent újra bekell állítani? Mert felraknám én is, de már nagyon belőttem az új rendszert, jó lenne, ha nem kéne újra.
Szóval? Ha a kiegészítő csomaggal update-oljuk, akkor megmaradnak a beállítások, programok, egyebek?
Köszi!
2010. június 3., 08:56
Tudna valaki segíteni abban, hogy 2.1-eshez az új dialup, miért nem működik?
2010. június 3., 09:11
Csaba hozzászólása: Mindent újra be kellett állítani. Ez a nyavaja tartalmaz egy mobil TV hivatkozást, tartalmaz egy W’n'W hivatkozást és valami SIM toolktet is amit sosem használtam egy telefonban sem. Viszont valóban valami BUG javítások lehetnek benne, mert egyszer nem fagyott még le. A rendszerem újra lövése, nem vett igénybe sok időt igazából. Szerintem rakd fel rá.
airmax hozzászólása: Nem működik az új Dial Up? Ezt hogy érted?
2010. június 3., 09:31
Nekem annyi a bajom,hogy az Ndrive (9.2.15 rc3) nagyon szépen futott 1.5ön de most fél óra alatt sem talál jelet, agybajt kapok, mit ajánlotok?
2010. június 3., 10:30
Hát, nem tudom mennyire lehetnek benne BUG javítások, mert a mérete… szinte 0kbyte, pár sor “valami” az egész. Legalábbis nehezen tudom elképzeni, hogy nagy javítások lehetnek 540bájtban
Mert annyi. Szerintem csak az említett hivatkozások lehetnek benne, az épp belefér. Nekem amúgy nem fagy meg semmi ilyesmi nincs nélküle sem.
2010. június 3., 10:52
to AndrewBlondSmith Ugyanazon az xp-s gépen, amin eddíg használtam, most ha usb-re rádugom bejön a hardver varázsló és úgy néz ki mintha valami driver hiányozna. gondoltam újratelepítem a dialup-ot attól helyrejön, de nem jött. Ha csatlakozást nyomok kiírja, hogy “az eszköz nem található”. Nosza <beállítások> lett egy új kombó [modemválasztás] lenyitom, üres.
No itt megálltam egy kávéra…
2010. június 3., 11:49
airmax hozzászólása: Nekem ugyan ez volt lényegében. Android Mobile Adaptert ismert fel az USB-n. Eltávolítottam a PC Suiteot a Dial Up-ot, újra raktam, majd feltelepítettem a második és egyben fent említett CUSTOMIZE HU mappa tartalmát. Így állt minden a helyére.
Ha mégegyszer telefont vennék tuti nem kéne nekem Android. fejlesztgeti, meg hekkelgeti a f***om. Inkább egy szarnak titulált WIN mobile, az legalább stabil és működik rendesen.
2010. június 3., 15:41
Köszi, megpróbáltam én is. Bár a CUSTOMIZE_HU tartalmát már elsőre is feltettem.
PC suitot már korábban leszedtem, a dialup-ot utoljára tettem fel. Most ujracsináltam a CUSTOMIZE_HU tartalmát a dload-ba tettem , újrafeltoltam.
Sajna nem állt helyre. Lehet megpróbálom újra az egészet…
2010. június 3., 16:33
Sziasztok!
Felraktam a 2.1-es frissítést, egyelőre működik. Igaz a telefon bekapcsolása most kb. 3x annyi időbe telik, mint az 1.5-nél, de ez van.
Viszont. Tud valaki mondani bármit azügyben, hogy miért lesz minden beállított háttérkép olyan rohadt életlen. Az 1.5-nél szép éles képek voltak, ennél meg valami förtelem. Lehet ezen valahogy állítani, vagy van egy olyan gyűjtemény képekből, ami ezt a 9 canvasos megoldást támogatja? Köszi előre is.
hunter84
2010. június 3., 19:42
hunter84: Eddig, ha 640×960-as képet raktál be háttérnek, akkor volt tökéletes. Sajnos most más méretben kéne berakni ehhez, de még nem jöttem rá, hogy mekkorában és igazából nem is tudom, hogy hogy álljak neki a próbálkozásnak… (Vagyis volt tippem, de eddig nem jött be.)
2010. június 3., 20:49
Megvan! Pixel pontos háttkép készítés:
http://mobilarena.hu/tema/re_t-mobile_pulse_magyarorszagon_is/hsz_9701-9701.html
2010. június 3., 22:07
És amúgy honnan lehet töltögetni 640*960-as képeket?
