Oldal: Kezdőlap / Android OS / Oldal: Kiadták a Gingerbread forráskódját, jöhetnek a frissítések

Kiadták a Gingerbread forráskódját, jöhetnek a frissítések

2010. december 19. | 4 hozzászólás | Kategória: Android OS

Tegnapelőtt kora délután a Google kiadta a Gingerbread forráskódját, az Android Nyílt Forráskódú Projekt (Android Open Source Project) weboldalán, így elkezdődhetnek a gyártók és szolgáltatók által készített szoftverfrissítések. Emellett az egyedi ROM-ok kedvelői is örülhetnek, hiszen ezek segítségével sok esetben hamarabb elérhetik az új szoftver nyújtotta szolgáltatásokat, mintha a hivatalos frissítésre várnának.

A Froyo esetében a HTC és a Sprint voltak a leggyorsabbak, akik minössze 6 héttel a forráskód kiadása után már elérhetővé tették a frissített operációs rendszert HTC Evo-ra. Valószínűleg most is ők lesznek az elsők között, hiszen a Sprinttől már kikerült egy vállalati körlevél, melyben kijelentik, hogy magas prioritással kezelik a Gingerbread elkészítését Android telefonokra, mivel ez versenyképességi szempontból fontos a számukra.

Ahogy azt az Android egyik fejlesztőjétől megtudhattuk, most már sokkal egyszerűbb lesz az áttérés az új kiadásra, mint az korábbán tapasztalható volt. Az viszont még mindig kérdéses, hogy az első OTA frissítések mikor érkezhetnek majd meg, néhány hír szerint erre legkorábban csak februárban számíthatunk.

gingerbread aosp

Ha az Android OS frissítéséről beszélünk, akkor a fragmentációt is meg kell említeni, mely mindig óriási problémát okozott. A legjobb példa erre talán a Samsung, amely nem igazán kezeli jól a frissítéseket. A Samsung Galaxy S esetében már szeptemberre ígérték a 2.2-es Froyot, viszont még mindig nem érhető el mindenki számára. Ennek ismeretében vajon mikor érkezik majd az Android 2.3?

Valószinűleg az első telefon, mely hivatalosan frissítésként kapja meg a Gingerbread-et, a Nexus One lesz, melyre a Google még mindig fejlesztői telefonként tekint. (Mint tudjuk az első Gingerbreadet futtató készülék, a december 16-án kiadott Nexus S.) Bízunk benne, hogy a jövőben a Gingerbread utáni szoftververziók sokkal hamarabb megérkezhetnek majd a felhasználókhoz, mivel az új OS sok esetben korlátozza a szolgáltatókat és a gyártókat, melyek elősegítik, hogy egyszerűbben el lehessen majd készíteni az egyes szoftverek új kiadását a megadott készülékekre.

Hasonló bejegyzések

Hozzászólások követése

4 hozzászólás ehhez: “Kiadták a Gingerbread forráskódját, jöhetnek a frissítések”

  1. harrd hozzászólása:

    Értékeld!  0Thumb upThumb down

    hát azért a sony ericcson többet késett mint a samsung.. és még mindig csak 2.1

  2. Benceeee hozzászólása:

    Értékeld!  0Thumb upThumb down

    Galaxy s-en még mindig csak a 2.1 van…. csak főzött rom-al rakhato 2.2-re…

  3. Peti hozzászólása:

    Értékeld!  0Thumb upThumb down

    samsungfirmware-n már a 2.2.1 is kint van.Egyszerűen felrakható…

  4. Silent hozzászólása:

    Értékeld!  0Thumb upThumb down

    Én már réges rég a froyo-t használom és a kies-el frissítettem, ő ajánlotta fel nekem! Ez kb 3-4 hónapja volt!

Hozzászólás írása

Amennyiben szeretnéd, hogy a saját avatárképed megjelenjen a hozzászólásod mellett, regisztrálj a gravatar.com oldalon, majd látogass vissza!