A HTC lehetőséget nyújt a bootloader kinyitására, de az azonnali garanciavesztéssel jár
A HTC idén kora tavasszal bejelentette, hogy a jövőben megjelenő készülékei már gyárilag nyílt bootloader-rel kerülnek a boltok polcaira. Az újítás lehetővé teszi majd, hogy a felhasználók egyedi operációs rendszert telepíthessenek a telefonjukra anélkül, hogy bizonytalan forrásokból beszerzett “függetlenítő” programokat használnának. A cég júliusi ígérete szerint elsőként a Sensation majd pedig az EVO 3D nyílik meg. A tajvani gyártó azonban a mai napon Facebook oldalán közzétette, hogy ugyan már hivatalosan támogatják a bootloader megnyitását, de ez garanciavesztéssel jár majd. A döntést azzal indokolták, hogy a módosított operációs rendszer akár teljesen tönkre is teheti a készülék hardverét, s ezért nem tudnak felelősséget vállalni. Ennek fényében tehát a jövőben is zárt telefonok kerülnek majd kereskedelmi forgalomba. Egy új webes alkalmazás és az Android SDK segítségével azonban néhány perc alatt hivatalosan függetleníthetjük az eszközünket. Ehhez mindössze el kell fogadnunk a felhasználási feltételeket (beleértve az azonnali garanciavesztést), s meg kell adnunk egy valós e-mail címet is. A HTC ezután elektronikus levélben küldi majd el a bootloader megnyitásához szükséges kódot. Míg az újonnan megjelenő készülékek már a vásárlás pillanattól “nyithatók” lesznek, addig a régebbi termékek esetében az operációs rendszer OTA frissítése teszi majd lehetővé a webalkalmazás használatát.

A HTC sajnos az elmúlt időszakban igen kétes kommunikációt folytatott, mivel korábbi ígéreteit nem tudta teljes mértékben betartani. A Desire készülékek frissítése sem sikerült maradéktalanul, s a tény, hogy a bootloader megnyitása garanciavesztést eredményez, rengeteg felhasználót tántorít majd el attól, hogy egyedi operációs rendszert használjon telefonján. Kíváncsian várjuk, hogy a HTC vásárlói hogyan reagálnak majd a cég mostani döntésére.









2011. augusztus 4., 16:28
2011. augusztus 4., 16:39
még egyelőre lóg a levegőben (ezért lobbizik perpillanat az HTC), hogy ez csak a szoftveres hibákkal kapcsolatos garancia elvesztésére fog vonatkozni, a hardveresekre (érintőképernyőhiba, gombhiba, kamera stb.) nem.
ugye csak kicsit gondolkodni meg utánaolvasni kéne dolgoknak, mielőtt anyázásba megy át az egész…
2011. augusztus 4., 16:48
A HTC saját magánál lobbizik, wtf? Ide tenném a HTC FB bejegyzését, amit 3-án adott ki.
**UPDATE 8/3/2011**
Since our last update, many of you have asked how the bootloader unlocking process will actually work, and in particular why HTC’s most recently released devices still have a locked bootloader. Rest assured we’re making progress toward our goal to roll out the first software updates in August to support unlocking for the global HTC Sensation, followed soon by the HTC Sensation 4G on T-Mobile and the HTC EVO 3D on Sprint. Because unlocking the bootloader provides extensive control over the device and modifications may cause operation, security and experience issues, new devices will continue to ship locked but will support user-initiated unlocking using a new Web-based tool.
So how will this work? The Web tool, which will launch this month, requires that you register an account with a valid e-mail address and accept legal disclaimers that unlocking may void all or parts of your warranty. Then plug in your phone to a computer with the Android SDK loaded to retrieve a device identifier token, which you can then enter into the Web tool to receive a unique unlock key via e-mail. Finally, apply the key to your device and unlocking will be initiated on your phone.
We’re excited to bring bootloader unlocking to developers and enthusiasts, and we feel this new Web tool will meet your needs and continue to provide customers with the best experience. Thanks to the community for supporting these efforts!
Kiemelném az “accept legal disclaimers that unlocking may void all or parts of your warranty” Mondatot. Igen, én utána olvastam, a hivatalos kommunikációban, nem egyéb helyeken…
2011. augusztus 4., 17:04
“or parts of your warranty” itt van a kutya elásva…
2011. augusztus 4., 18:14
Kíváncsian várjuk, hogy a “parts” mit is takar valójában!
2011. augusztus 4., 19:44
“…kétes forrásokból beszerzett…” — na ezzel vitatkoznék kicsit. Az esetek legnagyobb százalékában a függetlenítő programot készítő fejlesztő/hacker nem valami aljas dolog miatt csinálja, amit csinál.
2011. augusztus 5., 06:59
Fordítsuk le:
Eddig az volt, hogy rootoltál, és ha baj volt, unroot, hivatalos FW, és megcsinálták gariban (tudomásom szerint volt erre példa).
Ezuán központi adatbázist fognak vezetni azokról a telefonokról, amik rootolva lettek, ha tehát egyszer megnyitottad a bootloadert (hivatalos úton), akkor pápá.
(Remélem, ezután is meglesznek a jótét lelkek, akik felismerik ugyanezt, és legalább a népszerű készülékekhez megcsinálják az unofficial bootloader nyitogatót…
2011. augusztus 7., 11:06
A perpill eletben levo magyar jogszabalyok szerint egy ilyen kikotes -a keszulek elveszti teljes garanciajat- semmis, tehat ettol nem feltetlenul kell felni. De meg csak a jotallas egy reszenek elvesztese is erosen necces, leven a jotallasra kotelezettnek bizonyitania kell, hogy a jelzett hiba es a bootloader kinyitas kozott ok-okozati osszefugges van. Szoval jogilag magyarorszag teruleten ez az egesz elveszti a gart szoveg a htc reszerol bullshit, nem ervenyes, az persze sajnos mas kerdes, hogy ebbol mit es milyen aron lehet majd esetleg betartatni (gondolok itt 1-2 eves pereskedesre pl.).
2011. december 11., 18:38
ez akk most root vagy mi?? magyarázzátokmár el!!
2011. december 11., 18:41
jaigen. végignéztem. megcsináltam, de egy betűt direkt félreirtam és egy Desire S készüléket unlockoltam a wildfire sem helyett. szegény nyomorék… szval nekem unlockolvavan és nincs veszteség.xd mekkoranaagy.x”"D