Fizetős alkalmazások Magyarországon és néhány apróbb újítás a Marketen
Korábban hazánkban mindeddig csak az Market ingyenes részét lehetett elérni, mivel a keresőóriásnak több bürokratikus – főként szerzői jogokból eredő – problémát kellett megoldania. Most azonban örömmel jelenthetjük be a hírt, hogy tegnaptól kezdve a magyarországi felhasználók is elérhetik az androidos piactér szolgáltatásait, azaz minden kerülőút nélkül, a Checkout használatával fizethetnek az alkalmazásokért.
Hogyan használhatjuk a fizetős Marketet?
- Válasszuk ki a megvásárolni kívánt alkalmazást, majd kattintsunk a “Buy” gombra.
- Ha korábban már vásároltunk a Google Checkout rendszerében, akkor a megadott kártyaszámmal ki is fizethetjük az alkalmazást, csak a képernyő alján található “Buy now” gombra kell kattintanunk.
- Amennyiben első alkalommal vásárolunk a Google-től, akkor a “Select payment method” menüpont kiválasztása után, adjuk meg bankkártyánk adatait, majd nyomjuk meg a “Save” gombot. Ekkor a keresőóriás ellenőrzi adataink hitelességét (előfordulhat az is, hogy 300-500 Ft-ot leemelnek a számlánkról, de ezt az összeget később jóváírják), s ezután megvásárolhatjuk a kívánt programot.
Vásárlásaink során előfordulhat, hogy a valójában fizetett összeg némileg eltér majd a Google által, forintban megjelenített értéktől, mivel a keresőóriás az eladó által meghatározott devizában, aznapi árfolyamon terheli a bankszámlánkat.
Aki esetleg nem látná a fizetős alkalmazásokat, a Settings – Application – Market – Clear Data opcióval törölje a Market gyorsítótárát.
Azt viszont fontos megjegyeznünk, hogy itthonról fejlesztőként még nem tehetünk közzé fizetős alkalmazásokat, de reméljük, hogy a Google ezt is mihamarabb engedélyezi, így lehetőséget biztosítva a hazai alkalmazás-készítőknek arra, hogy egyszerűen, közvetítőcégek nélkül árulhassák termékeiket.
A Marketen emellett pedig néhány apróbb változtatás is életbe lépett, mellyel a mindennapi használatot szeretné megkönnyíteni a mountain view-i vállalat. A piactéren néhány fejlesztőnek eddig igen nagy problémát jelentett, hogy az alkalmazás mérete maximum 50 MB volt, mely egyes HD felbontású játékok esetén kevésnek bizonyult. Ez a limit mostantól 4 GB lesz, melyet nagyon nagy mozgásteret biztosít majd az alkalmazás-készítők számára. Ezzel egy időben pedig a 15 perces “pénz-visszafizetési garancia” az alkalmazás letöltésének pillanatától kezdődik majd el.
A felhasználók ezenkívül új toplistákat érhetnek el, ahol megtekinthetik az adott országban legnépszerűbb alkalmazásokat, s a fejlesztőket is sorba állíthatják programjaik minősége alapján. A Google emellett egy általa karbantartott “kiválasztott” programok listát is elérhetővé tett, ahol az operációs rendszert fejlesztő csapat kedvenceit érhetjük el.
Mint láthatjuk a keresőóriás mérnökei folyamatosan dolgoznak azon, hogy az Android platform szolgáltatásait bővítsék. A mostani változtatások pedig lehetővé teszik azt, hogy a felhasználók egyszerűbben rábukkanjanak a számukra érdekes, minőségi alkalmazásokra.













2011. május 12., 07:37
Az új market-re hogy lehet frissíteni? Nálam még mindig csak az ingyenes progik vannak..
2011. május 12., 07:44
A Settings – Application – Market – Clear Data opcióval töröld a Market gyorsítótárát és utána látni fogod az új Marketet.
