Acer E120 és E130 WinMo helyett inkább Androiddal
A népszerű Liquid megjelenése után az Acer ismét bejelentette, hogy hamarosan két új Android OS alapú telefonnal jelenik meg a piacon. Mindkét készülék a beTouch sorozatának legújabb tagjai, melyekről a Computex eseményei alatt derült ki, hogy WinMo operációs rendszer helyett a gyártó inkább az Android OS-t választotta. Mindkét készülék az Acer beTouch sorozatának tagjai közül kerül majd ki. Nézzük, hogy melyek lesznek ezek a készülékek!
Az Acer a beTouch sorozatát kiegészítve készítette el legújabb Android OS alapokon futó készülékét, a beTouch E120-at. Nem csúcskategóriás telefonnak szánja az Acer, de minden olyan tulajdonsággal rendelkezik, ami egy átlagfelhasználó számára szükséges lehet. Néhány fontosabb technikai tulajdonságát figyelembe véve a telefon 416 MHz processzorral, 3,2 megapixeles kamerával, FM rádióval, 2,8 colos érintőkijelzővel, GPS, 3G, Wi-Fi és Bluetooth csatlakozási lehetőséggel rendelkezik.

A beTouch E130 néven megjelenő készülékük egy kicsit érdekesebb és talán sokaknak kissé furának is tűnhet első látásra. A felszereltségét tekintve gyakorlatilag szinte egy az egyben a fent említett E120 testvérkészüléke, azonban külső tulajdonságait figyelembe véve nagyban hasonlít a BlackBerry vagy a Nokia E szériájába tartozó készülékek stílusához. Az osztott szerkezetű Acer E130 felső részében egy viszonylag kisebb érintőkijelzőt, alsó részében pedig a könnyebb kezelhetőség érdekében egy fizikai Qwerty billentyűzetet helyezett el a gyártó.

Az E120 július közepén, az E130 pedig augusztus közepén jelenik meg a nagyközönség számára. A készülékeken az egyedi Acer UI mellett Android 1.6 Donut OS fog. Utóbbi nem túl jó hír, de reméljük, hogy az Acer nem felejtkezik el az OS jövőbeni frissítéséről.








