Mától elérhető az Amazon Appstore
Ma reggel az Amazon androidos alkalmazásboltja, az Appstore for Android hivatalosan is megnyitotta a kapuit a vásárlók előtt. Ugyan az amerikai cég már szeptemberben bejelentette legújabb szolgáltatását, de az infrastruktúra kiépítése és a fejlesztők toborozása (mely januárban kezdődött a fejlesztői portál megnyitásával) igen sokáig tartott. Első hangzásra úgy gondolnánk, hogy ez csak egy újabb piactér lesz, ahonnan programokat tölthetünk le, de ez nem így történt, hisz a vállalat olyan plusz funkciókat nyújt, melyet eddig senki a piacon. A legtöbb alkalmazás alatt megtalálható Test Drive gomb segítségével kipróbálhatjuk azokat a böngészőnkben, így tulajdonképpen platformfüggetlenül érhetjük el a Google mobil operációs rendszerére írt programokat (a működéshez Adobe Flash plugin szükséges). Ezáltal a vásárlók pontosan tudják majd, hogy mit vásárolnak meg.
A másik újdonság a napi ingyenes alkalmazás intézménye, mellyel a legnépszerűbb tartalmakat tölthetik le a vásárlók egy-egy napig díjmentesen. (Ennek természetesen marketing szempontból is jelentős oka is van: azt szeretné elérni a cég, hogy a felhasználók naponta megnyissák a programot.) Ezt tulajdonképpen az teszi lehetővé, hogy a többi piactértől eltérően az Amazon gyakorolja a jogot az árak meghatározásában, melybe a fejlesztőknek igen csekély beleszólásuk van. Amikor fejlesztőként feltöltünk egy programot meg kell adnunk a listaárat, amelyen árulni szeretnénk a termékünket, melynek – a már-már szokásosnak tekinthető – 70%-át kapjuk majd meg. Ezután egy speciális algoritmus alapján figyelembe veszik a piaci tényezőket és a lehetséges keresletet a pontos ár meghatározása érdekében. Amennyiben a nap alkalmazása lesz a programunk, úgy minden letöltés után az ár 20%-át írja jóvá a számlánkon a vállalat. Bár ez nem tűnik túl soknak, de mivel kiemelt helyen szerepel majd, így volumenében sokkal nagyobb bevételt érhetünk majd el, mint azt teljes áron tennénk.
Mint már korábban beszámoltunk róla a cég emellett egy kizárólagossági szerződést is kötött a Rovioval, az Angry Birds fejlesztőjével annak érdekében, hogy a Rio kiadást csak az ő piacterükön árulják majd. Ez mindkettőjüknek igen előnyös lépés volt, mivel így a felhasználókhoz gyorsan eljuthat az Amazon AppStore és a játék fizetési modellje is tisztábbá válhat, ahol a reklámmentességért $0.99-t kell fizetnie a felhasználóknak. Amennyiben még a mai napon töltjük le, úgy ingyenesen megkaphatjuk a dühös madarak legújabb részét.

Az Amazon Appstore komoly versenytárs lehet a Google Android Marketjének, egyrészt a piaci ereje miatt, másrészt pedig mivel az Apple alkalmazásboltjához hasonló, szigorú szabályozást alkalmaz a tartalmak közzétételek során, ezáltal a minőségi színvonal sokkal magasabb lehet, mint az eredeti piactéren. A fejlesztőknek pedig egy globális piacot kínálnak, mivel bárki, aki rendelkezik Amazon fiókkal, egyszerűen fizethet a programokért. Mivel a szolgáltatás még bevezetés alatt áll, ezért egyelőre csak az USA-ban élők érhetik el.
A szolgáltatásnak egyetlen hátránya van; egyelőre nem előretelepítetten érkezik az androidos okostelefonokra, emellett pedig a Marketről sem érhető el, mivel annak szabályait sértené. Remélhetőleg mihamarabb megegyeznek a szolgáltatókkal, annak érdekében, hogy az új készülékeken megjelenjen a program, így erősítve a versenyt a platformon. Emellett az Appstore-t, a Markethez hasonlóan akár a böngészőnkből is használhatjuk, sőt, akár programokat is telepíthetünk így a készülékünkre. A weboldal sajnos eléggé rendezetlen, a kor követelményeinek nem felel meg, néhol átláthatatlan. Bízunk benne, hogy a seattle-i vállalat hamarosan korszerűsíti majd a megjelenést.
