Bizonytalanná vált a Motorola Milestone Froyo frissítése
A Motorola is a HTC nyomdokaiba lépett, ugyanis ez eddigi ígéretei alapján már néhány hete Froyo OS-nek kellene futnia az egyik legnépszerűbb készülékén a Milestone-on. A Motorola amerikai változata, a Droid várhatóan a hónap végén már számíthat a Froyo OS-re, azonban az európai verziója, a Milestone helyzete korántsem annyira fényes, miután a Motorola Europe egyik vezetője hivatalosan azt nyilatkozta, hogy egyelőre semmi biztatót nem tud ígérni a Froyo érkezésével kapcsolatban. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy egyáltalán nem számíthat a Milestone az Android 2.2 OS frissítésre, pusztán csak annyit, hogy a frissítést egyelőre parkolópályára helyezték, melyet a 3rd party alkalmazások hardverre történő nehézkes integrációjával indokoltak. A HTC-vel ellentétben legalább őszintén tájékoztatták a nagyközönséget a Froyo frissítéssel kapcsolatban, így legalább nem hagynak kétséget azokban, akik arra számítanak, hogy a közeljövőben a Milestone megkapja a Froyo frissítést. Egyébként a találgatások szerint még az is előfordulhat, hogy a Froyo helyett esetleg a következő generációs Android OS, a Gingerbread lesz a készülékeken. Továbbá sajnos úgy tűnik, hogy a hivatalos frissítésen kívül a nagy moddoló, Cyanogen sem tervezi a Milestone Android 2.2 egyedi ROM főzését a készülékre, így egyelőre nem marad más megoldás, mint a várakozás.








2010. július 23., 21:28
ha ez igy lesz akkor ez az utolso motorolam, de az se kizart hogy androidot se veszek tobbet.
nem szeretem ha atbasznak.
2010. július 23., 21:36
Emiatt nem kell az androidokra haragudni
. Nekem egy kis szaros pulse-om van, igaz arra sem jött ki a 2.2 ( szerintem nemis fog ) de egyszerűen nemhiszem hogy a custom 2.1-es rom-oknál többet nyújthatna. Egyszerűen imádom. Hiába szólják le mert “kínai”.
2010. július 23., 21:47
nincs harag.
egyszeruen nem akarok olyan helyzetbe kerulni hogy van egy 100 rugos telefonom, olvasom a cikkeket az ujabbnal ujabb oprendszerekrol, de en kimaradok belole.
honapok ota arrol van szo hogy a 2.2 mennyivel gyorsabb, szebb-jobb, most meg kiderul hogy a milestone le lesz ejtve.
2010. július 24., 07:19
ez a legnagyobb baj az androiddal!
addig amig mincs minimum hardverkovetelmeny a gyartokkal kapcsolatban, addig sajnos belefuthatunk ilyen dologba.
en igenis haragszom a google-ra, mert az o hibajuk. barki gyarthat barmit, es ami jo dealnek tunik az elejen, 3-6 honap mulva belefutunk abba a hibaba, hogy az uj, csilli-villi, mindent vivo telonk nem kvalifikalt arra, hogy frissitsuk. ez gaz!
akkor inkabb barmilyen olcsobb rendes telefon, olcsobban, vagy blackberry!
volt androidom, szerettem, koszonom de 2 honap alatt kinottem.
menni venni iphone!
2010. július 24., 09:08
Itt szerintem más áll a dolgok mögött. Kétlem hogy a hardver gyengesége miatt törölnék. Ha lesz Droidra akkor semmi akadálya Milestone-ra megcsinálni. Mivel a két készülék nagyon hasonló szinte egy és ugyan az.
Szóval nem igazán értem ezt a “3rd party alkalmazások hardverre történő nehézkes integrációjával”
Szerintem ők már a Droid2-re akarnak koncentrálni és finoman szólva le vagyunk szarva.
2010. július 24., 10:34
lacruise: pontosan ezt érzem én is.
ha nem lesz 2.2 akkor ősszel váltok. megnézem milyen lesz a wp7, ha tetszik arra, ha nem akkor iPhone.
addig nem veszek androidos telót amig nem garantálják hogy a pár hónapos felsőkategóriás eszközömet továbbra is támogatják.
