Merre tart az Android platform? Andy Rubin válaszolt
A Bloomberg értesülései szerint az Android OS egy nagyobb átalakuláson megy keresztül az elkövetkezendő időben, mivel a Google – érthető okokból – szigorítani szeretné a rendszer felhasználási feltételeit. Az elemzőcég értesülései szerint a keresőóriás stabilizálná a platform helyzetét, mivel a fragmentáció óriási problémákat okoz a mindennapokban. A felhasználók pedig folyamatosan azzal találkoznak, hogy a frissítések késve, vagy egyáltalán nem érkeznek meg a készülékeikre, a fejlesztőknek pedig rengeteg energiát kell arra fordítaniuk, hogy a lehető legtöbb telefontípuson teszteljék az alkalmazásukat. A mountain view-i vállalat emellett azon dolgozik, hogy meggyőzze a mobilszolgáltatókat és a gyártókat, hogy ne módosítsák az operációs rendszer alapvető részeit, egyedi kezelőfelületekkel (pl. Sense UI, Motoblur, TouczWiz), mivel ez gátat szab a szoftverfrissítések gyors kiadásának.
Andy Rubin, a Google egyik elnök-helyettese és egyben az Android platformért felelős vezetője látva azt, hogy egyre több pletyka kering a mobil operációs rendszer jövőjét illetően, közzétett egy nyilatkozatot az Android fejlesztői blogon, melyben kifejti, hogy a nagy keresőóriás nem szándékozik megváltoztatni a jelenlegi, nyíltságot támogató stratégiáját. A korábbi híresztelésekkel ellentétben a cég nem tervez egy olyan megoldást, amely minden eszközre jó lenne, tehát nem valószínű, hogy egységesedik a jelenlegi 3 platform, a Honeycomb, a Gingerbread és a Google TV. Természetesen a felhasználói igényeket felmérve az elérhető rendszerek mindenképpen közelednek majd egymáshoz. Az Android OS célja pedig változatlan, nem szeretnék korlátozni sem a szolgáltatókat, sem pedig a hardvergyártókat abban, hogy speciális kezelőfelületet készítsenek el, emellett pedig a többféle architektúra támogatását is megtartják.

Kép forrása: Wired
Bár az anti-fragmentációs záradék már a kezdetek óta, azaz a korai 1.0-s verzió megjelenése óta megtalálható az Android licensz-szerződésében, de mostantól kezdve a Google szorosabb ellenőrzés alá szeretné vonni a mobiltelefonos operációs rendszerét, hogy mind a felhasználóknak, mind pedig a fejlesztőknek kedvezzenek. Rubin elmondása szerint az Android továbbra is nyílt marad, tehát minden esetben közzéteszik az elkészült forráskódot, így a Honeycomb OS-é is hamarosan elérhetővé válik majd. A mérnökök úgy gondolják, hogy a szoftver jelenleg még nincs olyan állapotban, hogy azt a nagyközönség számára bemutassák, de folyamatosan dolgoznak azon, hogy minél előbb közzétegyék.
A mostani nyilatkozat alapján tehát az Android stratégiája alapjaiban nem változik meg, viszont a Google-nek a lehető legrövidebb időn belül ki kell küszöbölnie a fragmentációból eredő problémákat, mivel a fejlesztők elégedetlensége akár további gondokat szülhet. Reméljük, Rubin és csapata mihamarabb egy olyan megoldással áll elő, mellyel mind a felhasználók, mind pedig a hardvergyártók és fejlesztők elégedettek lesznek.









2011. április 8., 11:40
Persze hogy módosítják a gyári ui-t a gyártók mert finoman szólva is eléggé csúnyácska, nyilván tökéletesen használható így is, viszont az igényes ui-hoz szokott (apple)userek-et ezzel nem lehet átcsábítani. Akik átpártoltak azok szinte csak a htc-kat veszik a sense felület miatt.
Google-nek nem keménykedni kéne, hanem jobban elszaparálni a megjelenést, így gyorsabban átfutnának a frissítések plusz a fejlesztőknek is meglenne a lehetőségük hogy saját ui-kat gyártsanak haxolás nélkül. Ez a usereknek is jó lenne, mert ha pl. nekem tetszik a winm7 ui-ja, ezzel kompromisszumok nélkül lehetne portolni bármelyik androidos telefonra.
2011. április 10., 14:47
En meg szeretema gyari ui-t. Jobban, mint a csicsas feluleteket.
A gyartok kulon apk-kban is terjeszthetnek a sajat cuccaikat: launcher, widgetek, hatterek.