Érdekességképpen megemlítjük, hogy az Apple védjegyoltalmi pert indított az Amazonnal szemben az Appstore név használatáért, mivel úgy gondolják, hogy annak használata csak őket illeti meg, így megtévesztik a fejlesztőket és a felhasználókat. Bár az Egyesült Államok Szabadalmi Hivatala Steve Jobs vállalata számára jegyezte be a védjegyet korábban, de mivel túl általános a név ahhoz, hogy bárki is teljes mértékben kisajátíthassa, ezért kérdéses, hogy ebben az ügyben a bíróság miként dönt majd.
Amazon Appstore használata
- Az Amazon Appstore használatához egy fiókot kell regisztrálnunk az Amazon weboldalán.
- Ezután keressük meg a letölteni kívánt alkalmazást, pl. Angry Birds Rio, és a jobboldalon található mezőbe írjuk be az e-mail címünket, melyet a telefonunkról is elérünk. (Ez csak első alkalommal szükséges, mivel a rendszer elküldi a natív Amazon App Store alkalmazás telepítéséhez szükséges linket. Második alkalommal, már a webes Market-hez hasonlóan, akár távolról is telepíthetünk majd alkalmazásokat.)
- A készülékünkön a Settings – Applications – Unknown Sources opciót pipáljuk ki annak érdekében, hogy fel tudjuk telepíteni az alkalmazást.
- Az e-mailben található linkről töltsük le az Amazon programját, és telepítsük fel.
- Majd lépjünk be az első lépésben létrehozott felhasználónevünkkel, ezután pedig a készülékünkről is elérhetjük a piactér teljes tartalmát.
Amennyiben fizetős, vagy leértékelt (ingyenes) programot szeretnénk letölteni, úgy meg kell adnunk a címünket és a bankkártyaadatainkat. Ezt természetesen ajándékkártyával (Gift Card) is kiválthatjuk, melyet pl. az eBay-en szerezhetünk be a jövőben.
A szolgáltatás még bevezetés alatt áll, így működése során kisebb-nagyobb hibák és leállások előfordulhatnak. Ugyan a reggeli órákban már elérhető volt a webes Appstore, de azt valamilyen oknál fogva leállítottak (valószínűleg hibajavítás miatt), reméljük, hogy hamarosan ismét használhatóvá teszik azt



(5 szavazat, átlag: 3.80 / 5)











2011. március 22., 11:19
Én nem látom/érem el. Mi lehet?
2011. március 22., 11:25
Amazon keresoje nekem csak polokat es plussalotakoat hoz ki… Semmilyen appot nem
2011. március 22., 11:26
Nálam sem megy. Vagy túlterheltség lehet vagy a keleti blokk egyelőre kizárva.
2011. március 22., 11:30
ez igy nem megy
pedig nagyon kene de nem sikerul sehogy , nem jelenik me semmi appstore , semmi AB-Rio ….irjatok ha tudtok megoldast
2011. március 22., 11:39
Egyelőre csak az Egyesült Államokban aktív az Amazon Appstore, de várhatóan elérhető lesz nemzetközi szinten is. Az első órák után a hatalmas érdeklődés miatt össze is omlott az oldal, jelenleg javítják. A témával kapcsolatos érdekesség, hogy a névhasználat miatt az Apple beperelte az Amazont, mivel összekeverhető a két, ugyanolyan tartalmat, szolgáltatást biztosító áruház Jobsék szerint, csak míg az egyik App Store, a másik Appstore néven érhető el, ez pedig alkalmas a felhasználók megtévesztésére.
Source: http://www.telefonguru.hu/hir/Megnyilt_az_Amazon_Appstore,_perel_az_Apple_2011-3-22
2011. március 22., 11:40
nekem sincs semmi eredmény …
2011. március 22., 11:44
@Raito: USA-ból sem megy!