2010. július 24., 11:43
Meg kell nézni mit veszel. Ha Nexust vettetek volna most nem lenne ez. A google megcsinálja a dolgokat amit ingyen használhatnak a telefon gyártók, de nem kötelezi őket semmi sem a frissítésre.
2010. július 24., 12:34
megneztem mit veszek. akkor meg biztosra mondtak a frissitest.
2010. július 24., 14:00
Szerintem tuti meglesz csak csúszni fog. Nem hardware miatt mert az egyezik az amcsi változatéval, hanem gondolom voltak az európain előre telepített szoftverek is amit hozzá kell optimalizálni ami időt vesz igénybe.
Remélhetőleg a 3.0 után ez a helyzet rendeződni fog.
2010. július 24., 14:42
Írjatok a motorolának(ne a motorola.com/hu -nak, mert ők semmit se tudnak, hanem pl. a motorola.com/uk-nak) és max. 1 héten belül érkezik válasz amibe megírják, hogy a Froyo biztosan jönni fog.
2010. július 24., 15:47
gabor: Nem igazán értem a problémádat. Melyik az a platform, ahol az oprendszerfrissítéseket azonnal megkapják a felhsználók a meglévő készülékeikre? Eleve wm-nél egy oprendszer gyakran simán kiszolgált egy készüléket, Symbiannál olyan hogy oprendszer frissítés meg elve fel sem merült. Vegyél Nexus One-t az a google saját cucca és megkapod első körben az új verziókat, bár nem igazán értettem soha ezt az update-fetisizmust, nem szoktak olyan forradalmi változások lenni bennük.
2010. július 24., 16:35
guni, elsosorban a beigert, allitolag jelentos sebessegnovekedes miatt varom a 2.2-t.
az xp, win7, vagy pl. egy linux dist az a platform amihez van oprendszer frissites, es az android ezekhez kozelebb all szellemisegben mint pl egy wm6-hoz. vagyis eddig ezt hittem.
2010. július 24., 17:47
@guni
Hát azért de vannak változások amik elég jelentősek.
pl 2.2-ben most a sebességnövekedés már önmagában is elég. De van itt még SD kártyára telepítés, WiFi hotspot stb.
Mióta fent van azóta használom a telefont WiFin keresztüli netmegosztásra. És már van pár prog ami támogatja az SDs telepítést és már arról indul (nem észleltem sebességcsökkenést ez miatt)
Érthető hogy mindenki frissíteni szeretne.
2010. július 26., 06:53
Csak mosolyogni tudok egy-két ember hozzászólásán. Úgy csinálnak egyesek, mintha az életük múlna a frissítésen. És ha késik, akkor mi van? Sajnálni tudom azt a hozzá nem értőt, aki egy 100e ft-os telefont e miatt nem tud kihasználni.
2010. július 26., 08:55
En,mint HTC tulaj,annyit fuznek hozza hogy nekem 1.5os androidom volt,es igenis kellett a 2.qre a frissites mert olyan alapveto funkcio hianyzott belole mint pl a bluetooth fajlkuldes. Ha valaki teljes erteku bongeszot szeretne hasznalni (flash) akkor ertheto hogy ennyire varja,es szetragja az ideg ha az utolso pillanatban kozlik vele h bocsi megsem lesz! Engem sem a bluetooth hianya haboritott fel,hisz meg se vettem volna akkor a telefont,hanem az allando hitegetes! De en azt mondom emiatt senki ne mondjon le az androidrol,vannak oprendszerek amelyekhez egyaltalan nem jar frissites,inkabb oruljon mindenki annak ha olyan keszuleket nyomtak a kezebe a boltban amilyenre szamitott.
2010. július 26., 14:02
Kedves no.
Örülök hogy sikerült neked kellemes perceket szerezni.
Nem az aggaszt hogy késik, hanem hogy esetleg meg sem jelenik.
“Sajnálni tudom azt a hozzá nem értőt, aki egy 100e ft-os telefont e miatt nem tud kihasználni.” – Ezt légyszi mégegyszer de úgy hogy értelme is legyen.
cadgers, igazad van, viszont nekem úgy nyomták a kezembe a telefont hogy biztosnak látszott a 2.2 fissítése.
Nem mondanék le az Androidról ha nem érezném átverve magam, de úgy látszik a HTC-hez most csatlakozik a Motorola is megbízhatatlanság terén.