2011. május 12., 07:59
A “Settings – Application – Market – Clear Data” opciót szerintem vidd fel a bejegyzésbe kihúzó filccel kiemelve, mert még páran meg fogják kérdezni…
Majd azért még lesznek csodálkozások. Ha mondjuk US SIM beállítással korábban láttál egy fizetős appot, az nem biztos, hogy látszani fog HU SIM alatt, hiába engedélyezett már a fizetős.
2011. május 12., 08:01
ez a magyar verziónál beállítások / alkalmazások menü lenne? mert ott nekem nincs “market” almenü.
2011. május 12., 08:05
nálam nincs a galaxy fabon a settings – application menüben Market és Clear Data menü. és a market appon belül sincs cldar data menüm. így hogyan törölhetem a gyorsítótáram?
2011. május 12., 08:07
A ‘Beállítások – Programok – Alkalmazások kezelése’ menüben a Market alatt törlöd az Adatokat.
2011. május 12., 08:07
írja a cikk, hogyha nem látod a fizetőseket, akkor töröld a gyorsítótárat.
2011. május 12., 08:18
Reggel még nem írta a cikk, közben került bele.
2011. május 12., 08:21
Lap alján ott van a developers link! Azaz téves a megállapíts, hogy nem tudunk fejlesztőként publikálni alkalmazásokat a store-ba. Navégre…
2011. május 12., 08:24
Fici, a foizetős appok publikálásáról volt szó. Nem téves a megállapítás. Beléptél ide megnézni és Neked látszik? https://market.android.com/publish/Home#AppEditorPlace:p=
2011. május 12., 08:26
Beléptem a fejlesztői konzolba és ott ugyan el lehet kezdeni a fizetős app lehetőségét, de nem lehet kiválasztani a “Location:” alatt hazánkat. Tehát jelenleg a végfelhasználók érhetik csak el hazánkban a fizetős appokat. A magyar fejlesztők még nem tudnak felölteni úgy appot, hogy magyarként fogadják a befizetéseket.
2011. május 12., 08:32
Nálam már elérhetőek a fizetős app-ok, de még nem az összes! Úgy veszem eszre, hogy tegnap óta fokozatosan válnak elérhetővé a fizetős alkalmazások. VPN proxyval vásárolt alkalmazásaim közül néhány már elérhető, a többi még nem, de pár óránként megjelenik egy-egy a Market-ben. Kitartás barátaim, jó úton haladnak a dolgok!
2011. május 12., 08:41
Na szóval a helyes megfejtés: Beállítások \ Alkalmazások \ Alkalmazások kezelése és ott kell megkeresni a Marketet, katt rá és ott van olyan, hogy Gyorsítótárak törlése.
2011. május 12., 09:20
Hello !
Olyan kérdésem lenne csak hogy ehhez a fizetéshez jó a sima OTP-s bankkártyám ?
2011. május 12., 09:30
Sziasztok!
Valaki esetleg meg tudja mondani, hogy az miért van, hogy egy fizetős alkalmazás FREE változatát látom a telefonról (és a web-es felületről is), de a fizetőset nem?
Ja, és nem szeretnék OFF lenni, de arra van valami infó, hogy a My Market Account fül alatt miért csak az Android Marketről telepített alkalmazásaim kb. felét látom?
Köszi!
2011. május 12., 09:35
Peter Wiggin , pl. melyik alkalmazásra gondolsz ?
2011. május 12., 10:04
Fuck yeah. Én már azt az újradizájnlt marketet várom amit demóztak, marha jól néz ki!
2011. május 12., 10:06
Valaki megtudná mondani hogy jó a sima OTP bankkártyám a vásárláshoz , vagy nem jó ?
2011. május 12., 10:28
Kovi89: pl a Documents To Go ilyen. Csak a Free látszik belőle a fizetős nem.
De még egy csomó ilyen van.
2011. május 12., 10:34
Kov89
Többnyire játékok Pl. a Toyshop Adventures, a Cyberlords Arcology vagy a Majesty FREE változatát látom, telepíteni is engedi és működik is, a fizetőst nem.