2010. június 3., 23:29
Sziasztok!
Lehet, hogy nem spanyolviasz, de ma azt figyeltem meg, hogy akkor nem írja ki a neveket híváskor (néha az üzeneteknél sem), akkor a névjegyzék lefagy a háttérben. ha simán elindítja az ember a névjegyzéket, majd kilép belőle (ilyenkor nálam eltart vagy 1 percig, amikor elindul) megjavul…
(egy élmény, amikor vezetés közben fel kéne hívni valakit, és arra várok, hogy elinduljon az a k… névjegyzék)
AndrewBlondSmith: Egyetértek, én mai eszemmel RIM-t vennék vagy E Nokiát, mindenesetre nem Androidot, az tuti…
2010. június 4., 06:50
hunter84: A Paint program minden Windows része.
2010. június 4., 07:11
hunter84: Meg vannak ingyenes képszerkesztők a weben.

2010. június 4., 07:14
adomate hozzászólása: Vagy HTC-t. Ha már hű maradok a T-hez (mert a szolgáltatásaikkal semmi bajom, 10 éve van számom náluk), akkor MDA Vario.
Egy jóbarátomét próbáltam, teszteltem egy hónapig. Jóféle!
2010. június 4., 07:39
Opsz megoldódott a dialup probléma. Nem akartam visszatenni a PCsuit-ot, mert gondoltam ezután nem akarom használni. /egyik sem tetszet, sem a outlookos sem a Notes-os mentés nem volt teljes…/
No végül mégis feltettem az újat, és lám-lám rendben ment a dialup is.
Köszi a segítséget…
2010. június 4., 09:34
Sziasztok!
Fiók problémákba belefutott már valaki?
Van egy telefon és egy google-fiók, a bibi hogy az Acontacts csak a telefon fiókját éri el ami persze üres volt, átdobtam az összes számot oda is, így már az Acontacts-ban megjelennek a névjegyeim, ellenben a Kapcsolatokban duplázódott minden.
Hogyan lehet törölni a telefon fiókot?
Esetleg valami ötlet….
2010. június 4., 12:26
Nekem most mobilnet probléma jött elő. Egyszerűen nem akar megfelelően működni. Látszólag okés, de web nem megy, néha pl. irc-re feltud mászni, de más egyébre nem. Hogyan lehetne rendberakni?
2010. június 4., 18:21
Hali!
Én most vettem a telót, egyből próbáltam frissíteni a hivatalos 2.1-re, de frissítés közben meghalt az érintőképernyő érintés része? Mi okozhatta ezt, mit ronthattam el?
Mást nem tudtam vele csinálni, vissza szervizbe, ahol a srác nem tudott vele semmit se kezdeni, elküldte pestre, pápá 3 hétre?
2010. június 4., 19:56
Na csak felraktam a HU csomagot. Most jó megint a mobilnet. Meg úgy általában minden, bár még kevés cucc van fent.
Az érintő bigyó nekem is elszállt a frissítés után, nem tudtam nyomkodni, de egy ki-be kapcs megoldotta, azóta nem találkoztam a problémával. De hogyérted, hogy frissítés KÖZBEN? Közben nem kell semmit nyomkodni… Úgyérted inkább, hogy frissítés UTÁN nem működött az érintés?
2010. június 4., 20:11
NPeete: Asszem többször is linkeltem a mobilarena-s fórumról, ahol pár ezer hozzászólással sztem kijelenthetjük, hogy az A magyar Pulse fórum. Igaz, hogy sok a hozzászólás, de éppen ez jelenti a nagy információtartalmat is, amivel megmentehetted volna magad attól, hogy 3 hétig várj. Átolvasgatni a fórumot sem tart rövid ideig, de nem tart 3 hétig.
Az mondjuk elég gáz, hogy amit “mindenki” tud, hogy hogyan kell javítani, azt a szervízben nem tudják.
2010. június 4., 20:39
Watt: jogos, igazad van, csak hát a frissítéssel elkapott a hév, gondoltam képes vagyok egy leírás alapján megcsinálni, utána meg apám kezdte el mondogatni, hogy vigyem vissza, muszáj volt engednem a nyomásnak
2010. június 4., 20:58
Csaba: igen, a frissítés után nem működött (illetve remélem én, hogy a frissítés után – azt írta a leírás, hogy akkor van vége a frissítésnek, ha újraindul a telefon, én azt annak vettem). Sajna nálam semmiféle ki-bekapcsolgatás sem segített.