2010. július 26., 14:46
Igazad van Gabor. Elb@sztam.
Azt akartam mondani, hogy ehhez a rendszerhez rengeteg olyan segéd progi van amivel ez a drága telefon elég gyorsan és jól működik. Én nem nyomkodom egész nap a telefont talán ezért nem hiányzik még a Froyo. Ha megsértettelek elnézést kérek.
no
2010. július 26., 16:33
no problemo
Még itt is van akadás de közel sem annyi mint a gyári menüvel.
Tudod mi zavar engem a legjobban? A nem gyakori, de állandó röccenések, megakadások. Nem nagyok, de bőven lehet látni netezés vagy képnézegetés közben, de rontják az élményt.
A home-om már egész jó, a LauncherPro-t használom, sőt beruháztam 3 dollárt a plus-ra
Próbáltam az adw.launchert is de naponta párszor force close-olt.
Abban bízom hogy a 2.2 ezt javítja.
2010. július 27., 06:50
Így már más gabor. Kezdem érteni, hogy miért a zavar a 2.1 De még mindig azt vallom, hogy ezért a késésért kár lenne váltani. Türelem. Mit szóljon akiknek Pulse-ja van vagy netán Voda 845, ill. RedBull mobil. A WinMo-sokrol ne is beszéljünk. Gondolj bele: vki vett 1 Omnia 2-t vagy HD2-t 100 rugóért. Szegényeknek megállt az idő. Nem tudom, hogy fogják-e látni vha azokon a készülékeken a wp7-et.
2010. július 27., 09:43
Van Pulse-om is
Érdekes hogy azon egyáltalán nem zavar a sebesség, pedig messze elmarad a Milestone-tól. A Pulse lényegesen olcsóbb és máshova van pozicionálva, az elvárásaim ezért teljesen mások.
A Moto dobozán rajta van hogy: Phone Without Compromise, akkor legyen is így.
Amúgy teljesen igazad van, szép lassan lehiggadtam, most jön a türelmes várakozás.
2010. július 29., 20:59
Nekem is pulseom van és tééleg nem lessz hivatalos 2.2 frissités? am mi a véleményetek főzött romokrol sztetek felrakjak télleg elvesztem a garit?
2010. július 29., 22:23
Phoenix: Az a baj, hogy ha írok a Motorola nemzetközi customer care-jének egy mailt, akkor visszajön a kötelező autoreply, egy nappal később meg a levél valami Claire-től, hogy köszönjük a megkeresést, de ez az adott régióval foglalkozik, keressem fel a helyi brigádot.
Ilyenkor szoktam azt válaszolni, hogy ha ezt akarják, tegyenek oda olyan embereket/adjanak nekik információkat, akikkel/amivel lehet valamit kezdeni, mert ami most van itthon a Motorolánál, az még a vicc kategóriánál lejjebb van.
Egyébként nem az van, hogy a puncizoomot leszámítva ugyanaz a két hardver/szoftver? Vagy csak én tudom rosszul?
2010. július 30., 15:49
Aki nem tud varni:
http://www.mydroidworld.com/forums/motorola-droid/3537-new-leak-how-about-most-recent-froyo-build-droid-frg01b.html
Aztan csak ovatosan…
2010. július 30., 16:22
Hopsz, elozo url az droidos.
http://modmymobile.com/forums/401-motorola-milestone/554590-image-motofrenzy-froyo-2-2-milestone.html
Itt irjak az okosok, hogy milestone-ra is mehet a cuccos.
Egyelore nem rakom fel, mert a kamerat meg nem tamogatja…
Tapasztalatok?
2010. július 31., 08:54
Új infók. Hivatalossá vált hogy augusztus 3-án jön Droidra a Froyo.
https://supportforums.motorola.com/message/162879
Innentől kezdve szerintem elég nagy az esélye hogy lesz Milestone-ra is. Legalább is merem remélni:D
2010. augusztus 2., 10:39
Uj cimre koltozott a MotoFrenzy image:
http://modmymobile.com/forums/f401/image-motofrenzy-froyo-2-2-milestone-554590/
2010. augusztus 9., 17:55
Most már hivatalos lesz Froyo Motorola Milestone-ra mindenki megnyugodhat.
http://www.simbasics.co.uk/motorola-milestone-android-froyo/15439