Megjelent a T-Mobile Pulse utódja, a Pulse Mini
Az első Android készülékek között megjelent T-Mobile Pulse készülék után a tegnapi naptól megvásárolható a kistestvérének számító T-Mobile Pulse Mini (korábbi kódnevén U8110). A 2.8 colos QVGA rezisztív érintőkijelzővel, 3.2 megapixeles kamerával, HSDPA és Wi-Fi 802.11b/g hálózatra való csatlakozási lehetőséggel rendelkező készüléket először idén februárban mutatták be a Mobile World Congress 2010 eseményei alatt, melyet áprilisban a németországi, angliai, majd a tegnapi naptól a magyarországi megjelenés követett. Valószínűleg a nem túl nagy méretű kijelző kezelésének megkönnyítése érdekében a gyártó egy érintőceruzát is mellékelt a készülékhez.
Ahogy korábban is bejelentésre került, ez a készülék az elődjével ellentétben már eleve Android 2.1 OS-sel került a T-Mobile Magyarország polcaira. A Pulse Mini kiváló költséghatékony megoldás azoknak, akik Android telefon vásárlásán gondolkodnak, ugyanis a telefon új előfizetéssel 2 éves hűségnyilatkozattal 22705 Ft-ért, Domino csomagban pedig 47491 Ft-ért már elvihető a T-Mobile-tól. Bővebb információk a készülékkel együtt elérhető előfizetési csomagokról itt találhatók.










2010. június 10., 19:32
Ezt a kis kijelzőt igencsak repíteni fogja az Android, kérdés az hogy mennyire lesz jól megoldva a rezisztiv kijelző kezelése.Nem hiszem hogy olyan “jó” lesz mint a Tattoo-ban.Egyébként a Mini az U8110(nem kötekedésképpen írtam)
2010. június 10., 22:05
Fura szerintem az “utód” szóhasználat, mert ilyenkor az ember mindenképpen egy “jobb” dolgora gondol, mint az előd. Technikailag mindenképpen visszalépés a Pulse-hoz képest, egyedül a memóriája több. (Ami nem rossz dolog lehet, de hogy ezért többet fizessen az ember, mint egy Pulse-ért???) A kisebb felbontású kijelző agyonvágja az egészet, lehet a programok fele nem fog rajta működni, de hogy az újabbak kiröhögik, az tuti. Márpedig aki nem akar custom progamot használni az ne Androidos telefont vegyen, hanem Nokia 3210-est.
2010. június 11., 07:56
A kijelzője mindenképp gyengébb a Pulse-tól
. A Huawei nem arról híres, hogy a hardcore Android felhasználókat célozza meg a készülékeivel, sokkal inkább a átlag telefonálókat, azoknak kiváló választás a most megjelent Pulse Mini. Továbbá legalább lesz egy kis versenyszellem a hasonló kategóriák között (Xperia X10 Mini, HTC Tattoo és a majdani Vodafone 845).
2010. június 11., 21:13
Ez a kijelző elég gyenge eresztés… továbbra is a legjobb ár/érték arányú Android teló a normál Pulse.
Én már azt a bejelentést várom, hogy Nexus One a T-mobile-nál!
2010. június 12., 16:26
Mondjuk én inkább ezt választanám(de nem fogom) mint a Vodafone845 az úgy néz ki mint valami fröccsöntött játéktelefon.Mondjuk ha azt nézem hogy egy Corby/S5230-as Samsung is több mint 30e HUF volt kezdő kártyás árban akkor inkább vennék ilyet mert azok borzasztóak(volt hozzájuk szerencsém).Ha leviszik az árat 40e alá akkor vinni fogja a nép mint a cukrot(lehet így is), habár akkor inkább +10e HUF és veszel egy független Spicát.Az X10 mininek szerintem már nagyon kicsi a kijelzője .
2010. június 12., 19:32
Az X10 mini kijelzője csak szélességében kisebb valamivel.
Amúgy anyám ma vett ilyet, és a képernyő borzalmas. Mármint a sima Pulse-oméhoz képest. Kicsi, meg cuki-muki, meg alapból 2.1 van rajta, de a billentyűzethez célszerű a pálcát használni, viszont akkor meg a delete megnyomásánál például az alatta levőt nyomja be o.O Ha körömmel nyomom, akkor működik. Hát, ki kell tapasztalni még, lehet, hogy külön technikája van. Viszont az asztalok közti mozgás az nehézkes, ahogy alapjában véve a fel-le mozgatás is. Erősen kell mindent nyomni, meg hasonlók. Részemről a Pulse nyert. Lehet, hogy a Mini kisebb és többet tud egy kicsivel, de ezzel ki is merült az előnyök listája.
2010. június 13., 11:37
szokás szerint túl van árazva, dominoban annyiba kerül mint a normál pulse?! Nagyon remélem hogy leviszik 19 990 ft alá ( ennyibe keül a normál pulse 2 éves hűséggel ) mert ugye jobb nem lett, csak drágább.
2010. június 30., 10:18
háát nekem van egy pulse teljesen jó de egy ijen kis szarért ennnnyit? átverés a mobilszolgáltatóknál csak akciós cuccokat szabad venni már találkoztam olyannal hogy (pl:nokia 5800) drággább a tmobile kártyásan mint máshol függetlenül…-.-”