2010. június 5., 07:41
Le kell venni az akkut. 10 másodperc. Akku vissza, elefon bekapcsol és működik is …
2010. június 5., 09:57
Sajna nekem így se volt jó…
2010. június 6., 14:23
Ez egy jó hír
Nem tudja valaki, hogy akinek Costum ROM ja van, annak is menni fog e a frissítés? Gonsolom igen, bár annyira nem értek hozzá.
2010. június 11., 05:24
Hello nekem az lenne a problémám hogy beirom a a neveket a telefonkönyvbe hozzáadom az embereket kedvencnek és 15 perc mulva ránézek és hirtelene eltünktek a kapcsolatok ez 4 szer fodult eddig elő egy este 2.1 szoftveren amin magyar nyelv van beállítva ha tudtok légyszi segitsetek
2010. június 11., 07:06
Raza: A telefon a GMail-es contack-okkal szinkronizál és úgy tűnik, az nem mindig a legtökéletesebb. Én pl. azt tapasztaltam, hogy akkor csinálja ezt, ha rögtön beállítasz alapértelmezett telszámot is. Tehát előbb csak vedd fel a számot, aztán szinkronizáld a Contact-okat, ezután állíts be alapértelmezett számot.
2010. június 11., 13:57
Watt!
köszönöm válaszodat és segítségeted de ez egy kcsit meghaladja telefonos tudásomat szóval ha feltudnál venne msnre vagy esetleg tudnál dobni egy emailt hogy ezt hogy csináljam azt nagyon megköszönném.
Üdv: Kmety Kristóf
2010. június 11., 13:58
az msn-em :kristofkmety@hotmail.com
2010. június 11., 13:59
az email címem kristofkmety@index.hu
előre is köszönöm
2010. június 11., 18:24
Én úgy vettem észre, hogy az automatikus dátum-idő beállítás mintha nem úgy szuperálna, mint régen (vagyis leginkább semennyire sem). A múltkor fogta magát és reggelre 6 perccel visszább állította magát a telefonom (nem volt vicces, mert időre keltem, és reggel tűnt fel, hogy a fali óra mást mutat, mint a készülék, pedig este még nem úgy volt).
Akkor próbálkoztam vele, hogy úgy hagyom, kíváncsiságból, hogy mikor áll vissza, de hiába vártam egy napot, nem használt, és a ki-bekapcsolás sem.
Pedig emlékeim szerint régen másodpercre ugyanazt az időt mutatta a készülék, mint a számítógépem (az a netről szinkronizálja az időt, és ugyanakkor ugrottak percet).
2010. június 13., 15:19
sziasztok!
van egy kis problémám a navigációval:S
fölraktam rá az igot, de mivel nem működött letöröltem.
leszedtem egy másikat, de azt már nem engedte fölrakni, sőt azt sem, amit korábban már igen:S
valaki tudna segíteni?
üdv:
mraton
2010. június 14., 10:37
A másik: ha valaki rejtett számról hív, utána a hívásnaplóba bekerül a hívás, de úgy, hogy a telefon választ egy nevet a telefonkönyvből és azt írja, mintha az az illető hívott volna (mindig ugyanazt választja). Viszont ha a hívás részleteit megnézem, akkor már azt írja, hogy rejtett a szám…
2010. június 14., 15:45
Jimmorrison: nekem custom romom volt, és simán felment a frissítés.
2010. június 22., 16:59
Sziasztok!
Feltettem én is a 2.1-es rom-ot a pulse-ra, olyan problémám merült fel, hogy mikor elindítok egy mp3-as zenét a telón 3 másodpercig megy és utána kikapcsol az egész zene lejátszó. Szerintetek mi lehet a probléma?
2010. június 22., 21:00
DaveAloha: Ezt nekem is csinálja, és nagyon kezd már idegesíteni… :S Remélem csinálnak rá valami frissítést, mert szerintem elég sok apró hiba van benne ami hosszútávon nem igazán jó…
2010. július 2., 14:46
Sziasztok!
Valaki nemtudja véletlenül hogy a wallpaper dolgot hogy lehet megoldani? Mivel nem teljesen jól rakja ki a háttérbe a képeket. Gondolom mindenki tapasztalta hogy mikor egy wallpaper apps-el szeretne hátteret választani és kitenni a háttérbe megjelenik egy négyzet amivel a képen belül lehet kijelölni azt a területet amit kiraknánk háttérbe, bár én személy szerint az egész képet (wallpaper) szeretném elhelyezni a háttérben. Azt a területet amit kilehet jelölni háttérként se jól rakja ki mert a felbontása botrányos lesz. Ezt a 2.1-es verziónál tapasztaltam, az 1.5-nél tökéletes volt.