Ha a második kérdésemre gondoltál, az a vicces, hogy olyan telepített “alapalkalmazások” nincsenek benne a web-es listámban, mint az Acrobat Reader, a Skyfire vagy a Winamp.
Köszi!
2011. május 12., 10:42
Peter Wiggin:
Valaki vett már fizetős tartalmat ?
Hát nekem is rengeteg programot nem jelenít meg amik rajta vannak a telefonon , de lövésem sincs sajnos hogy miért. Nem tudom , lehet azért nem látod fizetős résznél mert a Free verziókat már telepítetted , de az meg hülyeség , mert akkor is jeleznie kéne hogy megveszed e teljesbe. Passz.
De én meg még mindig nem tudom hogy jó lenne e a sima OTP bankkártyám
2011. május 12., 10:43
próbáld meg eltávolítani az ingyenes verziót, hátha ezután engedni fogja a fizetőset…
2011. május 12., 10:47
Kovi89:
Nem a bank a lényeg, hanem a kibocsájtója: Master Card, Visa, American Express, stb.
Persze itt kérdés az is, hogy vannak olyan kártyák, amikkel nem lehetséges az internetes vásárlás, de ha már vásároltál neten a kártyáddal, és a Marketen megjelölt kibocsájtók közül valamelyikhez tartozik, akkor menni fog a kátyád.
2011. május 12., 10:50
Amúgy nem kötelező a cache-t törölni, van egy másik mód is, hogy rálássatok a fizetős appokra is:
Market -> Menü -> Setting -> Content filtering -> Show all apps fülecskére pipa, és voila!
2011. május 12., 10:51
Ott figyel a kártyán a MasterCard lógó. Na akkor majd kipróbálom.
2011. május 12., 10:55
Igaz, “kákán is csomót” – eset, de jó volna, ha mobilegyenlegről is lehetne fizetni, mert lehet h sokaknak van bankkártyája (ahogy nekem is), de nem mindenkinek…
)
2011. május 12., 10:56
(Mosolygós smiley akarna az lenni.
)
2011. május 12., 11:05
Külföldön már van a szolgáltatós fizetés , nem ? Nálunk lesz ez valamikor ?
2011. május 12., 12:00
jó lenne már ha nem félmegoldások lennének, hanem lehetne végre eladni is (játékot, appot), nemcsak fizetni, mert ez így szkipp az egész, vicc…
2011. május 12., 17:40
Hát ezt a napot is megértük.
2011. május 12., 19:04
Az lenne a kérdésem, hogy a képeken is Ft van, de utána fizetésnél HK-t ír.
Mivel nálam is így mutatja, nem tudom, hogy ezzel nincs így semmi gáz, és Ft-ban terheli a kártyát, esetleg valóban kunával akarja?
2011. május 12., 19:43
… és arról mit tudtok, hogyha magyarként mondjuk dollár alapú bankkártyám van (tehát nem forint van rajta, hanem dolcsi), akkor egy az egyben a megfelelő dollár értéket vonja le, vagy ilyen oda-vissza váltás fog következni?
2011. május 12., 21:38
A fizetésnél a program eladója által meghatározott devizának megfelelően fizetsz, a napi árfolyam szerint, forintban (ha nem forint alapú a számla, akkor abban, amilyen
) Lényeg, hogy a pénzed átváltják, ezért is van ott az összegek előtt a ~, kb annyit fizetsz, amennyi írva van. Az, hogy nem látunk még számos alkalmazást, ami fizetős, az azért van, mert a programozónak engedélyeznie kell a fizetős verziót az adott országra, szóval ránk is. 2-3 nap türelem, s minden alkalmazás elérhető lesz, amit nekünk is szánnak.
2011. május 13., 08:07
sziasztok! Segítsetek, valamit elrontottam. Ha a web-es android marketbe belépek a google-s account-ommal és vásárolni szeretnék egy apps-ot a következő hibaüzenetet kapom:
There are no Android phones associated with this account. Please sign in with a different account.