2011. március 22., 11:47
Upsz. Nem is figyeltem hogy ittvan egy bejegyzés erről. Na mind1 a fórumba én is csináltam egy rövidebb topicot erről a témáról.
Egyébként privátba jöhetne warez rio apk mer google most nem segít ezt megtalálni
2011. március 22., 11:50
@paha: Nah akkor csak szimplan tul nagy volt a varakozas es a terheles igy lehet lekapcosltak gyorsan
2011. március 22., 12:06
Nálam bejönnek a cuccok, de semmit sem csinál, hiába klikkelek bármire, valami tagot kér a játék alatt, tehát ilyen nincs ami itt a képeken ,h Get App…Tehát pont az a szöveg hiányzik amivel letudnám tölteni…
2011. március 22., 12:09
állítólag az ingyenes letöltéshez is kell kártyát megadni, amit leellenőriz hogy amcsi-e szal erőteljesen bukó
2011. március 22., 12:18
DOA ez, én mondom. Labdába sem tud rúgni az Android Market mellett.
2011. március 22., 12:26
@Álmos: engem egyelőre a RIO miatt érdekel. Már kaparom a falat.
2011. március 22., 12:28
Btw, ha valakinek kétségei lettek volna, a 1-click cucc engedélyezése utána magyar címmel a következő üzenetet kapom ha le akarok tölteni egy appot:
“The Amazon Appstore for Android is not yet available in your region”
Bullshit. Az amazon mindig is szar volt, nem értem miért gondolja bárki is hogy az androidos cuccuk más lesz.
2011. március 22., 12:32
Ja és akinek felcsillant volna a szeme a “Call of Duty” ikon láttán az első screenshotokon ne aggódjon, ez valami 2D-s Java ME szintű vacak, semmi olyasmi mint ami iPhone-on van.
2011. március 22., 12:53
“The Amazon Appstore for Android is not yet available in your region”
Grrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrr ennyit erről. Marad a warez.
2011. március 22., 12:53
nekem sikerult letolteni az AmazonAppStore-t es megnyilik es ott a Rio es minden szep es jo csak eppen nem lehet letolteni
)
2011. március 22., 12:56
Álmosnak igaza van, nem megy US-en kívül, ami egyébként fenti is van az Amazonon, úgyhogy oltári csalódás az egész, ugyanott vagyunk, mint az Android Markettel. A Google meg elmehet oda ahova gondolom…
2011. március 22., 13:04
de megy
csk 1click method … hullye bankkartya kell neki meg minden …. csussshaag az egesz , maradunk a mi kis megszokott Marketunk-el meg az innen onnan szedett warez dolgokkal . az Amazon meg …hagyjuk ….az a Kindle is mi volt ? juj igy konyvek ugy konyvek es ott is mindent meg kell venni 
2011. március 22., 13:21
Az amazon market nem ér semmit!! Túl van bonyolítva az egész!! Nem értem, hogy az ingyenes játékhoz miért kell bankkártyaszám.. Persze ha azt beírtam utánna sem érhető el a játék!!
2011. március 22., 13:31
Na én kíváncsiságból végigjártam az utat a Rio-ért, de ezt kaptam vissza:
http://dl.dropbox.com/u/3911988/Cannot%20process%20order._1300796798114.jpeg
Szemetek.
2011. március 22., 13:44
Új, amazon reg, fake US address, és máris megy..De ez miért jo?, legalább IP alapján szűrne a gyökér.
2011. március 22., 13:48
Nekem sikerült, US ip-ről, US címet megadva, random US kártyaszámmal (*moderált*), gmailes címmel regisztráltam az amazonon, majd ezt a logint adtam meg a market appban is.
Nem tudom, ha nem US ip-ről próbálkozik valaki, mi az eredménye, mert minden más bárki számára könnyen elérhető.
Egyelőre ennyit az amazon marketről.
2011. március 22., 13:50
Szánalmas ez a pereskedés. Az App Store (Alkalmazásbolt) annyira általános név, hogy nem is szabadott volna levédetni. Ha a Tesco mától úgy gondolná, hogy ő most levédeti magának az Élelmiszerbolt nevet, akkor szabadon perelhetne minden kis sarki üzletet??? Vagy mondjuk egy kerek, olasz, kemencében sült, minden földi jóval a tetején megpakolt ételeket áruló étterem a magáénak akarná a Pizzéria nevet… persze.