2010. július 3., 07:26
DaveAloha: Olvass vissza, megírtam.
2010. július 26., 22:44
hello nekem olyan problémám lenne hogy megakarok hallgatni egy zenét és 2 másodperc után kilép,
következő
bedugom a fülest és automatán elindul egy zene amit utoljára hallgattam, ez gáz és akár mit csinálok elindul a zenelejátszó de csak ha be van dugva a füles lécci segítsetek
2010. július 26., 22:57
még annyi hogy nem tud vki vmi jó gps programot amit használni is tudnék nem vagyok vmi nagy mobils spiler de azért teljesen barom se vagyok hozzá
2010. július 27., 08:47
Raza: a füles probléma az nálam is van.
sajan semmit nemtudtam vele még csinálni… pedig volt már rajta annyi rom mint a szemét…. és mind1ikben benne van a hiba…. gps programnak pedig én az iGO 8-at használom, és az tök jól megy rajta. persze nemvettem meg.
ha kell odatudom adni…
2010. július 27., 10:25
kösz a választ az jó lenne ha oda tudnád adni az igot de hogy akarod megoldani felrakod ide a linlet vagy elküldöd e-mailben mert nekem az is jó csak majd adj egy kis leírást mert még nem használtam semmilyen gpst pláne nem telón
2010. július 27., 10:29
ja meg nem tud vki vmilyen flahs playert tmobile pulse ra aki tud pls a linket másolj be hogy honnan tidom letölteni
2010. július 27., 11:19
Raza: ha küldesz egy mail-t akkor eltudom neked küldeni leírással is.
flash player, meg az yxplayer-t tudom ajánlani, az viszi a divx-et is. de sajnos azis fizetős.
de van hozzá keygen-em ha kell.
szval akk írd meg a mail-ed erre a mail-re: plevaroland kukac citromail.hu
azért így írtam mert nemakarok spam-et… 
2010. július 27., 11:21
Jah, és a yxplayer az fönnvan marketen. természetesen a keygen az nem.
2010. július 27., 15:37
Divx Xvid lejátszásra Rocplayert használjatok!
Még Béta állapotban van, ingyenes és közzétették.
Itt olvashattok róla: http://androidcommunity.com/rockplayerbase-player-avi-mkv-divx-and-rmvb-for-android-20100615/
Innen tölhetitek: http://www.mediafire.com/?enolzhkrmmy
2010. július 27., 16:21
Kössz bob!
2010. július 27., 20:34
Ingyenes GPS navigációs program a Waze. http://world.waze.com
A program innen letölthető: http://web.t-online.hu/watt25/Waze_1.9.0.0.apk
2010. szeptember 18., 11:31
nekem az lenne a problémám hogy mikor hivnak akkor kiirja hogy android.phone alkalmazás leállt és ha rámegyek arra hogy bezárás akkor újra bekell irni a pin kódot és csak utána talál szolgáltatót a telefonos modaco rom van és fbl mod lécci segitsetek válaszokat ide vagy a kristofkmetykukacindex.hu-ra pls vagy msn:kristofkmetykukachotmai.com vagy telefon 06309050938
2010. szeptember 18., 11:48
@raza Tedd föl a T-Mobile-os 2.1-et, utána meg tegyél rá valami frankó rom-ot.
pl ezt: http://flibblesan.co.uk/android/flbmod/flbmod_v1.0.zip
2010. szeptember 18., 12:01
hubba vna vmi msned?
2010. szeptember 18., 12:02
itt az enyém kristofkmetykukachotmai.com lécci vegyél fel és magyarázd el hogy hgy kelll
2010. szeptember 18., 12:05
mondom mien van rajta:model number pulse with flb-mod firmware version 2.1-update 1
2010. szeptember 18., 15:09
Raza, nem emlékszel rám? Én segítettem fölrakni a hackelt romot a telódra…
és ár fölvettelek msn-re…
2010. szeptember 18., 15:53
akkor te vagy a roli
2010. szeptember 18., 15:54
mármint Pleva Roland
2010. szeptember 18., 18:02
Jaja… Gyere msn-re és segítek…
2011. február 13., 21:12
Sziasztok nekem Pulse minim van és azt mondják páran hogy arravaló nem pedig a sima Pulse ra szerinem azért van ien problémátok!