Kerestem, a help azt írja, lépjek be az androidos mobilomról is, beléptem onnan is (Desire HD) , semmi változás.
Tud valaki valami megoldást, hogy kapcsolhatok egy telefont a market (google) account-omhoz? Köszi előre is
a másik, nehezen “kerülnek fel” a fizetős app-ok , még sok mindig nem látható, pl én a camera360 pro vagy camera360 ultimate apps-al próbálkozom folyamatosan, a mobilról a piacon nem látja, a webes piacon már látom , a forintos árát is, de onnan meg a fenti társítási hiba miatt nem tudom letölteni… letöröltem a free verziót, hátha úgy megy, de nem…
hátha javulni fog a helyzet, abban bízom…
2011. május 13., 08:37
Ilyenkor érdemes a telefonodról letörölni a Google fiókodat, majd pedig újra beállítani. Pontosan mit értesz az alatt, hogy nehezen kerülnek fel a fizetős alkalmazások a telefonodra? Az ingyenesek esetében ezt nem tapasztaltad?
2011. május 13., 09:51
Megpróbálom törölni a google fiókomat és újra beállítani a telefonon, majd jelzem, hogy javított-e a dolgon
nehezen kerülnek fel: pontosítom, félreérthető volt. Amit észrevettem a telefonos marketben lassan frissülnek , lassan lesznek láthatóak a fizetős app-ok… de nem tudtam bármiféle szabályosságot felfedezni
Vannak fizetős app-ok amiket már látok, vannak amiket nem, erre írtam példát a camera 360 ultimate azaz fizetős verzióját a telefonról nézett piacon sehogysem találom, más fizetősök meg gond nélkül már ott vannak..
pedig a fenti apps létezik, mert a webes marketben meg látom…
2011. május 13., 13:36
Szaisztok,
azt, hogy tudom megnézni, hogy ebben az országban melyek a legnépszerűbb app-ek?
2011. május 13., 14:54
Már felfigyeltem arra, hogy hetek óta forintként jelennek meg a webes marketen a programok árai.
2011. május 13., 21:34
mkoch820 kösz az infót. remélem tényleg úgy van, ahogy írod… mert ezek a bankok tudnak igen érdekes dolgokat produkálni.
2011. május 17., 10:52
sziasztok, ha vettem egy appot és kitörlöm le tudom tölteni újra fizetés nélkül vagy még egyszer meg kell venni?
az app nem indul és arra gondoltan, hogy uninstall lehet megoldja a gondot
2011. június 24., 07:26
Sziasztok! Pontosan ez érdekelne engem is. Ha letöltöm, fizetek érte, és utána eltávolításra kerül, akkor, ha újból le akarok tölteni, akkor megint fizetnem kell-e? Kicccsavo, esetleg tudsz erről azóta valamit?
2011. június 24., 09:15
A fizetős appok 99%-ában a Google account-todhoz kötődnek. Azaz ha belépsz egy új Android telón ugyan azzal az account-tal, akkor oda is feltelepítheted az alkalmazást. Nagyon kevés olyan app van, mely nem hogy más készülékre, de más ROM verzióra sem telepíthető fel (bár szerintem ha ír a vásárló a fejlesztőnek, akkor megoldható ez is újravásárlás nélkül). Ilyen a Navitel. Azonban a legtöbb app egy reset után azonnal, simán, újrafizetés nélkül újratelepíthető.
2011. július 21., 17:09
Milyen kerülő megoldások vannak, hogy mégis lehessen fizetős alkalmazást felrakni fejlesztőként? Köszi
2011. július 24., 20:20
FONTOS!
Azt szeretném tudni, hogy Magyarországról, forintos számlát megadva, hogyan vonják le a pénzt? Csak a forintban kiírt összeget vonják le vagy kezelési ill. valutaváltási terhelésis felírnak?