Nyomtatás a telefonunkról a Google Cloud Print segítségével
A Google 2010 áprilisában jelentette be a Cloud Print szolgáltatását, amely lehetővé teszi, hogy szinte bármilyen alkalmazásból, eszközről, operációs rendszerről vagy különféle böngészőből nyomtassuk ki a dokumentumainkat anélkül, hogy bármilyen extra programot vagy drivert feltelepítenénk. A Chrome notebook Pilot programjának résztvevői már egy hónapja tesztelhetik az alkalmazást, viszont a mai napon mindenki számára elérhető béta állapotba lépett a Google Print a mobil eszközökre is. Ennek segítségével a mobiltelefonunkon található, vagy a Google Docs-ban tárolt dokumentumainkat, a Gmail-es üzeneteinket és azok csatolmányait egyszerűen, egy kattintás segítségével nyomtathatjuk ki.
Ezt a funkciót egyelőre csak a Google szolgáltatásait angol nyelven használók érhetik el, de a cég ígérete szerint hamarosan a többi nyelvterületen is folyamatosan megjelenik majd. A mobil-nyomtatási szolgáltatás minden olyan böngészőn működik, amely támogatja a HTML5 szabványt, így mind androidos mind pedig iOS-t futtató készülékünkkel is egyszerűen használhatjuk. Nézzük, hogy hogyan érhetjük el a Cloud Print szolgáltatást!
- Amennyiben magyar nyelven használjuk a Google szolgáltatásait, akkor első lépésben állítsuk át a felhasználási nyelvet angolra.
- Ezután látogassuk meg a Cloud Print oldalt, töltsük le, majd telepítsük a Google Chrome legújabb változatát.
- A Beállítások / Motorháztető alatt / Google Cloud Print menüpontban lépjünk be a Google azonosítónkkal.
- Ha ezzel megvagyunk, akkor az előbbi weboldalon keresztül egy tesztoldalt is kinyomtathatunk.
- A mobiltelefonunkon nem kell mást tennünk, mint a Gmail mobilfelületén belépni, és a jobb sarokban található menü segítségével a “Print” (Nyomtatás) opciót kiválasztani.
- Ezután jelöljük ki a számítógépünkhöz csatlakoztatott nyomtatót és nyomjunk a “Print” gombra.
A szolgáltatás hátránya, hogy csak akkor tudjuk elérni azt, ha az asztali számítógépünkön fut a Chrome böngésző, viszont ezt leszámítva sokkal egyszerűbben elvégezhetjük az irodai feladatunkat, hiszen akár távolról is kinyomtathatjuk a fontos szerződéseinket vagy dokumentációinkat és ha hazaérünk, akkor elég csak kivenni a nyomtatóból azokat. Emellett a Google a fejlesztők számára is megnyitotta a szolgáltatást, így a böngésző API-jain keresztül akár weboldalakról is egyszerűen kinyomtathatjuk a szükséges fájlokat. A Google Chrome Cloud Print ingyenesen elérhető, mindössze annyit kell tennünk, hogy angol nyelvűre állítjuk a fiókunkat.














2011. január 25., 11:10
Vicces, hogy mostanában mindenre azt mondják, hogy US only, aztán mégis lazán működik itthon. (Cloud Print, az újfajta mobil időjárás oldaluk, meg régebben a Chrome Web Store.. vajon miért van ez?)
2011. január 25., 11:14
Nem US only, hanem English only. Nem ugyanaz.
2011. január 25., 11:25
azt jól látom, hogy a 2.1es androidhoz tartozó gmail kliens nem tud nyomtatni?
2011. január 25., 11:44
Idézet a google mobile blogról:
“This feature will be rolling out today and tomorrow for English speaking users in the US and will work on most phones that support HTML5″
Ott az a US.
2011. január 25., 11:45
dani: nem a gmail kliensben van ez, hanem a gmail webfelületén.
2011. január 26., 08:09
Álmos: értem, köszönöm
2011. február 13., 12:48
Nem működik… a mobil gmail felület nem akar angolra váltani, akármit csinálok… valakinek van valami ötlete? :O köszi előre is.