Steve Jobsot szívesen fejbe rúgnám.
2011. március 22., 14:04
http://www.twitpic.com/4c3rec
2011. március 22., 14:16
Oszt’ random US kártyaszámot honnan?
2011. március 22., 14:21
http://bit.ly/f9eU14
itt a hivatalos utmutato… De kell hozza egy friss reg ami nem magyar… Ha az megvan akkor mar sinen van az ember
2011. március 22., 14:43
Köszi mindenkinek Us bankkártyaszámmal és Us címmel sikerült letöltenem
Nagyon király játék!!
2011. március 22., 14:43
http://bit.ly/hHR4bE
ezzel tudsz fake US embert csinalni…
2011. március 22., 14:44
honnan szereztél us bankártyaszámot?
2011. március 22., 14:45
Fake US dolgok innen: http://hu.fakenamegenerator.com/
2011. március 22., 14:46
Jaj megelőztek, figyelmetlen voltam, elnézést.
2011. március 22., 14:46
köszöntem
2011. március 22., 14:47
@Harrd: En is ezt linkeltem =)
2011. március 22., 14:47
Viszont durvan lassan tolt… Asszem kicsit tulterheltek… ^_^
2011. március 22., 14:48
Ok, még US ip cím se kell. Mondjuk a játék maga nem nagy szám
Közben pedig már fel is törték, marha nagy védelem lehetett..
Go Apple, kill Amazon!
2011. március 22., 14:51
Használtatok proxy-t is, vagy elég volt csak az us cím?
2011. március 22., 14:54
Eleg US cim es US bankkartya… Telenornal szepen csorognak…
2011. március 22., 14:55
nekem csk nem sikerul a jatekot megkaparintani . ha valaki tudna csinalni rola egy APK file-t es valahova feltenni ;
jo lenne 
2011. március 22., 14:55
MS-bol nem fogadja el a cimet… (es nem Microsoft hanem Mississippi) CA-bol (California) igen
2011. március 22., 14:58
Btw. Az milyen vicces már, hogy a népharag már 2 csillagig levitte a Rio értékelését, mert nem elérhető US-en kívül?
2011. március 22., 15:14
Nekem sem sikerült, pedig csináltam friss accot us adatokkal..
2011. március 22., 15:15
Innen letölthető az Angry Birds RIO
http://www.megaupload.com/?d=UC0ROVIN
2011. március 22., 15:22
Na nekem most töltötte le, pedig semmit nem állítottam be. felraktam az appstoret a telora, bejelentkeztem a saját e-mail + adataimmal (semmi fake), és simán letöltöttem a Rio-t…érdekes mer délelőtt még nem ment!
2011. március 22., 15:28
@Patrol : Koszi szepen
2011. március 22., 15:29
Köszi a letöltést Patrol!
De hiányolja az appstoret a progi.. Ha visszateszem, akkor meg azt mondja, hogy nem vettem meg a progit… Hihhetetlen már :S
2011. március 22., 16:21
Gery nekem is ugyvan , n ertem miert ez q nagy herce-hurca….siman feltennek markete es csokolom :p
2011. március 22., 16:36
Itt a tört változat, ez már megy tökéletesen:
http://www.mediafire.com/?cjh6pskp00k1ptm
2011. március 22., 17:12
Akinek van nCore ja onnan is letudja tölteni ha nem megy neki ez az amazonos
Nekem sikerült amazonról leszedni de látom másoknak problémái vannak vele
2011. március 22., 19:15
Gery belinkelt oldaláról töltöttem, működik!!!! Biztos!!!! Picit furcsa hogy nem disznók az ellenfelek
Meg kell szokni
Amúgy szuper 
2011. március 22., 19:34
Köszi szépen Gery!
2011. március 22., 22:27
Nincs mit, én is úgy találtam Google-ben.
2011. szeptember 23., 14:47
sziasztok nem tudjátok hogy a speedway gp 2011 van e androidra (sgp)nagyon kéne